Úgy kezdődött, hogy itt a rám szakadt nagy szabadságban elkezdtem tévézni. Ez önmagában még nem lett volna baj, de egyre gyakrabban kötöttem ki az Investigation Discovery csatornán, ahol mindenféle nyomozós történetek mentek. A legizgalmasabbak eltűnt emberekről szóltak, na ebből legalább naponta megnéztem egyet. Nem is igazán akartam, de amint odakapcsoltam a 60-as csatornára, mindig épp valami érdekes részletről volt szó, hát azt meg már csak kivárja az ember, hogy hogyan bontakozik ki a sztori... Egyébként ez nem ilyen kitalált sorozat, mint pl. az NCIS, CIS vagy Rex felügyelő :-) (ezek soha nem is érdekeltek), hanem megtörtént eseteket mutat be, hétköznapi emberekkel. Bárkivel előfordulhat. És ezzel el is érkeztünk az öngólhoz: azt hiszem, tönkretettem a fotós pályafutásomat, hát tudjátok, mikor fogok ezentúl csak úgy ismeretlen városokba kirándulgatni, hogy egyszer csak úgy váratlanul eltűnjek?!? Neeem, majd legfeljebb a newporti főutcán fogok fel-alá járkálni, ha elkap a kilométerhiány. Á, ez sem jó, valaki például egy mosodából tűnt el a saját városából. Az sem segít, ha többen megyünk, az egyik epizód szerint egyszerre három nő veszett el nyomtalanul 20 évvel ezelőtt. És akkor az óceánjárós rejtélyről még nem is beszéltünk. Hát-bor-zon-ga-tó!
Rájöttem ám, hogy le kell állnom ezzel a sorozattal. Már másfél hónapja nem nézem. Maradt a Bekasztlizva külföldön, az Amerika legkeményebb börtönei a NatGeon, és a Sokkoló függőségek a LifeNetworkön, ezekkel még megbirkózom. :-) Micsoda kifinomult lélekre vall ez a lista, hehe... Talán javíthat az összképen, ha bevallom a Játék határok nélkül-t is. :-)
