Megérkezteeeem!

No, ha már tavaly is megörökítettem az első angliai napjaimat, akkor most is meg fogom, mert biztos mind a 19 olvasóm nagyon várja már. 

Szóval, egy kimerítő pakolós nap és másfél órás éjszakai alvás után hajnal 3/4 4-re értem a repülőtérre, ahol - ülőhelyek híján - letelepedtem a többi csövezős utazó közelében. A check-in kezdetéig volt még vagy húsz percem elgondolkodni azon, hogy a pakolás alapvetően a lusta természetem miatt viselt meg annyira, vagy az elválás ténye miatt. Ezt végül nem fejtettem meg, hanem inkább lepasszoltam a csomagokat, és megpróbáltam átjutni a biztonsági ellenőrzésen. Nem mondom meg, hogy sikerült-e.

Mire mindezzel végeztem, már egész rendes hóréteg fedte a repülőteret. Ezen akár aggódhattam volna is, hogy vajon sikerül-e felszállnunk, de attól a pillanattól kezdve, hogy leültem a gépen, a se kép, se hang állapotba kerültem. Csak másfél órával később ébredtem fel, amikor szólt a kapitány, hogy mindjárt ott vagyunk.

És tényleg így volt, jósnak is elmehetne a fiatalember, ha ez az ideoda röpködés nem jönne be neki,   helyi idő szerint 7:35-kor már a lutoni reptér aszfaltját koptattuk. A csomagokat viszonylag későn kaptuk meg, ők biztos valami más útvonalon jöttek. Hősies küzdelemben lefejtettem róluk a biztonsági fóliát, majd nekiindultam Életem Első Angol Vonatjegy-vásárlásának. Igazából már otthonról megvettem, itt már csak kinyomtatni kellett. Ez remekül sikerült, hát már megérte kijönni, megint tanultam valamit. 

A 9:20-as brightoni járaton foglaltam helyet. Előtte még elámultam azon, hogy nagyjából 15 percenként mennek a vonatok még ilyen 2 óra távolságban levő helyekre is. Meg reménykedtem, hogy ezúttal nem járok úgy, mint tavaly, amikor a kollégákkal utaztunk valahová, a várakozás közben mindannyian lenyomtunk egy félliteres kólát, aztán a vonaton derült ki, hogy nincs wc... Na, az kemény volt. De most minden jól alakult. Azt terveztem, hogy nézem a tájat, de végül leginkább a szemhéjamat szemléltem belülről. Az út során összeszedtünk valami 5 perc késést, a vezető meg minden megállónál bocsánatunkért esedezett emiatt. Mondjuk én még örültem is a késésnek, mert a szálláson csak délután 2-től lehetett bejelentkezni, addig még 2 órát el kellett tölteni valahol a két b*szott nagy ööö... óriási bőröndömmel. Aztán az jutott eszembe, hogy simán megkérhetem a szállósokat, hogy legalább a táskákat ott hagyhassam, aztán majd később bejelentkezem, mert itt olyanok a szolgáltatóiparban dolgozók, hogy kinyalják az ember s*ggét is ööö... szeretnek a vendég kedvében járni. És pont így is történt.

Szóval mászkáltam a környéken még két órát, így elsőre azt kell mondjam, ennél szelesebb angol városban még nem jártam. Mondjuk az év ennek a szakaszában egy angol városban sem jártam még, tehát lehet, hogy mind ilyen. Remélem, azért Wootton Bridge meleg és napos, mert ha ilyen időben kell  majd egész nap kint dolgozni, akkor előbb-utóbb tökön szúrom magam. 

De térjünk vissza Brightonra. Megnéztem a mólót és a tengerparti sétányt, hááát, még nem voltam nagyon elragadtatva tőle. De ezt betudtam az alváshiánynak is. Talán fotosoppal még széppé lehet tenni. :-) 

Most már talán csak a szállásról kellene megemlékeznem itt néhány szóban, ha már úgyis látszik ezen a képen, a bal szélen. Röviden annyi, hogy édi. :-) Kicsit hosszabban: amikor megmutatták a szobámat, az volt az első gondolatom, hogy "bakker, már megint milyen jó helyet választottam". 

Talán az eddigi leghangulatosabb hotel ez, a képen látszik, hogy sikerült belaknom. :) A személyzet természetesen barátságos, a többi lakó sem hangos, csak a sirályokat hallom néha. De ők nem laknak itt. Tegnap este "tea and scones event" volt (a scones az ilyen sütiszerű valami, finom volt), ma meg makaróni est lesz, mindkettő tök ingyen. Vacsira sem kell költeni, meg szocializálódni is lehet.

Akinek túl sok volt már a jót olvasni, azoknak itt a dráma: a kb. féléves, drága pénzért vett táskám vállpántja elszakadt...  De nagyon nagy gond nincs, mert Brightonban közel van a buszállomás, ahonnan továbbmegyek, csak Wootton Bridge-ben lenne egy hosszabb sétálnivalóm a centerig. Írtam az egyik nagyfőnöknek, hogy ez történt, és jöjjön má' ki értem valaki a buszmegállóig. Azt válaszolta, hogy oké, és diszkréten ki is röhögött. 

Szerintem jó lesz nekem itt. :-D