Kezdődik

Nem sokkal a múltkori foglalásom után felhívtak a manchesteri irodából, hogy nem lesz ám jó, ha oda megyek, mert területileg nem hozzájuk tartozom. Rendes tőlük, hogy nem várták meg, hogy személyesen megjelenjek. Még úgy is, hogy addigra már én is kisakkoztam ám, hogy inkább Liverpool lesz az, ahova mennem kell, és be is jelentkeztem egy keddi workshopra és egy szerdai konferenciára business startup témában. Mindkettő nagyon hasznos és teljesen ingyenes volt; szerintem ezek itt tényleg azt gondolják, hogy érdemes a vállalkozásokat támogatni, mer jó az mindenkinek. Eléggé furcsa gondolat, nem tudom, honnan veszik. :-)

Szóval kedden a liverpooli Chambers of Commerce fejtágításán ültem egész nap, és már ott is sokkal több információt kaptam, mint amire számítottam. Nem tököltek sokat, a 15. perctől már egyesével ki kellett állnunk a "tömeg" (kb. 25 fő) elé, hogy előadjuk az első pitch-ünket, ami tulajdonképpen az üzlet rövid bemutatása volt. Bár eddig is tudtam, hogy mivel akarok foglalkozni, de még nem voltam rákényszerülve, hogy mások számára is érthetően megfogalmazzam (főleg angolul), szóval már ez is előrelépés volt. Aztán kitöltöttünk egy business model canvas-t, ami egy egyszerűsített, vizuális formája az üzleti tervnek, ami feltétlenül szükséges lesz később, ezt nagyon mondták. A délelőttöt az egyik bank ismertetője zárta az általuk kínált üzleti bankszámlákról; kell egy kis reklám is, na.

Ebédszünetben kicsit sétáltam a környéken. Itt kell megjegyeznem, hogy ez a hely már nem az a llovely déli kisváros, amihez hozzászoktam, ez már maga a kemény, zord északi világ. Például többször is előfordult már, hogy ránéztem valakire, és az nem mosolygott vissza... De üzletileg azért valószínűleg nem lesz rossz itt kezdeni.

Az ebédszünet után még egy órát foglalkoztunk a pitching technikájával, aztán jött egy hosszú előadás a pénzügyekről. Na, engem mint értő hallgatót kb. ezen a ponton veszítettek el. Egyrészt az én üzletem még nem tart ott, hogy ez releváns legyen, másrészt különben is úgy terveztem, hogy majd felfogadok egy könyvelőt ilyen ügyekre, harmadrészt meg ekkorra már nagyon belefáradtam az északi akcentusra koncentrálásba, nem hiszitek el, milyen durva dolog is az. Szóval itt fejben kikapcsoltam, és már csak az utolsó részre kapcsoltam vissza, ami a jövőképünkről szólt, na az is jó volt.

Tegnap pedig a liverpooli nőegylet :-) szervezésében egy családias konferencián vettem részt. Ez elég rövid volt, de a három óra alatt "fellépett" két, már működő vállalkozás vezetője, és elmondták, hogy milyen volt a kezdet nekik. Aztán beszéltek még a Startup Loan intézményéről, az is egy hasznos konstrukciónak tűnik. Ötszáz és 25 000 font közötti összeget lehet kérni, 6%-os kamatra. Ami nekem tetszett benne, az az ingyenes mentorálás, amit a kölcsön mellé adnak; kár, hogy én nem akarok kölcsönt felvenni. Volt még egy valamennyire interaktív előadás arról, hogy min szoktak a kezdő vállalkozások elvérezni, és hogy hogy lehet ezt megelőzni. Például úgy, hogy igénybe vesszük a - többnyire ingyenesen elérhető - támogatásokat, ezért rögvest le is foglaltam egy másfél órás személyes konzultációt egy startup szakértővel jövő kedden. Minden kérdésemre választ kapok végül.
Annyira könnyűnek tűnik ez így...   :-)

Utazások

Újabb gyors helyzetjelentés: 

• véget ért az idei nyári 10 hetes tanári karrierem: hosszú munkanapok, felejthetetlen élmények, öhm... hogyismondjam... érdekes emberek,  csodaszép kilátás, pihentető beachtúrák, kezdőtőke a továbbiakhoz, mind kipipálva;

• aztán megvolt az egyhetes országjáró túrám is: Frome, Hereford, Colwyn Bay főbb megállókkal. Aki most azt gondolja, hogy ezek közül bármelyiket is azért látogattam meg, mert a legutóbbi Dzsó ott nőtt fel, az téved. Na jó, nem annyira. És tettem még rövidebb kirándulásokat Conwy-ba, Bangorba és  Llandudnoba. Ez utóbbi egy roppant jópofa település, bátran ajánlom mindenkinek. 

• És végül megérkeztem szerencsepróbálásom helyszínére. Eléggé északon vagyunk, így a korábbi tapasztalatokból okulva ezúttal nem kérdeztem semmit a vasútállomásokon.  

• Beköltöztem a kényelmes kis kuckómba, ahonnan az üzleti birodalmamat irányítani fogom :-) a kezdeti időkben, és a csoki/cukor-hercegnők-játékállatok vonal mentén összebarátkoztam a helyi kiskorúakkal. Úgy érzem, minden remekül alakul. Már csak azért is, mert nagy meglepetésemre már ma akcióba lendültem: jelenleg éppen 13 biznisz témájú honlap van megnyitva a gépemen. Az egyikből például kiderül, hogy Manchester a hatodik legjobb város az országban a vállalkozásra, egy másikban meg már be is jelentkeztem egy jövő szerdai konzultációra cégalapítás témakörben a manchesteri könyvtárba. Csak apró részletkérdés lehet, hogy konkrétan nem abban a városban lakom; majdcsak megmondják, hogy hogyan tovább, ha esetleg nem ők az illetékesek.

Az első lépések

2010 februárjában, akkor szinte észrevétlenül történt az az esemény, amely mostanában érdemelte ki a sorsfordító jelzőt. Akkor akadt a kezembe Jack Canfield A siker alapelvei című könyve a Sugár áruház könyvesboltjában. Mivel volt még némi könyvutalványom, gyorsan haza is jött velem. Már akkoriban is nagyon jónak találtam a leírtak nagy részét; a kedvencem például a fordított paranoiáról szólt: feltételezzük, hogy minden azért történik, hogy nekünk jobb legyen!  És van még vagy 50 másik is. Gondolkodtam is egy időben, hogyan lehetne terjeszteni a tudást, de aztán akkor másfelé vezetett az én utam.

Öt évvel később találtam rá a Canfield tréner képző online tanfolyamra, és akkortól már tudtam, hogy mire gyűjtök. Néhány hónap múlva pedig a kocka el lett vetve. 

Ez pedig az első update a vállalkozásindítás folyamatáról.

Az utóbbi két hónapban átvettem a képzési anyagot egyszer (még legalább egyszer tervezem a vizsga előtt), és jelenleg a fent említett könyvet olvasom újra tömegközlekedés és/vagy strandolás közben. Azt vettem észre, hogy - bár nem tudatosan, de - alkalmaztam jónéhány alapelvet az utóbbi években, és ez jelentős sikereket is eredményezett (pl. költözés külföldre, az év dolgozója díj, celta). 

Ebben az első időszakban a tanuláson kívül a vállalkozáshoz szükséges gondolkodásmód fejlesztésén dolgoztam, ami valószínűleg az egész folyamat egyik legnehezebb része (nekem). A kulcsfogalom az önbizalom, és hát akik rendszeresen olvasták ezt a blogot, azok sejthetik, hogy nem én voltam A Világ Legbátrabb Embere az elmúlt években. Most viszont, rettenetes mennyiségű vizualizáció és egyéb mentális technikák gyakorlása után már merek nagyokat álmod hinni. Nem tagadom, volt, hogy szorongva ébredtem reggel, hogy hogy lehet ilyesmire gondolni is, nemhogy elérni, de az utóbbi két hétben átfordult a dolog. Már látom, hogy minden lehetséges. 

A képzésen az egyik feladat egy "mission statement" (küldetésnyilatkozat, van ilyen szó?) megfogalmazása volt. Na ezzel is küzdöttem pár napot, de amint meglett a "dare to dream big" képesség, az is összejött. Ez az első változat angolul van, és most még nem is akarom lefordítani. Igazából ez csak nekem szól, nem kerül bele marketing anyagokba. Azért kellett megfogalmazni, hogy könnyebben eldönthessem, hogy amit csinálok az életben, az beleillik-e a főirányba. 

Így hangzik: 

My mission is to bring love and acceptance to the world by increasing people's self esteem in a fun and supporting way. 

Szerintem eddig jó úton vagyok.  :-)

Egy következő update-ben valószínűleg részletesen leírom majd, hogy hová fogok eljutni, csak még dolgoznom kell a pontos megfogalmazáson. De van egy terület, ami a legfontosabb a tervben. Onnan fogom tudni azt, hogy nagy sikereket értem el, hogy megengedhetem magamnak, hogy jelentős adományokkal járuljak hozzá bizonyos ügyekhez. Az egyik ilyen a társadalmi esélyegyenlőség és romaintegráció ügye, ami szerintem nagyon ráfér erre az országra mostanában. Például ez a csapat végzi nagyon okosan, az általuk szervezett váltófutás is remek élmény volt. A másik leendő támogatott szervezetem is megvan már, de az inkább ilyen pályázatszerű lesz. Az anyagi támogatáson kívül ingyen workshopokat is tartok majd mindkét országban. Ezeket szinte jobban várom, mint a tengerparti lakásomat. :-) 

A közeljövőben a következő fontos feladatokon kell dolgoznom:

- a célcsoport meghatározása

- a cégnév kitalálása

- accountability partner keresése, akivel naponta 5 percre felhívjuk egymást, hogy beszámoljunk arról, mit tettünk a haladás érdekében

- lehetséges állami támogatási formák felkutatása Angliában

- valamilyen public speaking tanfolyam elkezdése

- a céljaim pontos kidolgozása

- részt venni az egynapos vállalkozási workshopon

- a mindset további fejlesztése/erősítése

A kocka el van vetve

Csak gondoltam, megörökítem magamnak (is) ezt a napot. Ugyanis ma megtettem az első konkrét lépést az angliai vállalkozásalapítás felé. Már néhány hónapja látszott, hogy kezdenek beérni a kint töltött évek, és akár ilyen irányba is alakulhatnak a dolgok. Folyt is az álmodozás/tervezgetés, és ma meghoztam a döntést. Akkora lépés ez, hogy innen már nem lehet visszafordulni. Elméletileg lehet persze, de már nem érné meg.

Maga a cég majd csak szeptember körül indul, most azt a két hónapot, amit otthon töltök, az alapos felkészülésre és további kutatómunkára szánom. Majd jövök további részletekkel, amint publikussá válnak.  

Most azért nagyon örülök.

Már egy hete

Nem, nem az anyázós vers következik most.

Hanem az úgy volt, hogy lassanként kipihenve a celta kurzus megpróbáltatásait, múlt hét pénteken délután elküldtem a jelentkezési lapot pídzsíelnek, hogy akkor most négy év outdoorkodás után én angoltanár leszek. Hétfőn délelőtt jött is a válasz, hogy jóvan, csak előbb küldjem el a szükséges dokumentumokat, úgymint diploma és angoltanári végzettséget igazoló bizonyítvány. Itt egy kicsit megfagyott a vér az ereimben, ugyanis ezeket már a jelentkezéskor feltöltöttem. Na, gondoltam, mi lehet a gond, hát ha nem fogadják el valamelyik iratomat, akkor itt fog összedőlni a gondosan felépített terv, melynek csak egy közbeeső pontja az angoltanítás, majd más lesz a fő cél. Mindenesetre elküldtem emailben is az anyagot, egy órán belül meg is írták, hogy oké, jók ezek, csak eddig nem látták a jelentkezési felületen, hogy feltöltöttem. És hogy majd szólnak, ha esetleg lesz valami.

Így az "esetleg" után kicsit hosszabb várakozásra számítottam, meg is lepődtem, amikor másnap délelőtt két szerződés várt a postafiókomban: kezdeni kéne rögvest, ahogy ráérek. Azaz április 1-től, azt adtam meg az első alkalmas időpontnak. Aztán pihenhetek egyet, és június végén megint szeretettel várnak. Hurrá, hurrá. Szerdán visszaküldtem az aláírt szerződést, és így egy héttel azután, hogy jelentkeztem az állásra, minden papírmunka el van intézve, sőt már a repülőjegyet és a vonatjegyet is lefoglaltam. Szeretjük az ilyen gyorsreagálású cégeket. :-)

Meglepő módon nem vagyok (még? :-) ) betojva a feladattól, talán azért, mert korábban már hetekig töprengtem azon, hogy milyen már hogy Angliában tanítanék angolt, mikor ott van az a sok anyanyelvű is. Végül akkor arra jutottam, hogy ha a vezetőségnek megfelelnek a nem anyanyelvi tanárok is, akkor én nem fogok ezen problémázni. Majdcsak lesz valahogy, nekem csak menni kell a cél felé. De azért valahol vicces ez a helyzet...

Note to self

So what's common between running a marathon and completing a celta course?

No, this is not the first line of a joke. Or maybe I just don't know that joke.  :-)

I wrote about how the first one happened on different running sites, a bit more than 15 years ago, so I'm not going to write about that now. And I really wanted to write about the celta last month, but I was lacking two essential factors: time and words to describe the experience. I spent a month with 13 people who inspired me in various ways, for which I cannot be grateful enough.  I have plenty of time now but I'm still looking for the right words so I'm not going to write about that either. 

However, there is something important that I can write about, and that is the trick how I coped with the challenges of these very different projects to turn them into two of the most rewarding "journeys" of my life so far. So, the trick and the answer to the question above is the following: both of them were the result of conscious experiments with mindsets.

I was in the second year of my university studies when somebody told me that people don't change significantly after they grow up. And in a few weeks, I heard it again and again from different sources  and I thought "this is bulls**t, I can't see any reason why you wouldn't be able to change if you want to". I also thought that life would be very boring if I stay like that for the rest of it. So that was when I decided to try to refute that statement. First, I had to find an area in my life where a change could be noticeable, and it had to be a significant change too, as small ones were still possible according to my sources. And that was how I started to focus on sports. The most hated and rejected types of activity in my first 20 years. It's enough to say that I had some serious arguments with my PE teacher in primary school and although high school PE started a bit better, in two years' time my teacher suggested getting an exemption from the lessons instead of just being there and demotivating others in the class. To turn this attitude into running marathons, well, that might count as a significant change. And this is exactly what happened in less than two years. Refutation done. Don't you ever dare to tell me that you can't change.     

The experiment with the celta was the result of a question that I had heard only a month before, but I wish I had known about it much, much earlier. This is possibly one of the top 5 questions to ask in life:

"What would you do if you were just 5 % more committed?"

The idea behind this is that if you are 100 % committed to your aim, you will reach it (if it is theoretically possible for a human being). However, being completely committed might seem too hard, especially when circumstances are more difficult, and that's when this question is very useful. 5 % is not a big deal, is it? You can do that any time and no matter what your aims are, you can always find a small step to take. So I asked this question from myself before the course and one of the answers was "I could read some grammar stuff if I was 5 % more committed", so I did it. And I asked this quite often at  nights when I was fed up with writing lesson plans and the answer was "if I was a bit more committed, I would do it properly", so I did it and it was so much fun in the end. (The good thing about this technique is that sometimes you can decide not to be more committed - I did this on the evening before my last teaching practice. I knew I could spend more time filling in one more part of the lesson plan, but keeping my eyes open for 15 more minutes was just too big a price to pay that night.) 

Anyway, the experiment was successful, I passed the course with a good grade, nice feedbacks from  team-mates, too and lots of heart-warming moments during the four weeks. The question seems to be working.

The "bad" news is that after these experiments I can't blame anyone if I do not reach my goals in the future...  

And my next dream is to be a confident public speaker  - I will get there somehow.  :)  

Merre

Lehet néha a hullámvölgyekről is írni. Majd idővel kiderül, hogy innen szép-e nyerni, vagy már csak lefelé van tovább.

 

this is a photo opportunity

Ez egy régebbi kép; ahol most állok, ott meg egy lecsúszási lehetőség látszik. A legutóbbi születésnapom körül kezdődött, az a 36-os úgy tűnik, nagyon betett, valójában nem is maga a szám, de arról nincs kedvem írni. Azóta meg küzdök, mint disznó a jégen, dehát... 

Az a baj, hogy igazából én már csak egy saját családot szeretnék, mást nem. De úgy nem, hogy más nem is érdekel. Tök mindegy, hogy mit eszem, mit csinálok, vagy csinálok-e egyáltalán valamit.

Nem fog ez így menni, persze.