Ma van pont egy hete, hogy megérkeztem Angliába. Mindezt egy maratoni hosszúnak tűnő elsősegélynyújtó tanfolyammal ünnepeltük itt mindannyian. Nagy örömömre egész nap fulladásról, sebekről, égési sérülésekről volt szó, a harmadfokú jellemzésére például több, mint 10 percet szántunk. És volt még témaként fröcskölő artériás vérzés is, nagy öröm az ilyesmi, ha kibírja ájulás nélkül a magamfajta. Na de ha már kibírtam, és úgyis ott voltam, akkor írtam mindezekből egy 100%-os vizsgatesztet a végén, hurrá. Van még egy 100%-om valami olyasmiből, hogy gyermekvédelem, azt tegnapelőtt szereztem. Azt hiszem, legalábbis, ki tudja ezeket a napokat követni... Más vizsgánk még nem volt. Holnapután alacsonykötélpályás foglalkozásvezetésből lesz, meg íjászatból, kicsit izgulok ám, mert ott beszélni is kell majd, szépen, érthetően.
Szóval egy hét telt el, és kb. egy hónapnak tűnik. Már most egy csomó hasznosat tanultunk, játszottunk, fejlődtem, szereztem tenyérnyi kék-zöld foltokat az alacsonykötélpályáról leesve, nevettünk és nevettünk, és jó lesz ez, de most még vannak azért fájdalmak a gyenge interneten kívül is. Ezekről nem írnék most részletesebben, legyen annyi elég, hogy rendszeresen alkalmazom az „átkeretezés” nevű roppant hasznos technikát, amit Brian életéből úgy is ismerhetünk, mint „always look on the bright side of life” :) . A másik remek tudomány a komfort zónáról és a tanulási zónáról szól, erről majd posztolok egyszer egy hosszabbat is, mert tényleg jó sok mindenre.
Azé' akiben csak egy pillanatra is felmerül, hogy írjon nekem, az tegye meg bátran! :)
0 hozzászólás:
Megjegyzés küldése