Szóval múlt szombaton "fel"ugrottam a nagyvárosba egy improvizációs színházi műhelyre. (Igazából - hogy időben odaérjek - már pénteken indultam, és Crawleyban szálltam meg egy elég jó hotelben. Magáról a városról annyit írnék talán, hogy aki jót akar, az inkább máshová menjen.) Hallom is a kérdést, hogy "no de miért?". Két oka is van. Az egyik, hogy amíg legutóbb otthon voltam egy pár hétig, hosszú idő után először ismét kapcsolatba kerültem a pszichodrámával, és eszembe jutott, hogy régen is milyen jó volt. A pdráma ugyan nem impro színház, de nyomokban fellelhető némi hasonlóság közöttük. A másik ok pedig az, hogy találtam egy pár cikket azzal a címmel, hogy "Improv saved my life", hát gondoltam, legalább egy esélyt érdemes adni a dolognak. Hátha hatékonyabb azoknál a módoknál, ahogy eddig próbáltam megmente(t)ni magam.
Ez a műhely abszolút kezdőknek szólt, és nem közönségnek adtunk elő, hanem csak magunknak, kb. 15-en játszottunk mindenféle rögtönzést igénylő játékot. Olyanokat is, mint amit otthon a Beugró című műsorban láthattunk. Előtte kicsit tartottam attól, hogy nyelvileg hátrányban leszek, de minden jól ment ebből a szempontból is, és mivel az esemény Londonban volt, hát nyilván nem én voltam az egyedüli migráns a csoportban.
Négy órán át tartott a foglalkozás. Jófej tanárunk volt, végigröhögtük az egészet, de ami talán még fontosabb hozadéka volt a hétvégének, az az, hogy rájöttem, hogy hát ilyet én is simán tudnék csinálni csoportvezetőként. Amikor valami új dolgot tanulok, akkor úgy szoktam érezni, hogy "aha, hát még utánanézek ennek-annak, és ez majd menni fog nekem is egyszer", most viszont azt gondoltam, hogy akár már most rögtön is tudnám. Rég volt már ilyen.
Ha lenne mellettem támogató erő, valószínűleg már most elkezdtem volna a csoportot szervezni, így viszont még valószínűleg töketlenkedek egy kicsit. :-)
Egyébként azt is észrevettem még, hogy elkezdtem Londont megszeretni. Szigorúan csak turistaként, ott lakni nem fogok!
