És egy másik kiégés, 1. rész: meghatározása, tünetei, hajlamosító tényezők

Tekintettel a nagy érdeklődésre, íme egy kis ismeretterjesztés a kiégésről, egy korábbi művem alapján. De most egy másik fajtáról, mert a konnektorosról már nem tudnék többet írni!  Valószínűleg két részben, hogy ne terhelődjön túl az író olvasó.

A segítő foglalkozásúak legnagyobb veszélye a kiégés, más néven burnout szindróma.  Maga a kifejezés a műszaki tudományokból ered, az energiaforrások kifáradását jelölték vele. Rogers (1979/1988) úgy gondolta, hogy a segítő kapcsolat meghatározható úgy, mint egy olyan viszony, melyben legalább az egyik félnek az a célja, hogy a másikból előhívja a benne rejlő lehetőségeket, és hogy a másikat személyes fejlődésre, jobb funkcionálásra ösztönözze. Ezek alapján ilyen kapcsolatban dolgoznak például  a tanárok, orvosok, pszichológusok és a coachok, vezetők is.

A burnout Pálfi (2003, p.20.) meghatározása szerint "krónikus emocionális megterhelések, stresszek nyomán fellépő fizikai, emocionális, mentális kimerülés állapota, mely a reménytelenség és inkompetencia érzésével, célok és ideálok elvesztésével jár, s melyet a saját személyre, a munkára, illetve másokra vonatkozó negatív attitűdök jellemeznek." Csaknem minden munkakörben előfordul (pl. akár gyári munkásoknál vagy irodai vezetőknél), de a legfenyegetettebbek az egészségügyben dolgozók (orvosok, nővérek, fogorvosok és más egészségügyi szakemberek), az oktatással foglalkozók (tanárok, oktatók, előadók) és más segítő foglalkozásúak, akik munkájuk során elsősorban emberekkel kerülnek kapcsolatba (pszichológusok, szociális munkások.)

A kiégés tünetei szerteágazóak. Egyre súlyosbodó krónikus állapotról van szó, amely kezdetben nehezen ismerhető fel, mert sokszor olyanoknál jelentkezik, akik elég erősek gyenge pontjaik hatékony elrejtésében. Fokozatos teljesítménybeli hanyatlással, kisebb hibákkal veszi kezdetét, szaporodnak a munkahelyi konfliktusok a kollégákkal és a főnökökkel egyaránt. A burnout-os dolgozót rossz hangulat, fáradtság, sértődékenység, önbizalom-csökkenés, frusztráltság, társaságtól való visszavonulás jellemzi, és igyekszik elkerülni munkahelyét vagy munkatársait. Érzéketlenné és cinikussá válik, morbid vicceket eszel ki munkatársai kárára, mentálisan kimerül. Pszichoszomatikus betegségek is kialakulnak, sokan fej- és hátfájásról, emésztőrendszeri problémákról és idegességről panaszkodnak. (Freundenberger, 1989) 

Coachként fontos ismerni a kiégésre hajlamosító tényezőket is, hiszen ezek egy részének megváltoztatására a coachee lépéseket tehet, a nehezen módosíthatók esetében pedig gondolkodásbeli átstrukturálással javítható a coachee közérzete. A segítő foglalkozások számos olyan jellemzővel bírnak, amelyek kiemelten veszélyesek lehetnek a lelki egészség megőrzése szempontjából. Mivel emberekkel való foglalkozásról van szó, a munka eredményét illetően nagy bizonytalansággal kell számolni, hiszen nem csak a segítőtől függ a hatékonyság, hanem a kliens/tanítvány hozzájárulásától, részvételétől is. Ezen túl, az sem pontosan meghatározható, hogy a munkafolyamat adott kimenetele sikeresnek tekinthető-e egyáltalán. Az eredményesség kritériumai sok esetben hiányoznak, az objektív visszajelzések hiánya pedig nyomasztóan hathat az emberre. 

Regelson (1989) a segítő foglalkozásúakra jellemzően leselkedő veszélyeket több pontban foglalta össze. Ezek olyan tényezők, amelyek nagyban hozzájárulnak a munkával való elégedetlenség érzésének kialakulásához. Bár Regelson tanulmányában az amerikai orvostársadalmat vizsgálta, megállapításainak nagy része a hazai állapotokra, és más ágazatokra is igaz.

Elsőként az egészségügyben tapasztalható gazdasági körülményekre tér ki. Egyre növekszik a bürokratikus feladatok száma. Ez oda vezet, hogy egyre nehezebb a dolgozóknak úgy tekinteni a munkájukra, mint ami önmagában megelégedést biztosít. A közalkalmazottként dolgozó segítők többségének alacsony jövedelemszintje is ebbe az irányba vezet.

A második veszélyforrás a kollégák közötti viszonyok minősége. Ezeket a kapcsolatokat sok esetben féltékenység, szakmai versengés és hatalmi harcok jellemzik. Emiatt nehezen alakíthatók ki igazi barátságok a munkahelyen,  noha a pozitív légkörnek és a munkával való elégedettségnek ez is feltétele lenne. A féltékenység gátat szabhat a szakmai fejlődésnek is, mivel a túl sikeressé váló kollégák egyre jobban kirekesztődnek a többiek közül. Más esetekben viszont nem is ismerik egymás tevékenységét a munkatársak.

Ezzel némiképp összefügg a harmadik veszélyforrás: az elismerés hiánya. Sokan úgy vélik, a társadalom már nem tekinti eléggé hasznosnak a segítők által végzett munkát. Magyarországon tovább rontja a helyzetet az anyagi elismerés hiánya. 

Fekete (1991) megemlíti még az elismeréssel aránytalanul hosszú munkaidőt és az extrém felelősséget és mentális igénybevételt mint kiégéshez vezető veszélyforrásokat. A nagy leterheltség miatt nincs idő a kliensekkel kapcsolatos, érzelmileg igen intenzív események és érzelmek feldolgozására. Kevesen találnak lehetőséget a nagy szakmai kihívásoktól való eltávolodásra és kikapcsolódásra, így növekszik a kimerülés esélye. A kemény munka ellenére kicsi az esély az előmenetelre, a közalkalmazottak karrierlehetőségei korlátozottak. Gyakran maguk a munkahelyül szolgáló intézmények sem képesek megfelelő támogatási rendszert nyújtani az alkalmazottaknak, a rendelkezésre álló anyagi feltételek és az eszközökkel való ellátottság nem elegendőek a kielégítő munkavégzéshez.    

Holnap folytatjuk a kiégés szakaszaival! Addig is itt az irodalomjegyzék, ami a  magas szintű tudományosságot bizonyítja :)   :

Fekete, S. (1991) Segítő foglalkozásúak kockázatai - Helfer szindróma és burnout jelenség. Psychiatria Hungarica, 6(1): 17-29.

Freundenberger, H.J. (1989) Burnout: Past, Present and Future Concerns. In: Wessels, D.T. (ed.), Professional Burnout in Medicine and the Helping Professions, The Haworth Press, New York. pp. 1-11.

Pálfi, F. (2003) A kiégés jelenségének vizsgálata ápolók körében. Normák és értékek az egészségügyben. Ápolásmenedzsment, 2003.dec.16. 20-24.

Regelson, W. (1989) Physician "Burnout". In: Wessels, D.T. (ed.), Professional Burnout in Medicine and the Helping Professions, The Haworth Press, New York. pp. 39-49.

Rogers, C.R. (1979/1988) A személy-központú megközelítés alapjai, In: Illyés, S. és Ritoók, P. (szerk.) (1988) A nevelési és pályaválasztási tanácsadás pszichológiája. Szemelvény-gyűjtemény, ELTE, Budapest, 535-559.