2012. március 15., csütörtök

Így állnak a dolgok 2012. március 15-én

Kéne már írni valamit, erre gondoltam, aztán meg arra, hogy nincs kedvem fogalmazni, és a mosásom is hamarosan lejár. Így hát be kell érnie a kedves olvasónak néhány random információval, mondhatni érdekességgel.

- A mosás ingyenes, a szárítóért fizetni kell. Az árra még nem jöttem rá, most 90p van benne, azzal úgy fél órán át elvan.

- Általában lengyelnek néznek a vendégek.

- Állítólag van itt most egy magyar tanárnő is valamelyik csoporttal, bizonyos Miss Hunt, majd megkeresem.

- Kék-zöld foltos az összes térdem, kemény volt a kiképzés.

- Ezek itt, értitek a hangsúlyt, ezek itt nem ismerik a linuxot, ezért nem is árulnak olyan eszközöket, amivel lehetne rendes mobilinternetet szerezni a gépemre.

- A szobatársam horkol. De úgy talán pontosabb lenne, hogy ez horkol, zmeg. De legalább május közepén elköltözik.

- Van még hajókürt is, reggel 7-től rendszeresen. Ő nem költözik.

- A bárban a csapos (Szasa, 43, Németországból) felajánlotta, hogy költözzek az ő faházába, pedig nem is tudott a horkolásról. Azon a területen nincs internet, nem megyek.

- Általában nem tudom, mit eszem. A krumplit azért felismerem, az van minden nap. Lehetne helyette babot is kérni, de ahhoz túl kicsi a szobánk.

- Mióta itt vagyok, nem futottam. Mármint úgy sportolásszerűen. Egyébként fogócskázás meg ide-oda rohanás van, le is sérültem tőle, de már talán javulok.

- El vagyok ájulva a cégtől, nagyon jól szervezett minden, van itt odafigyelés meg struktúra, kell az az én lelkemnek.

- Már tudom fejből a telefonszámom első 5 számjegyét, a megfelelő sorrendben.

- Egyre jobban szeretek itt lenni.
2012. március 9., péntek

Hurrá, party time

Mint az imént megtudtam, ma éjszaka egy gyerekcsoport sem alszik itt - lelkesen újságolta a szobatársam, hozzátéve, hogy ezért ma party lesz, egész éjjel lehet hangoskodni. 
Hát, izé, nem akarok belegondolni... iIyenkor kicsit öregnek érzem magam, és azt hiszem, én inkább gyerekeket szeretnék...
2012. március 8., csütörtök

Út Kamcsatkára

És most exkluzív tartalom következik mindazoknak, akik olyan ügyesek, hogy maguktól is idetalálnak a blogra, és nincs szükségük mindenféle linkelgetésre. Mondjuk nem is tudnék most olyat. Itt jegyezném meg, hogy nem csak a blogom van ám itt letiltva, hanem az egész index fórum is mint veszélyes tartalom. Mit is mondhatnék erre, jöjjön inkább a fent említett exkluzív cucc: az út Wight szigetére, képekben. Update: lehetetlenség kivárni, hogy feltöltődjenek a képek, inkább képzelje el mindenki, hogy milyenek lehetnek, aztán majd egyszer tényleg megmutatom.

Shrewsbury buszállomásáról indulva az első megállónk Birminghamben volt. Egy félórás szünet után elindultunk London felé, és akkor már eszembe jutott, hogy lőjek egy pár képet, igaz, csak a telefonommal. Ezek viszont tényleg értékes képek, nincs az a túristáknak szóló könyv, amelyikben akár csak hasonlót találhatnánk.









És úgy 5 órányi buszozás után egyszer csak hipp-hopp megérkeztünk a londoni Victoria állomásra. Ez látható alant. Meg néhány életkép a fővárosból.



Ha már ott voltunk, indultunk is gyorsan tovább Portsmouth felé egy kényelmesebb busszal. Még két órát kellett végigaludni (sikerült ám!), és elértünk oda, ahol vége lett a szárazföldnek. Erről beszélek:

A távolban az már Wight szigete, helyi nyelven Isle of Wight, elég jól néz ki.

Innen már csak egy tíz perces hovercraft út várt ránk, hát ezt most meg nem mondom, hogy micsoda, mindenesetre légpárnája volt, a szárazföldön is meg tudott tenni néhány métert, és a vízen meg rohadt gyorsan haladt. Az jó móka volt.
2012. március 6., kedd

Nem fenékig tejfel

Na, én még ennyit egyfolytában az életben nem fáztam, mint az utóbbi két hétben.  A fázás a kólafüggésemen is felülkerekedett, már 2. napja nem jutok el az automatához, mert kinek van kedve kimenni a szobából, hát nem nekem. Ez csak azért furcsa, mert otthon a mínusz sok fokban is ugyanilyen ruhaösszeállításban nyomultam, mint itt, nem értem. Talán a szél lesz a magyarázat. 
Viszont innentől semmi gond nem lehet, megkaptuk a kék-sárga egyenruhát, ami nem csak roppant csinos, de szél- és vízálló is. Na jó, ezen tulajdonságok közül kettő igaz.
És azt is meg kell jegyeznem, hogy a migrén az itt is csak migrén... Erre alszom is egyet.

Update: A ruha kipróbálódott, tényleg jó cucc, öröm volt benne 3 órát faleveleket gereblyézni az esőben. :) 
2012. február 28., kedd

Az első hétforduló

Ma van pont egy hete, hogy megérkeztem Angliába. Mindezt egy maratoni hosszúnak tűnő elsősegélynyújtó tanfolyammal ünnepeltük itt mindannyian. Nagy örömömre egész nap fulladásról, sebekről, égési sérülésekről volt szó, a harmadfokú jellemzésére például több, mint 10 percet szántunk. És volt még témaként fröcskölő artériás vérzés is, nagy öröm az ilyesmi, ha kibírja ájulás nélkül a magamfajta. Na de ha már kibírtam, és úgyis ott voltam, akkor írtam mindezekből egy 100%-os vizsgatesztet a végén, hurrá. Van még egy 100%-om valami olyasmiből, hogy gyermekvédelem, azt tegnapelőtt szereztem. Azt hiszem, legalábbis, ki tudja ezeket a napokat követni... Más vizsgánk még nem volt. Holnapután alacsonykötélpályás foglalkozásvezetésből lesz, meg íjászatból, kicsit izgulok ám, mert ott beszélni is kell majd, szépen, érthetően.





Szóval egy hét telt el, és kb. egy hónapnak tűnik. Már most egy csomó hasznosat tanultunk, játszottunk, fejlődtem, szereztem tenyérnyi kék-zöld foltokat az alacsonykötélpályáról leesve, nevettünk és nevettünk, és jó lesz ez, de most még vannak azért fájdalmak a gyenge interneten kívül is. Ezekről nem írnék most részletesebben, legyen annyi elég, hogy rendszeresen alkalmazom az „átkeretezés” nevű roppant hasznos technikát, amit Brian életéből úgy is ismerhetünk, mint „always look on the bright side of life” :) . A másik remek tudomány a komfort zónáról és a tanulási zónáról szól, erről majd posztolok egyszer egy hosszabbat is, mert tényleg jó sok mindenre.





Azé' akiben csak egy pillanatra is felmerül, hogy írjon nekem, az tegye meg bátran! :)
2012. február 25., szombat

The Pancake Issue

Hát gyerekek, meg kell mondjam őszintén, szar van a palacsintában. Csak két óránként lehet itt  a wifit használni, akkor is csak fél órát. Amikor ezt megtudtam, majdnem le is foglaltam rögtön a hazafelé szóló repülőjegyet. Csak közben lejárt a 30 perc. Ki kell találnom valamit erre a helyzetre.

Egyébként - mint a címből is kiderült - nyelvi téren feltűnő a fejlődésem. Szövegértésből a képzésen általában 90% körül vagyok, a szobatársaimmal kb. 50%, dehát nehéz is elkülöníteni a sok fuckin'-t és bloody-t a lényegtől. Néha már beszélni is tudok. Na jó, igazából már olyan is volt, hogy dicsérték az angolomat. :)

A képzés remek, tényleg jó, és komoly(nak tűnő) vizsga lesz, csütörtökön és pénteken érdemes aggódni értem.

Tegnap éjjel a Balatonról álmodtam.






2012. február 22., szerda

Az első nap

Hol is kezdjem, hol is kezdjem? Talán rögtön a repülőtéren, ahová kb. 4 és fél órával a gép indulása előtt érkeztem meg, jobb az óvatosság, ugye.
Miután megtekintettem a terminált, azon az oldalon telepedtem le, ami itt látszik ezen a remek felvételen. Felváltva sírdogáltam és netezgettem.
Már csak egy kicsit kellett netezni és bejelentkezni a facebook-on, mire megérkezett az elintegető bizottság is. Biztosították, hogy a bőröndöm illendő módon, a vásárlói cédula nélkül utazhasson, majd útjára indítottuk a csomagot Stuttgart felé.

Nem sokkal ezután el kellett kezdeni búcsúzkodni, majd beterelődtem a beszállókapuhoz vezető labirintusba. Akkor már igencsak sírni kellett volna, de a fent említett bizottság olyan ravaszul helyezkedett, hogy nem lehetett teljesen megzuhanni, csak tartani kellett magam. Az egyik oldalon a nemszületésnapos, a másikon az ünnepelt a felmenőjével, a harmadikon meg a még talán legmagasabb tag állt, nem volt olyan 10 métere a labirintusnak, ahol jöhettek volna a könnyek. Aztán átmentem a biztonsági kapun, ami mindig izgalmas, de most nem sípolt be, majd jött a cipőlevevős performansz, amit valamiért viccesnek találtam, oldotta a hangulatot. Egészen addig, míg - már az elzárt részen - fel nem hívott búcsúzási céllal az Újlakó, na annyi aztán elég is volt megint. (-,:

És egyszer csak felszálltunk. A gépre, meg a géppel.  Ez a kép ezen a helyen csalás, mert már leszállás után készült. Csodaszép volt a kilátás, az egyik oldalon még Budapest fényei látszódtak, a másikon meg a naplemente színeiben lehetett gyönyörködni. Jó lett volna lefotózni, de szerintem nincs az a gyors záridő a gépen, amivel ellensúlyozni lehetett volna az akkor még igencsak erőteljes kézremegésemet, hát régóta sejtjük, hogy milyen bátor vagyok. :) 
Kb. negyed óra telt el az útból, amikor elkezdtem azt érezni, hogy hát itt már nincs mit tenni :) , kezdődik az új élet, és ez jó. 
Az előző nap felépített nagyszerű terv, mely szerint az utazás előtt keveset alszom, hogy jól lefárasszam magam, és majd a repülőn bepótolom az alvást, egészen ez utóbbi pontig működött: tök kómás voltam már, aztán mégis ébren maradtam végig. Így hát volt időm megállapítani, hogy a repülés alapvetően remek dolog, csak nem nagyon kéne jobbra-balra döntögetni azt a gépet.

Mint kiderült, a csomagfeladásnál nagyot hibáztunk, Stuttgart helyett az is Manchesterbe érkezett. Hát akkor már magamhoz szólítottam, és ezen a felüljárón át eljutottunk a vasútállomásig. Tényleg ilyen kék, nem fotosopp. 20:17 perckor megtaláltam a jegyárust, kaptam jegyet, megkérdeztem, hogy honnan indul a vonat (de minek, mert a következő pillanatban már el is felejtettem, annyira kellett valamire koncentrálni), futottam egyet a vágányokig, és ott megkérdeztem  valakit megint, hogy melyikre szálljak. Na, ez volt a nagy hiba: egy szavát sem értettem. De így konkrétan. Hoppá. Az egy dolog, hogy a helyzetet megoldottam,  ott ültem a 20:20-as vonaton, mert volt ott más kérdezhető ember is, nadehát mégis... jó nagy sokk volt. 

Aztán a szállás is: házőrző kutya, nem működő szobanyitó kártya (5 alkalommal - a végén rájöttem, hogy én bénáztam, de addigra a recepciós is megjárta néhányszor az első emeletet :) ), hideg szoba, fűtés, túl meleg szoba, reflektorfény beszűrődése, mozgó ablakok, utcazaj. Még jó, hogy a gépen nem aludtam, ugye.

Kicsit megviselt ez a tegnapi nap. Ezt onnan tudom, hogy alig ettem valamit,  bár éhes voltam, 1-2 falatnál több nem esett jól. Egy kifli Ferihegyen, egy Mars szelet a gépen, és három otthonról hozott kis pogácsa volt a napi menü, ami - az én esetemben :) - elég sovány teljesítmény.

Viszont ha most folytatnám ezt a posztot, akkor megtudnánk, hogy másnap hősünk sorsa valamelyest jobbra fordul, például beszél három olyan személlyel is, akinek minden szavát érti, és ezek közül csak kettő magyar!  :) De hogy ma nem fogom ezt megírni, az hóttbiztos! 

Holnap délutántól drukkoljatok, jól eldől majd, hogy mi a helyzet a nyelvi skillekkel, elég lesz-e mindez a munkához...




2012. február 19., vasárnap

Ne menjenek sehová, mindjárt kezdünk.

Ma reggel arra gondolatra ébredtem  úgy hajnali fél öt tájékán, hogy holnapután megyek. Úúúristen! Meg jaj! Meg nemár! Ez már nagyon belátható időtáv. Aludtam is rá még vagy négy órát, már amennyire ezzel a tudattal aludni lehet.

Tegnap megvolt a búcsúbulim. Jól éreztem magam, bár hiányoztak fontos emberek, akiktől így nem is tudtam elköszönni igazán. Viszont akik itt voltak, azoknak örültem nagyon, és nem csak azért, mert finom kajákat hoztak és felmelegítették a lakást, :) hanem úgy amúgy is. Mondjuk a búcsúhangulat ma ütött be igazán: a reggeli dobos tortánál, a tízórai túrós sütinél, az ebédre fogyasztott krumplipürénél, a délutáni pogácsánál és a ferrero rocher nasi közben mindig megemlékeztem az alkotókról/ajándékozókról.

Van már bőröndöm is, nem kifejezetten szép, de olcsó occó volt. Remélhetőleg tartós is. El kellett mennem érte a halál f jó messzire, egészen a 95-ös busz végállomásáig. Útközben láttam sok Budapestet, és jól meg is figyeltem, mert azokat a részeket most jó sokáig nem nézegethetem.

Keresem azt az érzést, hogy szuper lesz minden, meg Nagy Kaland, meg világot látok, mert szokott ám ilyen lenni, csak ma épp a "veszteség" oldal dominált. A holnapi nap programja lesz - a bőrönd bepakolásán  (fúúúj!) kívül - ennek az érzésnek a megtalálása és/vagy megteremtése, és akkor holnapután megyek. Hát így.
2012. február 15., szerda

Ups and downs

Már napok óta tervezek egy bejegyzést ezzel a címmel. Azzal a hosszú éjszakával kezdődött, amikor hajnalban arra ébredtem, hogy szorongok az előttem álló feladattól (konkrétan a magas kötélpályán való hosszas tartózkodástól), és arra gondoltam, inkább elbukom a repülőjegyet, de én aztán oda nem megyek. Majd ellenpólusként még aznap megnyugtató levelet kaptam egy már sokat tapasztalt helyi pajtástól, hogy a magas tevékenységek vezetése nem tartozik az alap feladatokhoz, hanem egy plusz választható képzés után lehet végezni. Azóta megint van kedvem menni. :)
És azóta is minden napra jut valami nagyon jó, és valami rossz is (bár már nem annyira rossz, mint az említett éjszaka a gyomorgörccsel), vagy esetleg mindez fordított sorrendben. Tegnap például országosan összeomlott az OEP rendszere, amikor a társadalombiztosításomat óhajtottam rendezni, aztán jöttek a jó hírek a kórházból. Lent és fent.
És annyi minden kavarog még bennem. Talán odakint már nyugodtabb lesz a helyzet - ebből a szempontból.
2012. február 11., szombat
Mióta értesültem a balesetről, nem is nagyon tudok másra gondolni. Csak újra meg újra elolvasom a levelet, amit az előző napon kaptam tőle, és próbálom elfogadni, hogy most - a drukkoláson kívül - nem sokat tehetek érte.

De majd ő küzd, és bejárja azt az utat, ami neki a legjobb lesz.
2012. február 3., péntek

Fejben pakolás

Most, hogy kész a terv (ez az, itt fent), állítólag gyorsabban el fogok készülni. Mondjuk jelen pillanatban csak állok egy helyben, esetleg egyet jobbra, egyet balra lépegetek, és azon tűnődöm, hogy de vajon melyikkel kezdjem?!?  Valószínűleg erre aludni kell egy délutánit. :)
2012. február 1., szerda

Helyzetjelentés, 2012. február 1.

Ma egy hete tudtam meg a hírt, de annyi minden történt azóta, mintha már egy hónapja lett volna. Aláírtam a szerződést. Lefoglaltam a repülőjegyet, rendeltem új kontaktlencséket és dombornyomásos bankkártyát, akciós bőröndöt kerestem, elvégeztem a szakdolgozati kutatásom nagy részét. Ma pedig eljött "háztűznézőbe" a leendő lakóm, és megvolt az első állásinterjúztatás a helyemre.
Nagyon furcsa érzés.
Próbálok minden olyan pillanatot bevésni az emlékezetembe, amikor olyanokkal vagyok, akiket kedvelek.
Sokan támogatnak, akár csak egy-egy szóval vagy tekintettel, ezért igazán hálás vagyok.
Mostanában gyakrabban könnyezik a szemem. Talán a hideg miatt.
Mondom, nagyon furcsa érzés.

Még pontosan három hét.
2012. január 25., szerda

Még egyszer az elengedésről...

No, kb. fél napig tartott az Anglia projekt elengedéses szakasza, úgy is mondhatnám, ennyit engedtek nekem. Mint már említettem, miután tegnap délelőtt még várakozásra intett a Cég, délután sms-ben kaptam egy használhatatlannak bizonyult telefonszámot, hogy hívjam má' fel őket. Mivel ez egész este nem sikerült, megírtam nekik, hogy tudjátok, kivel szórakozzatok lécci, hívjatok már inkább ti, vagy küldjetek egy jó számot mindenkinek, aki szereti, és továbbra is erősen gondolkodtam, hogy erőltessem-e még ezt. És akkor ma délután utánam nyúltak, konkrétan felhívott egy kedves női hang. (Valószínűleg egy ember is tartozott hozzá egyébként.)
Kedélyes beszélgetésünk lényege az volt, hogy kevesebb, mint egy hónapon belül jelenjek meg a felkészítő képzésen, és annak sikeres elvégzése után foglaljam el hosszú távú munkahelyemet az általam elsődleges célpontként megjelölt központban. Na, erre varrjunk gombot! Hát jó, mondtam, akkor legyen így.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy jelenleg még kicsit be vagyok tojva az addig is rám váró szervezési feladatoktól, és eléggé ambivalens érzéseim vannak a projekt néhány más részével kapcsolatban is. De még korábban eldöntöttem, hogy amint elfogadó választ kapok a cégtől, tudatosan a pozitív oldalra fogok koncentrálni. Szóval most ezen vagyok, hogy aztán tényleg a Nagy Kalandot kezdhessem meg február végén.
2012. január 24., kedd

Elengedés

Túlságosan vártam már a visszajelzést a külföldi projektről, jópár egyéb dolgomat függővé tettem tőle, és/vagy bele sem kezdtem miatta. De ma valami megváltozott. Miután emailben meg a fórumon korábban többször válaszoltak, hogy mindjárt sorra kerül a pályázatom, és a Facebookon tegnap közzétettek egy felhívást, hogy jelentkezzen, akinek a referenciái rendben vannak, ma délelőtt felhívtam őket. De minek. Így most már telefonon is megkaptam, hogy várjak még, mert jövő héten már tényleg sorra kerülök. És akkor azt gondoltam, túl sok itt a pöcsölés, valószínűleg inkább nem fog ez most összejönni nekem, mint igen. És akkor még azt is gondoltam, hogy itt az ideje elengedni a dolgot: nem várok már semmit tőlük, de ha mégis kiválasztanak majd, persze megyek. Csak már nem ez fogja meghatározni a napjaimat. Jobb lesz így talán. 

2012. január 11., szerda

Khp update, 18+12. nap

Ez a 18+12 úgy jött össze, hogy az egyik szám a karácsony előtti napok száma, a másik meg a hazaérkezésem utániaké, mert azt azért mégsem lehet bííírni, hogy a sok édesség meg mindenféle más íz napokig kísértse az embert... Így az ünnepek alatt felszedtem egy jóképű macsót úgy 2,5 kilót, a 18+12. napra pedig a 65,5-ig tornáztam vissza magam. 

És akkor oda jutottunk, hogy egy ideje három dolog van:
1. aggódás az ország jövőjéért - ez egy jó nagy pakk
2. várakozás a visszajelzésre a pályázatomról - ez meg már jó régóta tart
3. a diéta tartása.
A rendelkezésemre álló empirikus adatok alapján arra kellett rájönnöm, hogy jelenleg ezek közül kettővel bírok el egymagam, három már túl sok a lelkecskémnek. 
És sajnos csak a harmadikat tudom leállítani. Tehát a diétát bizonytalan időre felfüggesztettem. (Mondjuk jó lett volna erre egy héttel korábban rájönni, simán részt vehettem volna a munkahelyi csapatépítős kajáláson, de akkor még küzdöttem az elemekkel.)

Üzenem az IMF-nek, mint értelmesebb félnek, hogy tessék gyorsan megállapodni,
és/vagy üzenem a másik hárombetűsnek, hogy tessék gyorsan dönteni rólam küldeni a szerződést, 
hogy tudjak végre megint diétázni, és gyorsan lehessen Igazi Kockahasam. Höhö.

2012. január 9., hétfő

Mindenki elmegy

Jó, nem szó szerint mindenki, de egyre több helyről hallom. Most például az a pajtás, akivel november óta együtt ültünk a tűkön ezügyben, hetente megbeszélve a fejleményeket. Hát, én továbbra is ott ülök, és ez eléggé olyan érzés, hogy "wááááá...!!", viszont neki már most sikerült, és ez meg olyan érzés, hogy... hát, nem is tudom. Örülök, persze, az nem vitás, csak ezt beárnyékolják egy kicsit azok a körülmények, amik miatt mindketten (és még sokan mások) elpályáztunk innen. És ha nekem is sikerül, akkor nagy eséllyel akár évtizedekig nem találkozunk majd.

There's no place like home. Haha.
2012. január 4., szerda

Hangulatjelentés

Hát én most annyira elkeseredett vagyok már napok óta... lehet, hogy most nem kellene híreket olvasni egy ideig. Persze ez hülyeség, mert attól még megtörténnek a dolgok, amikre már nincsenek szavaim.

Mindenesetre a jövő heti program egy külföldi bankszámla intézése lesz - hacsak addig össze nem omlik itt minden.
2011. december 24., szombat

Most, hogy itt az ünnep...,


...mindenkinek azt kívánom, amit a legjobban szeretne magának! Vagy másnak.
2011. december 20., kedd

Khp 16. nap, A Fordulópont

A mai napról feltétlenül meg kell emlékeznem, mert ma reggel jött el az a pillanat, amikor már közelebb vagyok a hatvanhoz, mint a hetvenhez. Hurrááá! Egyébként ilyen legutóbb 5 éve és 3 hónapja fordult elő, már csak ezért is örvendetes az eredmény. Állítólag már látszik is, mondjuk én meg nem tudnám mondani, hogy honnan jött le a cucc, de többen, egymástól függetlenül is megjegyzéseket tettek erre, meg próbálták kiszedni belőlem, hogy hogyan csináltam, szóval valószínűleg tényleg így van. 

A pénteki mélypont óta még kissé rendezetlen az étkezésem, de legalább kis adagokat próbálok enni a bűnös kajákból. Három szelet barátoktól kapott süti szombaton, de lehet, hogy négy volt, például kis adagnak is tekinthető. :) És ma meg nem repetáztam a dobos tortából és a krémes sütiből sem a munkahelyi ünnepségen, pedig annyira finom volt mindkettő... 
Sport ügyben a múlt héten voltak elmaradásaim, ezen a héten eddig egy edzést nyomtam le, ami - ha felidézzük, hogy még csak kedd van -, pont jó. Azt vettem észre, hogy a sport nélküli napokon általában  húsz dekát fogyok, az edzősökön meg harmincat. Ma még hasznos lenne valamit csinálni, de szerintem már csak leülök a tévé elé, és bekólázok. :) A munkahelyi ünnepi marhapörköltet meg ledolgozom holnap.

LilySlim Weight loss tickers

2011. december 16., péntek

Khp 11.nap, és baj van...

..., mert legszívesebben most egyfolytában ennék. Nem kifejezetten éhes vagyok, talán inkább valamilyen íz hiányzik. Már túl is teljesítettem a mai étel keretet 3 szelet puffasztott búzával, 5 szelet sonkával és egy fél almával, mindezt az utóbbi egy órában, és még mindig kellene valami. Mondjuk amúgy is meglehetősen rossz kedvem van, lenne egy csomó tennivalóm még mára, azt' már délután óta csak kóválygok különböző helyeken,  kapok ilyen-olyan híreket, csak pont azt nem, amit nagyon várok, nagyon nem jó ez így. Ha lenne itthon csoki, ez lenne az a pillanat, amikor rávetném magam.

LilySlim Weight loss tickers

 

Blog Template by YummyLolly.com