Letört az egyik fogamból egy kis darab néhány hete, meg amúgy is esedékes volt már egy ellenőrzés, így vettem egy nagy levegőt, és bejelentkeztem egy jó hírű fogorvoshoz itt, a lakótelepen. Nem ismertem eddig, sőt, azt is kijelenthetem, hogy ő az első fogorvosom, akit még a családom sem ismer.
Mert én sokáig csak családi ismerősökhöz jártam egészségügyi ellátásra. Ennek történelmi okai vannak, nevezetesen hogy felmenőim 4/6-a orvos, kis túlzással kórházban és rendelőkben nőttem fel. Ez most úgy hangzik, mintha ennyire nyámnyila lettem volna, de nem, többnyire játékkal telt az idő, míg a család intézett valamit. Például a kórházban a liftezés volt sokáig a kedvenc elfoglaltságom. Annyi emeletet be lehetett járni, ráadásul ott volt a rejtély, hogy miközben az épületnek volt 2. emelete, ott nem állt meg a lift! Még gomb sem volt hozzá ám. Aztán egyszer elakadt a lift egy fél percre. Utána gyalog jártam, és a kacsaúsztató tavacska lett a kedvencem az udvaron. Meg a hallásvizsgálatos szoba, de ott csak rendelési időn kívül lehetett szórakozni.
És néha persze volt olyan is, hogy kellett valamilyen egészségügyi ellátás, na olyankor meg valamelyik rokon benyomott a megfelelő helyre, nem volt gond. Így kerültem az első fogorvosomhoz is. E. nénit a nagymamám szerezte nekem.
A kisváros megbecsült gyerekorvosaként nagymamám keze mindenhová elért, nem csak egészségügyi feladatokra, de bámulatos módon minden másra is volt embere. :-) Például idegennyelvi fejlesztésemre angol tanárt kerített, akihez aztán a következő 5-6 évben rendszeresen jártam (vasárnap 2-től 3-ig!), csak mert szerettem ott tanulni. Azóta is hálás vagyok azért az alapért, amit ott összeszedtem. De nem mindenki volt ilyen szerencsés: nagymamám az unokatestvérem évvégi tesijegyén egyszer úgy kívánt javítani, hogy konkrétan bement a tornaterembe az óra közepén, hogy beszéljen a tanárral... :-)
No de a fogorvosos intézkedés annakidején jól sült el. E. néni és szintén fogorvos férje nem sokkal korábban települt át, így mondták akkoriban, és a tőlünk egy utcányira levő rendelőintézetben dolgozott. Nyugodtan hangú és kedves volt, és szerintem nem csak azért, mert a nagymamám végig "felügyelte" a kezeléseket. Semmilyen rossz emlékem nincs, arra viszont tisztán emlékszem, hogy lyukas fogaim tömése közben arról faggatott, hogy mi leszek, ha nagy leszek. Nekem akkoriban még pontos elképzeléseim voltak erről (hej, de visszasírom ezt... :-) ), mondtam hát, hogy énekesnő! Nem a zenei része érdekelt a dolognak, hanem azok a csillogós ruhák és a fények! Az éneklés is ment volna, de arra csak mint ahhoz szükséges hozzávalóra tekintettem, hogy ilyen vagány cuccokat lehessen hordani. Hej, ez a Jacko-kesztyű...! Jó, jó, nyolc éves voltam... Na, közben E. nénit azon a napfényes délelőttön ezek az álmaim sem akadályozták meg abban, hogy fogaimba csúnya _amalgám_ tömést helyezzen el. Talán azt remélte, nem nyitom majd nagyra a szám éneklés közben, vagy nem tudom.
Mindenesetre E. néni aznap a tömésekkel, aztán meg én a szájápolással remek munkát végeztünk, a következő 25 évben semmilyen fogászati kezelésre nem volt szükségem. (Pedig jártam ellenőrzésekre, csak akkor már M. bácsihoz, aki anyukám haverja volt.) Csodálkoztam is, mert vagy 15 évig kólafüggő voltam (vagy vagyok, ez még nem derült ki véglegesen, bár most januárban volt egy 2 hetes időszak, amikor nem vettem egyáltalán), fürdőztek a fogaim a savban rendesen.
És akkor, ajvé, ma aszondja az új fogorvosom, hogy nagy baj van! A tömések _alatt_ van szuvasodás, oké, hogy nem fáj, de akkor is ki kell cserélni mindet tüstént! Szóval meg is van a programom arra az egy hónapra, amíg még itthon vagyok, jó, igazából nem minden napra, de heti 1-2-szer jelenésem lesz. Meg majd szép, új töméseim.
Lehet, hogy még énekesnő is lehetek utána.
(Valójában még mindig nem akarok az lenni, viszont épp azon gondolkodom, hogy mi akarok lenni, annyi opció van, és ez tök jó, de ez a poszt már így is hosszú. Maradjunk annyiban, hogy majd mesélek. :-) )
