Ne menjenek sehová, mindjárt kezdünk.

Ma reggel arra gondolatra ébredtem  úgy hajnali fél öt tájékán, hogy holnapután megyek. Úúúristen! Meg jaj! Meg nemár! Ez már nagyon belátható időtáv. Aludtam is rá még vagy négy órát, már amennyire ezzel a tudattal aludni lehet.

Tegnap megvolt a búcsúbulim. Jól éreztem magam, bár hiányoztak fontos emberek, akiktől így nem is tudtam elköszönni igazán. Viszont akik itt voltak, azoknak örültem nagyon, és nem csak azért, mert finom kajákat hoztak és felmelegítették a lakást, :) hanem úgy amúgy is. Mondjuk a búcsúhangulat ma ütött be igazán: a reggeli dobos tortánál, a tízórai túrós sütinél, az ebédre fogyasztott krumplipürénél, a délutáni pogácsánál és a ferrero rocher nasi közben mindig megemlékeztem az alkotókról/ajándékozókról.

Van már bőröndöm is, nem kifejezetten szép, de olcsó occó volt. Remélhetőleg tartós is. El kellett mennem érte a halál f jó messzire, egészen a 95-ös busz végállomásáig. Útközben láttam sok Budapestet, és jól meg is figyeltem, mert azokat a részeket most jó sokáig nem nézegethetem.

Keresem azt az érzést, hogy szuper lesz minden, meg Nagy Kaland, meg világot látok, mert szokott ám ilyen lenni, csak ma épp a "veszteség" oldal dominált. A holnapi nap programja lesz - a bőrönd bepakolásán  (fúúúj!) kívül - ennek az érzésnek a megtalálása és/vagy megteremtése, és akkor holnapután megyek. Hát így.

Ups and downs

Már napok óta tervezek egy bejegyzést ezzel a címmel. Azzal a hosszú éjszakával kezdődött, amikor hajnalban arra ébredtem, hogy szorongok az előttem álló feladattól (konkrétan a magas kötélpályán való hosszas tartózkodástól), és arra gondoltam, inkább elbukom a repülőjegyet, de én aztán oda nem megyek. Majd ellenpólusként még aznap megnyugtató levelet kaptam egy már sokat tapasztalt helyi pajtástól, hogy a magas tevékenységek vezetése nem tartozik az alap feladatokhoz, hanem egy plusz választható képzés után lehet végezni. Azóta megint van kedvem menni. :)

És azóta is minden napra jut valami nagyon jó, és valami rossz is (bár már nem annyira rossz, mint az említett éjszaka a gyomorgörccsel), vagy esetleg mindez fordított sorrendben. Tegnap például országosan összeomlott az OEP rendszere, amikor a társadalombiztosításomat óhajtottam rendezni, aztán jöttek a jó hírek a kórházból. Lent és fent.

És annyi minden kavarog még bennem. Talán odakint már nyugodtabb lesz a helyzet - ebből a szempontból.

Helyzetjelentés, 2012. február 1.

Ma egy hete tudtam meg a hírt, de annyi minden történt azóta, mintha már egy hónapja lett volna. Aláírtam a szerződést. Lefoglaltam a repülőjegyet, rendeltem új kontaktlencséket és dombornyomásos bankkártyát, akciós bőröndöt kerestem, elvégeztem a szakdolgozati kutatásom nagy részét. Ma pedig eljött "háztűznézőbe" a leendő lakóm, és megvolt az első állásinterjúztatás a helyemre.

Nagyon furcsa érzés.

Próbálok minden olyan pillanatot bevésni az emlékezetembe, amikor olyanokkal vagyok, akiket kedvelek.
Sokan támogatnak, akár csak egy-egy szóval vagy tekintettel, ezért igazán hálás vagyok.
Mostanában gyakrabban könnyezik a szemem. Talán a hideg miatt.
Mondom, nagyon furcsa érzés.

Még pontosan három hét.

Még egyszer az elengedésről...

No, kb. fél napig tartott az Anglia projekt elengedéses szakasza, úgy is mondhatnám, ennyit engedtek nekem. Mint már említettem, miután tegnap délelőtt még várakozásra intett a Cég, délután sms-ben kaptam egy használhatatlannak bizonyult telefonszámot, hogy hívjam má' fel őket. Mivel ez egész este nem sikerült, megírtam nekik, hogy tudjátok, kivel szórakozzatok lécci, hívjatok már inkább ti, vagy küldjetek egy jó számot mindenkinek, aki szereti, és továbbra is erősen gondolkodtam, hogy erőltessem-e még ezt. És akkor ma délután utánam nyúltak, konkrétan felhívott egy kedves női hang. (Valószínűleg egy ember is tartozott hozzá egyébként.)

Kedélyes beszélgetésünk lényege az volt, hogy kevesebb, mint egy hónapon belül jelenjek meg a felkészítő képzésen, és annak sikeres elvégzése után foglaljam el hosszú távú munkahelyemet az általam elsődleges célpontként megjelölt központban. Na, erre varrjunk gombot! Hát jó, mondtam, akkor legyen így.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy jelenleg még kicsit be vagyok tojva az addig is rám váró szervezési feladatoktól, és eléggé ambivalens érzéseim vannak a projekt néhány más részével kapcsolatban is. De még korábban eldöntöttem, hogy amint elfogadó választ kapok a cégtől, tudatosan a pozitív oldalra fogok koncentrálni. Szóval most ezen vagyok, hogy aztán tényleg a Nagy Kalandot kezdhessem meg február végén.

Elengedés

Túlságosan vártam már a visszajelzést a külföldi projektről, jópár egyéb dolgomat függővé tettem tőle, és/vagy bele sem kezdtem miatta. De ma valami megváltozott. Miután emailben meg a fórumon korábban többször válaszoltak, hogy mindjárt sorra kerül a pályázatom, és a Facebookon tegnap közzétettek egy felhívást, hogy jelentkezzen, akinek a referenciái rendben vannak, ma délelőtt felhívtam őket. De minek. Így most már telefonon is megkaptam, hogy várjak még, mert jövő héten már tényleg sorra kerülök. És akkor azt gondoltam, túl sok itt a pöcsölés, valószínűleg inkább nem fog ez most összejönni nekem, mint igen. És akkor még azt is gondoltam, hogy itt az ideje elengedni a dolgot: nem várok már semmit tőlük, de ha mégis kiválasztanak majd, persze megyek. Csak már nem ez fogja meghatározni a napjaimat. Jobb lesz így talán. 

Mindenki elmegy

Jó, nem szó szerint mindenki, de egyre több helyről hallom. Most például az a pajtás, akivel november óta együtt ültünk a tűkön ezügyben, hetente megbeszélve a fejleményeket. Hát, én továbbra is ott ülök, és ez eléggé olyan érzés, hogy "wááááá...!!", viszont neki már most sikerült, és ez meg olyan érzés, hogy... hát, nem is tudom. Örülök, persze, az nem vitás, csak ezt beárnyékolják egy kicsit azok a körülmények, amik miatt mindketten (és még sokan mások) elpályáztunk innen. És ha nekem is sikerül, akkor nagy eséllyel akár évtizedekig nem találkozunk majd.

There's no place like home. Haha.

Kis lépés az emberiségnek,...

...nagy lépés nekem.

No, nem a Holdra léptem, mert akkor fordítva kellene mondanom, hanem megírtam a leendő szakdolgozatomnak a vázlatát, és elküldtem az angol szakra. Valakinek. Mármint tudom, hogy kinek, csak nem biztos, hogy ő az, akinek kell. Ez nem is lenne baj, ha sok-sok időm lenne, mert a végén csak eljutna a megfelelő emberhez, viszont durva határidő van. A legjobb variáció szerint is péntekig le kell adni a konzulens által már aláírt formanyomtatványt, de ugye addig még találkozni is kellene vele. Hát reménykedjünk.

Most pedig elmegyek útlevelet csináltatni. Remélem, csinos lesz az ujjlenyomatom.

Egy lap a böngészőben...

...nagyon nyitva van már itt egy ideje. Az van ráírva, hogy "How to Apply...". Átolvastam a többi kapcsolódó lapot is, név szerint "why wo...", "who are...", "jobs av...", "activity...", "pay: ro...", "staff pr...", és végül megint oda jutottam, ahonnan kezdtem, szóval hogy "how to apply...".
Szerintem hamarosan kezdek vele valamit. :)

Imagine, believe, achieve

Szóval van az a jövő évre tervezett álmom, amiről sokan már tudnak is, de azért mégsem írom még ki nyilvánosan. És most érzem azt, hogy aktívan teszek a megvalósulásáért., megyek ide-oda, tanulok új dolgokat, egyszer majd magasra mászom, meg ilyenek. Konkrétan ez a mostani 19 napos munkahetem is erről a megvalósításról (is) szól, amellett, hogy persze többnyire jó móka is. Egyre inkább úgy gondolom, hogy sikerülni fog. Tök jó érzés az, hogy minden nappal egyre közelebb kerülök, és ez nem valami külső tényezőnek, hanem saját magamnak köszönhető.  :-)

Lehet majd még külső tényezős része is a folyamatnak, de ha most ügyesen dolgozom a projekten, befolyásolhatom azt is.

Magyarázkodás

Egyébként történnek ám dolgok, és több gondolatom van, mint amit itt az utóbbi időben közzé tettem, csak ezek két kategória valamelyikébe esnek:
1.) Némiképp fájdalmasak. 
2.) A várhatóan nyáron kezdődő projektről szólnak, vagy legalábbis annak fényében látom őket, lelkesen és/vagy lelkiismeret-furdalással terhelve. Erre a nyári  projektre már célozgattam MarionJones kapcsán, és maradjunk is még ezen a szinten, konkrétabbat ide nem írnék jelenleg.

Mondjuk most hétvégén volt valami, ami egyikbe sem tartozott, meg is örökítettem volna, és hát nem éppen akkor robbant le a blogger.com? Hát de.
Szóval így.