2011. június 22., szerda

Vége

A mai nap több jelentős dolog is történt.
Először is elvesztettem egy reményt.
Aztán meg ünnepélyesen lezártuk az évet. A szokásosnál rosszabbul viseltem, főleg a leghosszabb szónoklatot, pedig különben nem vagyok nagy ellensége az értekezleteknek. A kaja meg a végén... hááát... elég gáz volt, mármint nem ízben, hanem kinézetileg, meg nem illett az alkalomhoz egyáltalán, de pont ugyanez a menü azt hiszem, már volt egyszer, hozzászokhattam volna. Mondjuk szerintem inkább ne lenne, ha csak ilyenre "fussa" kreativitásból vagy igényességből.

Aztán jöttem haza, és eszembe jutott egy pár dolog, már megint. Az egyik az volt, hogy mennyire elfáradtam, és milyen kár, hogy nem a munkától, hanem a saját életemtől, mer' onnan úgysem tudok szabadságra menni.
A másik meg az, hogy idén sem megyek olyan igazi, külföldre elutazós nyaralásra, mint már nagyon sok éve, és ettől egy kicsit szomorú lettem. Nem önmagában a külföld miatt, hanem mert amit nekem az ilyen nyaralások jelenten(én)ek, az hiányzik nagyon. Persze Balaton lesz, és még néhány más rövidebb jövés-menés is, és próbálom is megtölteni tartalommal, hogy minél kevesebbszer jusson eszembe, hogy ezt így minek, mert most nem tudnék rá válaszolni.

Tegnap beszabadultam egy könyvesboltba (nem tudom, említettem-e már, hogy ha milliomos lennék, 3 üzletet szeretnék magamnak: egy zöldség-gyümölcs boltot, egy fitnesz-termet, és legfőképp egy könyvesboltot, ezt már ügyesen kitaláltam nagyon régen :) ), ott olvastam egy könyv hátulján egy idézetet, valami ilyesmi volt: "Úgy érezte, nem bírja tovább. - de tévedett."

(És szólok, hogy mától 24, új évaddal, na legalább...)

6 hozzászólás:

Leander írta...

A beszéd(ek) hosszával és tévedéseivel is volt bajom.
Én is elfáradtam: munkától, hadakozástól, csalódástól, tanulástól. És ma is beletenyereltem valamibe. :(
Én is megyek a Balatonra, de én/mi külföldre is. Jövőre gyere te is!
Adtam engedélyt a kiskorúnak könyvesboltozásra, rögtön élt is vele a kevésbé idegen nyelven. Ennek határozottan örülök.

Leander írta...

Jujj, 24, na legalább :)

Ancsi írta...

Kicist irigyellek, hogy vége, és egyben át is érzek valami hasonlót, amit Te is.
De lehet, hogy én pozitívabban fogom látni a világot, ha kicsit kikerülök a sűrűjéből, mert ez a hét nekem most nagyon az. Úgyhogy nagyon várom a végét.

M79 írta...

Leander, kösz a meghívást, de szerintem olyan igazi külföldi nyaralásra a családjával megy az ember, az hiányzik nekem, ha az eddigiekből nem lett volna egyértelmű.

A kiskorú meg, ha érdeklődik az idegennyelvű olvasmányok iránt, megtekintheti majd egyszer a magánkönyvtáram vonatkozó részét, hátha talál benne érdekest. Úgysem tudtam még viszonozni azt a sok Harry Pottert, amit ő kölcsönzött nekem. :)

M79 írta...

Ancsi, most akkor már örülsz? Jövő héten már móka, kacagás, pihenés van nektek is?

Ancsi írta...

Szerintem tegnap kb ekkorra végeztünk a bizonyítványosztással, amikor a hozzászólást írtad. Szóval igen, túl vagyunk rajta. Nekünk még jövő kedden van a záró, aztán másfél hónap pihi. Rámfér :)

Megjegyzés küldése

 

Blog Template by YummyLolly.com