Utolsók

Most már szinte statisztikailag is jelentős elemszám alapján mondhatom: az indulás előtti napokat nehéz elviselni. Még úgy is, hogy vágytam már vissza (oda), és úgy is, hogy belátható időn belül jövök is vissza (ide).  És mégis, az újdonság izgalma mellett van valami kis meghatározatlan fájdalom ilyenkor. Majd ha egyszer nagyon bátor leszek, belegondolok, hogy mi is ez pontosan és meghatározom.  

Jönnek az utolsók mindenből. 

Utoljára nézem meg mindjárt a Sokkoló függőségeket a Life Networkön, ez azért hiányozni fog. Úgy 3 napig, aztán lesz más program. Utoljára sétáltam a belvárosban, legalább sütött a nap, ilyen sem lesz most sokáig. Az angolok igazán kezdhetnének valamit az időjárásukkal. Befizettem az utolsó csekkeket, nagybevásárlás sem lesz már. Mondjuk vásárolni úgysem szeretek. Azért ma még be kellett mennem egy drogériába, bár tegnap is ott töltöttem egy fél órát, de akkor még nem sikerült döntenem. Ma sem volt egyszerű. De: aranyfényű mokka (vazze! :-) ), az lesz a fejemen!

És több pizzát sem rendelek már. Lehet, hogy mákos gubát még igen!

Tegnap fejeztem be az utolsó, a hetedik könyvet, amit a "téli szünet" alatt olvastam, újba már nem kezdek bele. A könyvek közül négy afrikai orvosokról szólt a gyarmati időkből, volt egy hangulatuk, az biztos. Aztán rákattantam Fehér Klárára. Vele még a Négyen, meg a béka című klasszikus kapcsán ismerkedtem meg, anyukám olvasta fel még az emlékezetes hétfői tévéadásszünetek idején. Most lebuktam, de igen, nemcsak hogy éltem, de még emlékeim is vannak ebből a legendás korszakból! Szóval először a ránk maradt méternyi Fehér Klára kötet közül a Narkózist emeltem le a polcról, majd a jellegzetes retró hangulat úgy magával ragadott, hogy maradtam a szerzőnél, ezúttal Perben, haragban. Jó volt, jó, de harmadjára jött a csúcs, a Hová álljanak a belgák? A cím alapján azt hittem, ez is valami könnyed kis sztori lesz, de végül nagy mélységeket járhattam be képzeletben. A második világháborútól a nyolcvanas évek végéig tartó történet azt mutatja be, hogy egy család hogyan szóródik szét (és marad együtt?) a világban a történelmi események hatására. 

Hogy milyen vándornak lenni, és milyen otthon maradni.

Na, mindenesetre legközelebb már kintről jelentkezem, a repülés miatt na aggódjatok, azt megoldom hétfő hajnalban, amíg ti alszotok meg ébredeztek. Az átszállásokkal sem lehet gond, hagytam elég sok időt a csatlakozásra, csak arra kell figyelnem, hogy ébren maradjak, amíg várakozom. 

És aki arra tippelt, hogy pakolás _helyett_ írtam ezt a bejegyzést, na annak meg igaza van...