Csúcs program

Az én utam, és még 15 másik emberé is biztosan, szombaton a Kékestetőre vezetett. Képes voltam hajnali 4 óra 50 perckor felkelni ezért, nem is nagyon értem magam ilyenkor. (Most már...) 

Busszal mentünk, nekem például még ülőhelyem is volt:

 

Megjegyzem, elég genyaság ilyen csúcsforgalomban hátradönteni az ülés háttámláját, üzenem az előttem ülőnek, nem is fért el a lábam. Az újságot meg a mellettem ülő nénitől kaptam kölcsönbe, aztán továbbadtam a társaság többi, a földön polifoamon csövezve utazó tagjának is. Így mindannyian megtudtuk, hogy mitől csendes mostanában az a Szandika vagy ki, de nekem ez már túl sok információ volt. :-)

Aztán egyszer csak leszálltunk, és elkezdtünk menni. Nagyon hideg volt. Gondolom, látszik is a képeken:

 

 És csak mentünk és mentünk és mentünk, majdnem negyed órán át, az első pihenőig. Ott ettünk, ittunk, megpróbáltunk játszani, de elsőre nem sikerült, hát igen, ezek a mai fiatalok, ugye, de azért próbálkoztunk később is, és akkor már mondjuk, hogy senki sem rontotta el. 

No de ne szaladjunk ennyire előre, mert még csak ott tartunk, hogy csatlakozott hozzánk egy kutya, végig jött is velünk, és megérkeztünk a Benevár nevű helyre, ami pont így néz ki, amikor nem ökörködünk rajta:

Viszont nem ez volt ám a legszebb, amit láttunk! Mert tovább haladtunk, annak ellenére, hogy a társaság papírból készült része egyre gyakrabban esedezett szünetért. Akkor már gyanítottuk, hogy kik nem fognak megjelenni a következő alkalommal. :-) De ez egy mellékszál. A lényeg, hogy elértünk a Mesebeli Erdőbe, ahol a gonosz boszorkány lakik, legalábbis én teljesen ilyennek képzeltem el a helyet. Fújt a szél, dőltek a fák ide-oda, némi köd és sötétség látszott távolabb, hát én teljesen le voltam nyűgözve.

 

  

Azt hiszem, a képeken nem jön át igazán... Nem baj, végülis a többieket sem hatotta meg nagyon, csak énekelték a túrázós nótákat, amíg én így transzban voltam, persze, mert biztosan nem olvastak annyi remek gonosz boszorkányos mesét mint én, pedig például a 77 magyar népmesében van egy csomó.

És mentünk tovább, akkor már nem volt hideg, és egyszer csak felértünk a csúcsra, onnan meg ezt lehet látni:

De valljuk be, ez azért nem annyira izgalmas, mint a gonosz boszorkány lakhelye. Be is ültünk hamarosan egy vendéglátóipari egységbe, ettünk, ittunk, letudtuk a már szinte kötelező UNO partit, azt' indultunk haza. 

Útközben újonc-avatás volt a program, erről saaajnos nem áll módomban képet és több információt közölni, mindenesetre majdnem olyan jó volt, mint a múltkori. :-)

Amikor már majdnem mindenki esett egyszer-kétszer, és az idő is kezdett zordra fordulni, leértünk a buszmegállóba. Ezen a homályos képen az utolsó kereszteződés látható, 3D-s szemüveggel nézve lesz majd éles, komolyan.

A hazafelé buszozásról nem sokat tudok, bealudtam... Az biztos, hogy hazaértünk. :-)