Jóságok

Szóval az a helyzet, hogy egy csomó kis/nagy jó dolog dobja fel mostanában a napjaimat.

Például most, hogy beindult az iskolaév, megint van sok munka, nem csak b*sszuk a rezet semmittevéssel telnek napjaink. A nyári táborozókkal ellentétben megint vannak oktatási/nevelési célok, és ez ennek az élménypedagógiának a csodája, amikor ezek megvalósulnak. Mert hát oké, hogy nyáron a having fun volt a fő cél, dehát az mégiscsak olyan snassz... Bezzeg amikor csapatot építünk meg önbizalmat fejlesztünk, na _az_ valami. :-) Tegnap például volt két olyan jó kis catwalk-om, hogy a gyerekek és a tanárok is megnyalhatták utána az ujjukat. :-)

Aztán az is van, hogy már csak kb. 7 hét van hátra, aztán megyek haza. Kettős érzés ez, mert azért már nagyon várom ám, és számolom a napokat vissza, mégis sok "apróság" van, ami hiányozni fog. Nagyon szeretem például, ahogy itt az emberek egymásra mosolyognak az utcán, hogy barátságosak a boltban az eladók és az egészségügyben dolgozók is, hogy hagyománya van pozitív visszajelzést adni egymásnak a munkában akár napi gyakorisággal is, hogy nagy hangsúlyt fektetnek a továbbképzésre, hogy az úton türelmesek a vezetők egymással és a biciklisekkel szemben is, hogy bárkitől bátran információt lehet kérni az utcán, hogy lezáratlanul kint lehet hagyni a biciklit a bolt előtt, és egyéb tárgyak sem nagyon tűnnek el. Azt nem tudom, hogy ez egész Angliára jellemző-e, mindenesetre a szigeten ez van, és ettől olyan jó békességes a hangulatom.

Ma volt az első olyan reggel, amikor már csípős hideg volt, ennek ellenére mostanában valahogy tavasz-érzésem van. Talán a 7 hétnyi várakozástól, talán attól, hogy kezdek bekerülni egy olyan társaságba itt a cégen belül, akivel...ööö...akikkel nagyon jól érzem magam. A lényeg az, hogy vigyorgás van ezerrel. Meg no worries. :-)

Keep calm and carry on

Tegnap volt pont fél éve, hogy megérkeztem a szigetre. Ennek örömére gondoltam, írok már egy kis helyzetjelentést, mielőtt a legutóbbi blogbejegyzés féléves évfordulójára sor kerülne.

Most, hogy otthon elkezdődött a hajtás, nálunk lecsengőben van a szezon. A múlt héten elment az utolsó adag Indies is, aminek azért a legtöbben valahol mélyen örültünk. Elmentek a családok is, amit viszont én nagyon sajnálok, mert jófejek voltak, pl. örültek mindennek meg megköszönték a munkánkat, szóval én nagyon szerettem velük dolgozni. Az utóbbi két hétben elkezdtük a lazítást, most például annyira nincs vendég, hogy épp kényszerszabadságra küldtek két napra. Végre az időjárás is észbe kapott, nyár van, nyár - itteni mértékkel, persze. Szóval kirándulgatok, vendégeket fogadok :) , strandon heverészek, szakdolgo, emlékeket gyűjtök, töprengek az elmúlt fél éven és azon, hogy hogy vagyok én itt és hol leszek jövő ilyenkor. És közben hálás vagyok minden nehé kihívásért is, amit leküzdöttem.

Mondjuk főleg az elején volt sok ebből, aztán egyszer csak észrevettem, hogy valahogy úgyis mindent megoldok. Onnantól meg sokkal egyszerűbb lett minden. Elindítottam a saját challenge of the week projektemet, melynek keretében hetente legalább egyszer jól ki kell lépnem a komfort zónámból. Néha keresnem kellett a kihívást, néha adja az élet, ugye :-) . 

Valahol a nagy szigeten, úton az újabb kihívások felé...

Mint például a legutóbbit is. Ugyanis vendégmunkára küldtek néhány pajtásommal a cég Windmill Hill nevű bázisára, ahol kiderült, hogy ők egy teljesen más rendszerben dolgoznak, mint mi itt. Más az időbeosztás, és másképpen kell felkészülni az egyes tevékenységekre is. Egy fél napunk volt megtanulni mindent, hát nem mondhatom, hogy mindig teljesen képben voltam. :-)  És ha már kép: ezen a képen kb. a közepénél látható két kis faház, na arrafelé töltöttem időm nagy részét, magaskötelezéssel. 

Tapasztalatnak jó volt, de azért mindannyian örültünk, amikor a három nap után hazatértünk.

(Áh, igazából azt hiszem, nem is ezekről akartam írni eredetileg...)