Más világok

Ott hagytam abba legutóbb, hogy egy remek könyvet olvastam el éppen. Na ez azóta úgy módosult, hogy mindjárt végzek a másodikkal is, de nem kell parázni, további 4-5 vár még a sorsára. Tavaly igyekeztem visszafogni magam könyvvásárlás-ügyileg, merthogy hogy fogom majd hazavinni őket, így az egész év alatt vettem talán kettőt. Idén úgy gondoltam, nem foglalkozom a szállítással, elvégre nem lehet állandóan ideiglenesen lenni valahol. 

Szóval a könyvek. Úgy kezdődött, hogy valahová kirándultam, és ha itt, a szigeten kirándul az ember, akkor tömegközlekedésileg nagy valószínűséggel érintenie kell vagy Newport vagy Ryde város buszállomását. Én pont nyugatra mentem, ezért Newport volt az átszállóhely. Történetünk szempontjából annyit érdemes tudni, hogy a könyvtár a buszállomás mellett található (csakúgy, mint a Sportsdirect, a Morrison's élelmiszerbolt vagy a McDonald's; vannak még ruhaboltok is, de az angol divat kb. egy szinten áll az angol építészettel, mindkettőt csak kivételes esetben ajánlanám - no de ez nem is fontos jelenleg, csak azért írtam, hogy legyen valami elképzelése az olvasónak a helyszínről). Az egyik kedvenc helyem Newportban a könyvtár, de épp nem akartam bemenni, csakhogy megláttam a táblát, hogy kiárusítás. Ennek nyilván lehetetlen ellenállni. 

Bent 40 pennyért árultak egy csomó könyvet, köztük azt a különlegességet is, amire végül én csaptam le. Donna Williams Nobody Nowhere című művéről van szó, magyarul ezt  Léttelenülre sikerült lefordítani. Egy magasan funkcionáló autista nő önéletrajza ez, pontosabban arról szól, hogy életének első 25 évében hogyan észlelte a környezetét, és hogyan próbálta megérteni önmagát és az ő szempontjából nagyon furcsa külvilágot addig, amíg rá nem jött, hogy mi van vele, és később hivatalosan is meg nem kapta az autizmus diagnózist. Az önéletrajzi részekben nagyon kemény dolgokat is leír, de ami engem megfogott, az az, hogy mennyire elképzelhetetlenül más az ő világa kognitív szinten. Mindenkinek ajánlom, de aki meg kapcsolatban van autizmussal élő gyerek(ek)kel, azoknak meg főleg. Van a könyvnek folytatása is, a Somebody Somewhere: Breaking Free from the World of Autism, próbálom majd azt is beszerezni. 

A második jó könyv az amazontól jött, ezzel már tavaly is nagyon szemeztem, de nem szabad halmozni az élvezeteket, egy évre egy Khaled Hosseini könyv jár. De az jár. Szóval amint megérkeztem, megrendeltem a legújabbat, az And the mountains echoed címűt (magyarul És a hegyek visszhangozzák, ha valaki a libri oldaláról akarná megrendelni, el ne olvassa az értékeléseket, mert valami nagyon okos elspoilerezte a végét, szerencse, hogy csak most kerestem rá). Most sem kellett csalódnom, kellően bonyolult, de azért követhető történet egy eredendően afgán család tagjairól, akik aztán ide-oda vetődnek a világban. Nekem ez is felfoghatatlan, hogy hogy lehet ennyire jól megírni egy sztorit. Dehát nyilván ezért nem én írok regényeket. Jövőre viszont baj lesz: nincs több műve Hosseininek. Lehet, hogy írnom kellene neki egy emailt, hogy gyorsan oldja meg ezt a problémát. Van még néhány hónapja hogy összehozza a következő 4-500 oldalt.

Magasban

Előre mondom, nem történt semmi különleges, most csak update-elem az előzőekben már tárgyaltakat.

Kezdjük például a szomszéddal és a füldugókkal. Megérkezett a 11 különböző párat tartalmazó csomag, de csak az elsőt bontottam még fel. Ugyanis kipróbálás közben rá kellett jönnöm, hogy bár csökkenti a szomszéd kolléga által kiadott hangokat, viszont a saját légzésemet olyan hangosnak hallottam tőle, hogy annak a nyugodt éjszakának is annyi volt. No nem baj, nálam hamarabb elalszik a srác általában, az első negyven percben leadja a koncertet, aztán csendben van. Ha esetleg mégsem, akkor megpróbálom valamilyen hangeffekttel felébreszteni, és aztán attól van csendben. Szóval azt mondhatom, összességében jobban jártam, mint tavaly, amikor minden este 2-3 ordítósgyilkolós filmet kellett végighallgatnom. A jelenlegi szomszédom igen becsülendő módon fülhallgatóval tévézik, és vígjátékokat néz, mert nagyokat nevet. 

Aztán a kötelek. Legutóbb még nem voltak meg a vizsgák, most meg már igen! Először, egy szombati napon az abseiling-et pipálhattuk ki. A vizsgáztatóval már jól ismerjük egymást, azt hiszem, ő volt az, aki az első évben meghúzott egyszer, de aztán sokkal többször átengedett később. Eredendően új-zélandi a pasas, de egyszer csak vett egy hajót, és azóta évente 10 hónapot hajózgat erre-arra, 2 hónapig meg pénzt keres, többek között ezekkel a vizsgákkal. Ezen szoktam ámuldozni, hogy mennyire mobilisak ezek az angolszász népek, például a tavalyi munkatársaim közül jelenleg élnek Ausztráliában, Olaszországban, Peruban, Namíbiában és Ecuadorban is. És ilyenkor az is eszembe jut, hogy bizonyos szempontból nekem is milyen jó lett volna hamarabb elkezdeni az utazást. 

No de térjünk vissza a kötélvizsgákra. Így két és fél év után a vizsgáztató szinte már emlékezett is a nevemre, én meg szinte értettem is, amit mondott. Mert valami kegyetlen akcentusa van. Azt hiszem :-) , arról beszélgettünk most, hogy mióta vagyok itt, és hogy kezdetben csak a BBC angolra voltam hitelesítve. Pontosabban _én_ erről beszéltem, azt csak remélhetem, hogy ő is. 

Másnap a Ground up level 2 fantázianevű vizsgára került sor, ez magában foglalja az összes olyan köteles tevékenységet, ahol felfelé halad a kedves vendég (innen a ground up kifejezés), és 2 vagy 3  kötelet kell felügyelni, mert 2-3 ember egyszerre mászik (ezért level 2). Na, egy ilyen vizsga a világ legunalmasabb dolga. Hatan vizsgáztunk level 2-re, és volt öt-hat level 1-es versenyző is. Namost mindenkinek le kellett vezetni egy normál mászást meg egy olyat, ahol mentésre volt szükség. Délután fél egykor kezdtünk, negyed háromkor kezdtük unni, és fél ötre végeztünk. De legalább ez is megvan most már. 

A poszt elején hazudtam, nem csak update lesz, hanem újdonságok is. Például: tavaly belekezdtem egy képzésbe, amit igazából illett volna még abban az évben befejeznem, de idő- és motivációhiány lépett fel, így 63%-os elkészültségi szinten rekedtem. Szerencsére! Mert kiderült, hogy a tavalyi képzései vezetőm lelépett, és az a Dzsó került a helyére, akiről korábban volt már itt szó. Na, gondoltam, ebből komoly munka nem sok lesz. Igazam volt, már túl vagyunk az első találkozáson, komolykodás helyett  röhögtünk egy csomót, viszont haladtunk is azért. Többek között kitöltöttem egy angol olvasásértési tesztet. A gép egy rakás szövegből választ random módon, namost nekem egy olyat dobott, melyből kiderül, hogy miért jó idegen nyelveket tanulni. Hát, ööö... Dzsó is mondta, hogy szerinte ez nekem menni fog. :-)  És tényleg, átmentem, most már papírom van arról, hogy tudok angolul olvasni. 

Úú, annyi mindenről írhatnék még, például hogy milyen remek könyvet olvastam el (angolul, most, hogy már papírom van róla) de egy kicsit elszaladt velem a billentyűzet, legyen mára ennyi elég. Összességében a hosszú téli punnyadás után olyan most itt, mintha szárnyakat kaptam volna, így ni: