Ma reggel arra gondolatra ébredtem úgy hajnali fél öt tájékán, hogy holnapután megyek. Úúúristen! Meg jaj! Meg nemár! Ez már nagyon belátható időtáv. Aludtam is rá még vagy négy órát, már amennyire ezzel a tudattal aludni lehet.
Tegnap megvolt a búcsúbulim. Jól éreztem magam, bár hiányoztak fontos emberek, akiktől így nem is tudtam elköszönni igazán. Viszont akik itt voltak, azoknak örültem nagyon, és nem csak azért, mert finom kajákat hoztak és felmelegítették a lakást, :) hanem úgy amúgy is. Mondjuk a búcsúhangulat ma ütött be igazán: a reggeli dobos tortánál, a tízórai túrós sütinél, az ebédre fogyasztott krumplipürénél, a délutáni pogácsánál és a ferrero rocher nasi közben mindig megemlékeztem az alkotókról/ajándékozókról.
Van már bőröndöm is, nem kifejezetten szép, de
Keresem azt az érzést, hogy szuper lesz minden, meg Nagy Kaland, meg világot látok, mert szokott ám ilyen lenni, csak ma épp a "veszteség" oldal dominált. A holnapi nap programja lesz - a bőrönd bepakolásán (fúúúj!) kívül - ennek az érzésnek a megtalálása és/vagy megteremtése, és akkor holnapután megyek. Hát így.
2 hozzászólás:
Nem vagyok egy költözködős típus, de nem biztos, hogy olyan érzéseket, amelyek nem belülről fakadnak, erőltetni kell.
Nyilván egy halom bizonytalanság érzés van körülötted, meg persze ott van a búcsúfaktor is, ezek biztosan elnyomják a lelkesedést.
De ha már ott leszel, ahol nincs minusz 20 fok ;) és minden szürke... izé, zöld :)) és lesz egy nyugis zugod, és benne leszel a sűrűjében, tuti, hogy élvezni fogod. :))
Mondanám, hogy erre gondolj, de parancsszóra úgysem lehet másképp érezni, mint amit az ember szíve diktál. Szurkolok Neked, vigyázz magadra!
A bőrönd mindig gázos, főleg a kg határ miatt!
Nagy Kaland az tuti!!! Budapest megvár, de addig is jó bogarászni...és mindent meglátni! :) HAJRÁÁÁ
Megjegyzés küldése