No, a legutóbbi jelentkezésem óta eltelt jó sok idő, meg is változott egy csomó minden.
Például - ha már az esti programokról volt szó legutóbb, akkor most azzal is kezdem, - lett egy új fajta evening ent, ami jelenleg nagyjából az egyetlen, aminek igazán örülök, ha meglátom az órarendben. Ez pedig az úgynevezett ghost walk, és abból áll, hogy elkísérjük az ifjakat a kb. 1 km-re levő, elhagyatott(nak tűnő) ifjúsági házba, majd ott mindenféle szörnyűségekkel ijesztgetjük őket. Van például (mű)véres ruhás, (mű)késes hentes, füstös zuhanyzóból előbújó figura, kényszerzubbonyos Hannibal Lecter álarcos, játékbabát lefejező "őrült kislány" és bohóc. (Nem értem én ezt a bohócfélelmet, amit már máskor is tapasztaltam, dehát ezek az angolok, ezek egy furcsa népség, nem tudom, mondtam-e már.) Az én szerepem pedig általában az, hogy fekete ruhába öltözve, csúnya női arcos maszkban várom az áldozatokat egy szobában, próbálok levegőhöz jutni a maszk alatt. És amikor közelednek, lassan rájuk nyitom az ajtót és kiabálok és/vagy sikítok nekik valamit. Általában magyarul, így sokminden belefér. Például volt, hogy a napi menüt hallgathatták meg.Már amelyik nem rohant el.
Hát ez így leírva nem jön át, úgy érzem, de ott még van hozzá remek jó félelmetes zene, némi gyereksírás, stroboszkóp - igazából mi sem szeretünk egyedül maradni magunkkal. :-)
Ezt a ghost walk-ot a vendégek egy speciális csoportjának találták ki. Ők az indies 13-16 névre hallgatnak. Már amikor csoportban vannak, mert egyébként van saját nevük is. Szóval valamikor július végén véget ért az iskolaév, és a következő év kezdetéig nem osztályok jönnek, hanem egyéni, individual pajtások. Három korcsoportban vesznek részt a programokban, 7-10 évesek, 10-13 évesek és 13-16 évesek. A foglalkozásokon nincs velük csoportvezető, ezért néha nagyobb a kihívás. Eddigi tapasztalataim alapján a 13-16-osok vagányak, a 10-13-asok szeretnek verekedni és követ dobálni, a 7-10-esek meg kicsit bambák és egyben nagyon cukik is. :-)
Aztán még az is nagy változás, hogy gyakorlott magasköteles foglalkozásvezető lettem, az utóbbi egy hónapban alig volt nap, amikor ne lett volna climbing, trapeze, de leginkább catwalk az órarendemben. Onnan tudom, hogy mások szerint is javul a teljesítményem, mert egyrészt itt elég gyakran adnak visszajelzést az ember munkájáról, másrészt meg a falmászást párban szoktuk vezetni, egy gyakorlott meg egy kevésbé gyakorlott, és jövő hétre már egy abszolút újonccal vagyok beosztva. Hát mi ez, ha nem kárrier, kérem!
Július közepén elvileg véget ért a csúcsidőszak, a korábbi 6-700 vendég helyett először csak 300, most már csak 1-200 van. Ezt a munkámban eddig sajnos még kevésbé éreztem, mert kevés az olyan sokoldalúan képzett ember, mint én... :) Na jó, igazából az számít, hogy a quadozásra és a köteles órákra kevesen vagyunk, szóval mindig volt tennivaló. Legutóbb 12 napot dolgoztam szabadnap nélkül, most végre kaptam kettőt. De már látom az alagút végét, jövő héten már lesz vagy három no work nevezetű órám nekem is, meg lesz nature trail képzés is, ami nem tudom, mi, de biztos jó.
Kell is a lazítás, a hajtás eléggé megviselte a magasköteles bandát, mindenkinek fáj legalább egy testrésze. Nekem jelenleg az ujjaim. Egyrészt a kötél kidörzsöli a bőrt, ha nem figyel az ember, másrészt az ízületeimmel is van valami, hát reméljük, hogy javul majd. A talpam is fáj, de az mondjuk már régebben. Ma egész nap csak döglöttem pihentem itthon, pedig különben sajnálok minden nem kirándulással töltött szabadnapot.
Valamelyik éjjel végre a tengerről álmodtam. Korábban féltem attól, hogy
amikor már nem leszek itt, nem fogok emlékezni, milyen szépségeket
láttam. De most megnyugodtam, mert majd álmodok máskor is.
0 hozzászólás:
Megjegyzés küldése