Micsoda kezdetek

Ma volt az első szabadnapom ebben az évben, ennek örömére össze is foglalnám, mi történt eddig.

Múlt pénteken, miután megérkeztem és kölcsönösen örültünk egymásnak a régiekkel, valamint kedélyesen elcsevegtünk néhány új emberrel is, megtudtam, hogy a régi jó szobámat már odaadták másnak. Állítólag azért, mert elvesztették azt a lapot, amire tavaly mindenki felírta, hogy melyik szobában szeretne lakni. Na nem baj, azért még ugyanabban a "negyedben" kaptam helyet, csak a másik oldalon. Most ezt látom, ha kilépek az ajtón:

A memóriában erősek emlékezhetnek is rá, hogy Montreálnak hívják a negyedet, és csak itt vannak egyszemélyes(nek tűnő) szobák. Viszont amit most kiutaltak nekem, az pont a zuhanyzó mellett található, ami ilyen papírvékony falak mellett akusztikailag nem a legnyerőbb. Tehát el is cseréltem a szobát egy velem egyszerre érkezett pajtással, becuccoltam, élveztem az új szagot, szóval nagy volt az öröm!

 Egészen éjfélig. Akkor kezdett el horkolni. A szomszédom. Vagy hát ilyen falak mellett úgy is mondhatjuk, a szobatársam. De valami irtózatosan hangosan. Miután magamhoz tértem a nagy ijedtség után, feltűntek szemem előtt a majd sorozatosan ébren töltendő éjszakák, és hogy majd milyen rossz hangulatom lesz az álmosságtól, és hogy akkor talán érdemes lenne már rögtön másnap hazamenni. És röviddel azután, hogy idáig értem a gondolatmenetben, abbahagyta a srác a horkolást. Azóta elég jó éjszakáink voltak, 10-15 perces műsorokat nyom csak, azt meg némi fülhallgatós zenével ki lehet bírni. A Pink Floyd "Momentary lapse of reason" című albumát szoktam ilyen célra használni, de még sosem értem ébren a végére. Ez - annak fényében, hogy otthon rendszeresen akár másfél-két órát is forgolódtam, mire elaludtam - kifejezetten örvendetes. 

Azért a biztonság kedvéért rendeltem füldugókat. Természetesen hosszas tájékozódás után, mert ha egyszer például beteg lesz a szomszéd és egész estéssé válik a műsor, akkor kegyetlen idők jönnek majd, amire alaposan fel kell készülni. Szóval gugli, amazon.com vásárlói visszajelzések, minden, ami kell, el is ment vele két óra az életemből. De végül ráakadtam a tökéletes megoldásra: 11 párból álló válogatás a legnépszerűbb füldugómárkákból, csak 2,5 fontért! Mára meg is érkezett a csomag, ki lehet próbálni, melyik jön be a legjobban.  

Azt azért hozzá kell tennem, hogy azóta megismertem a szomszédot (mármint látványra is, mert a napirendjét a hangok alapján már tudom), viszonylag jófejnek tűnik, könnyebben alakítható :-) , mint a tavalyi, például a reggeli és esti hangos rádiózásról már le is szoktattam. Biztos ő is örül, hogy én lettem a szomszédja...

Szombaton kezdődött a munka. Az első délelőtt ilyen induction-nek nevezett eligazítás volt, elmondták például, hogy mi változott (nagyjából minden, pl. ledöntötték a magasabb mászófalat, amit a magaskötél vizsgáig hál'istennek nem is építenek újra), milyen esetekben szabad a vendégeket megérinteni, nehéz tárgyak szállításakor egyenes háttal kell mozogni és meg kell tervezni előre az útvonalat, és ajánlatos naponta zuhanyozni és fogat mosni. Hát, öö, igen.

Aztán sorban jöttek a tréningek, de ezek nekünk, akik most 14-én érkeztünk, már csak ilyen emlékeztető tréningek, mert az előző évben tartottunk már ilyen foglalkozásokat. Íjászat, aeroball, sensory trail, tunnel trail, sárkányhajózás, problémamegoldós játékok, gyorsan lenyomtuk mindet. Idén szerencsére nem kellett vízbe borulnunk a hajóval, csak békésen evezgettünk, így ni:

Azóta volt is már két sárkányhajós foglalkozásom igazi gyerekekkel, remek volt, úgy fújt a szél, hogy a szokásostól eltérően úgy versenyeztünk, hogy a hajók egy-egy hosszú kötéllel ki voltak kötve, nehogy elsodródjunk Portsmouthba. Csak kétszer estem majdnem ki a hajóból.

Belekezdtünk a magaskötelezésbe is, de annak még nem értünk a végére. A magasságfóbiám viszonylag jól tartja magát, de csak le lesz az küzdve egyszer! Addig is nézzétek, milyen ügyesen elvagyok a talajon (a három kötél közül balról az elsőnél láthattok, kék sisakban): 

Munkafronton nagyjából ezek voltak a lényeges események eddig. Ma meg ugye szabadnap, ügyintézéssel és bevásárlással töltöttem. Tervezetem buszos szigetnézést is, de az történt, hogy belealudtam, ami az emeletes busz tetején az első sorban ülve elég nagy genyóság azokkal szemben, akiknek ott már nem jutott hely, hogy valóban nézelődjenek, valljuk be.

Viszont a vásárlás megvolt. Például beszereztem egy új dzsekit. Elég drága volt, szívtam a fogamat rendesen. Végül úgy döntöttem, hogy így két év után talán már alkalmazkodhatnék a helyi éghajlathoz, mert az úgy tűnik, nem fog hozzám, és vehetnék egy _tényleg_ eső- és szélálló darabot. Így is lett. Este ki is próbálhattam, jó cucc, megáll rajta pici gömbök formájában a vízcsepp, ahelyett, hogy beszívná, izgi. :-)

Az első nap, 2014

Kicsit csalóka a cím, mert nem teljes nap volt, meg a megérkezés után nagyjából semmi sem történt még, node végülis úgyis az a lényeg, hogy megérkeztem. Megint. Bocsánat a spoilerért.

Hajnali 3:26-kor kezdődött. A taxit 3:40-re rendeltem, de sikerült megérkeznie 14 perccel hamarabb, hát nyilván nem voltam még kész. Viszont nem tudtam, hogy számít-e fel várakozási díjat, így inkább rohantam, mint az állat, hát nem esett jól. A sálamat és a meleg sapkámat ennek megfelelően otthon is hagytam. A reptérre 4:05-re értünk ki, közben megtudtam néhány fontos információt a sofőrtől, például hogy az új villamosokat, amik a 3-as vonalon fognak járni, a spanyoloktól vesszük. 

A reptéren két dolgot fogadtam meg gyorsan: 1. lehetőség szerint hétfő reggel inkább nem utazom többet, olyan tömeg volt, és 2. leszakadófélben levő fogóval rendelkező táskával sem. Na mindegy, amint lehetett, leadtam a táskákat, megkérdezték, viszek-e robbanóanyagot, mondtam nem, mondták akkor jó, mehetek a kapukhoz. Így is történt, újabb hosszú sor végén levehettem végre az összes pulóveremet és természetesen a bakancsomat is, mindent ki a zsebemből, majd átsétálás a biztonsági kapu alatt. Hát nem besípolt?? Rögtön állítottak is félre áttapogatni. Sajnáltam kicsit a műveletet végző nénit, mert addigra a hajnali rohanásnak megvolt már a hatása, hát reméljük, tartanak törölközőt ilyen célokra. Na, gondoltam, segítek egy kicsit, és megnézem, hogy nem maradt-e pénz a zsebemben, de amint a zsebemhez nyúltam, olyan szigorúan leállítottak, hogy én is kezdtem megijedni, hogy nem vagyok-e tenorista. Végül persze kiderült, hogy nem. Aztán az utánam következőnél is besípolt, szóval volt dolga a néninek rendesen.

Ezek után már simán mentek a dolgok, betereltek minket egy festői szépségű hangárba, belül az volt kiírva wizzair színű betűkkel, hogy Moscow meg Istanbul, hát jóvan, talán kis kerülővel megyünk. Aztán meglett a londoni sor is. Megállapítottam, hogy helyezkedésben jó vagyok, valahogy mindig a sor első harmadába kerülök. Így el is foglalhattam a gépen a kedvenc helyemet, jobb oldalon, kicsit a szárny mögött (ez azért jó, mert a kilátás mellett azt is gyorsan lehet észlelni, ha kigyullad a szárny. De azt nem tudom, ez miért jó. :-) ), a folyosó mellett. Időben elindultunk és időben megérkeztünk, kétszer volt kicsit rázós a légifolyosó, és másra nem emlékszem, mert elkezdtem bepótolni az éjszaka kihagyott alvást.

A további útvonal London Luton reptér - London Victoria buszállomás - Clapham Junction vasútállomás - Weymouth volt. Ezt onnan tudom, hogy így foglaltam a jegyeket, de - a fenti okból -  sok tájat itt sem láttam. A Victorián már olyan sokszor voltam, hogy a könyökünkön jön ki. Viszont a Clapham Junction, na aaaz már valami! Állítólag London legforgalmasabb vasútállomása, nem egy Rákosrendező. Majdnem megtréfáltuk egymást a lifttel. Merthogy a lépcsőn nem volt kedvem lemenni az aluljáróba (gondoltam én), hát beszálltam a teherliftbe, és a két gomb közül (le és fel) magabiztosan megnyomtam a lefelét. Erre azt mondja a lift, hogy door opening. Na mondom, próbáljuk meg újra, lefelé gomb, door opening megint. Szerencsére, mielőtt valakitől segítséget kértem, bátorkodtam megnyomni a felfelé gombot is, és lássunk csodát, elindultunk a _felüljáró_  irányába. Ja, hogy felfelé vezet az út, úúúgy könnyű. 

Azt hihettük eddig, hogy a Harry Potterben J.K. Rowling mókázott a 9 és 3/4. vágánnyal, de itt a bizonyíték a képen, hogy Angliában nem csak egész számú vágányok vannak, hanem pl. 1/6, 7/9 és 10/11 is. Lehet, hogy a kviddics is igazi sport. 

Ez pont jó lesz zárszónak mára, persze az utazásnak még nincs vége, hiszen még mindig csak a vasútállomáson várakozunk, de lesz folytatás! Legnagyobb valószínűséggel már holnap! 

Álom

Úgy szeretnék már egyszer egy jót aludni... időben és békésen.

Ááááá...

Türelmet és elnézést kell kérnem népes rajongótáboromtól a bejegyzéshiány miatt, de zavar az alvászavar. Öt óránál kevesebbet alszom már 3. napja, így mire délután ideérek, már nem tudok hosszabban fogalmazni.

Szebb napokra vágyom. Majd akkor írok többet.