2011. november 21., hétfő

Alakulás

Súlyban igencsak közelítek a hetvenhez, és ez majdnem ugyanannyira rossz, mint amennyire jó vonattal  közelíteni Hatvanhoz, ezért a hétvégén azonnali hatállyal kemény intézkedéseket rendeltem el. Próbálok rájönni, hogy miért pont most, de nem tudom... biztos ráklikkeltem valami hülye honlapra, ami megmotivált. :)

Szóval némi hozzáolvasás után tegnap reggel elkezdtem a híres és/vagy hírhedt narancsos diétát. A legszimpatikusabb az volt benne, hogy véééégre már nem nekem kell kitalálni, hogy mit egyek. Merugye ott volt a híres és/vagy kevésbé hírhedt 90 napos is néhány éve, ami hatékony volt, dehát abban kreatívkodni kellett, az evés meg nem ér nekem annyi mentális energiát. És az is tetszett ebben a narancsosban, hogy rövid, így csak belátható ideig kell tűrni az esetleg felmerülő nehézségeket. Namost itt a második nap végén azt kell mondjam, hogy eddig nem merült fel nehézség. Semmi éhezés, gyengeség, fejfájás vagy gyomorfájdalom, ami néhány sorstársnál - a fórumos beszámolók alapján - jelentkezett. Jó, mondjuk egy pohár tejfölt egyszerre megenni, na aaaz azért durva. 

Azért, hogy ne a jól formált izmaimból (hehe) fogyjak, beszereztem még némi fehérjepótló készítményt. Hobbiból több okból sem innám, például a light cola finomabb is, feleannyiért de egy próbát megért. Egyébként átverés áldozata lettem a boltban, mert az eladó srác azt mondta, hogy almás ízesítésű is van, én meg jól azt választottam, és csak később derült ki, hogy az igazából almás-lime-os!! De legalább már tudom, honnan a kesernyés mellékíz. Kéne még sok vizet is innom, de az - munkanapokon legalábbis - esélytelen.
Az étrend mellé újra beiktattam egy találkozót Jilliannel. Gyúrunk, vazze. Meglepően jól bírtam, mára pedig összejött egy kis izomláz is. Tekerni is fogok majdnem minden nap, ha már úgyis itt van ez a remek jó szobabringa.

Mindezek eredményeképp az első napot már fél kiló mínusszal zártam, van is örvendezés. Még azt kell majd kitalálnom a diéta végéig, hogy hogyan tartsam meg az eredményt. Azt tervezem, hogy könnyedén. :)

És a hétvégén volt még egy kis alakulás smink ügyben is (höhö), de úgy látom, már így is túl hosszúra nyúlt ez a poszt, szóval arról saaajnos már nem írhatok.

2 hozzászólás:

Leander írta...

Pedig igazán érdekfeszítő és felcsigázó volt a bevezetés. Biztos tovább is van. Mondod még? Na, légyszi-légyszi!!!

M79 írta...

Van tovább is, persze! Tegnap is jó volt még a diéta, most viszont igencsak meg tudnék enni egy jó kis zsíros kenyeret... De már csak kevés van hátra, csak kibírom. :)

Megjegyzés küldése

 

Blog Template by YummyLolly.com