Mérce

Egyrészt. A májusi célkitűzés óta már -9 kilónál járok. Utoljára úgy 13-14 éve voltam ennyi, de akkor eléggé megszenvedtem a diétázást. Most csak a sok sült krumpliról és édességről mondok le, helyette zöldet legelészek, hogy megteljen a gyomrom. Így napi 1300-1500 kalória bevitelével semmi kellemetlenséget nem érzek, és a reggeli mérlegelés után többnyire jól indul a nap. Érzésre is könnyebb vagyok, és - az utóbbi majdnem negyven évben először - lassan szabad szemmel is észlelhető derekam is lett. A héten újrakezdtem a futást; ebben gyorsulást nem tapasztaltam, de ez attól is lehet, hogy ezen a szigeten nincs egy négyzetméternyi sík terület sem, és valahogy mindig csak felfelé visz az út. Majd otthon, a  jó öreg lakótelep-körön kell újra megvizsgálnom a kérdést. Mindenesetre kedvet kaptam félmaratont futni, bele is kezdtem egy edzéstervbe, már csak egy jó kis célversenyt kéne találni. 

Másrészt viszont. Az előzőektől teljesen függetlenül mostanában nem nagyon ütöm meg a(z általam felállított) "jó embernek lenni" mércét. És bár a "boldog ember nem bánt másokat" alapvetésből logikailag nem következik, hogy a boldogtalan meg igen, mégis sokszor becsúszik egy-egy beszólás és/vagy nézés. Tegnap felírtam a kezemre, hogy nehogy elfelejtsek kedvesnek lenni. Úgy azért jobb volt, de korábbi "áldozataimat" ez valószínűleg kevéssé vigasztalta. És a  kézre írásnál valószínűleg eggyel hatékonyabb lenne mondjuk boldognak... ehh, ne kívánjunk már túl sokat, jól lenni.