Egy tavaszi séta

Az előző bejegyzésekben sok volt a szöveg, és kevés a kép, ezért most javítok egy kicsit az arányon. Megmutatom, milyen az én utam a vasútállomástól hazáig. Friss élmények alapján!

Klasszikus városszéli kiskocsma italbolt, törzsközönségétől óvják a felelősségteljes szülők a gyermekeiket. Ezért én sem jártam még bent.

Ez az utca vezet Közép-Kelet Európa legnagyobb rizshántolójától egészen addig az utcáig, ahol egy jobb kanyarral irányt változtatok. Külső szemlélő szemével nézve valószínűleg semmi érdekes nincs a képen.

Na, ezt az utcát emlegettem az imént. Szerintem jó régen írtam már le ezt a szót, mármint hogy imént, ide a blogba talán még sosem. De majd rákeresek.

Vannak ilyen durva kanyarok, és néha még autók is járnak. Nekik szól a sebességkorlátozás, gondolom, nem nekem. Ezt a részt eléggé szeretem. Nem írom le, hogy miért, nehogy megint túl sok legyen a szöveg.

Ez már a következő keresztutca. Nem erre megyünk tovább, hanem pont a másik irányba, viszont ez itt egy nevezetes épület. A sárga. Oda jártam egy időben cserkészkedni szombatonként, ha jól emlékszem. Mármint az épületre jól emlékszem, az időpont az, ami kérdéses.

Mivel ez a rész annak idején még városszélének minősíttetett, ezért biciklivel jöttem többnyire. Mondjuk ezt nem teljesen értem, mert most meg egyáltalán nem volt messze tőlünk. Rejtély!

Szóval erre indulunk tovább. 

Ha menet közben egyszer csak jobbra fordítjuk fejünket, ezt az épületet láthatjuk. Persze csak ha a megfelelő pillanatban forgolódunk, nagyon fontos az időzítés! Ez is egy vendéglátóipari egység. És mennyi drót megy itt összevissza odafent... De ennek nincs jelentősége.

Az utcánk sarkához érkeztünk, balra megyünk majd tovább. De előbb vegyük észre a természet és a mesterséges környezet (úgymint: KRESZ tábla) csodálatos összhangját! Nagyszerű kompozíció.

A kis fehér ház a kép jobb oldalán régen hangszerbolt volt, de nem hiszem, hogy bárki is idetalált volna. Át is költöztek a város másik felébe, a buszállomás közelébe, ott vannak emberek is.

És végül: ez az az utca, ahol felnőttem. Na jó, igazából jártam másfelé is. Persze nem ilyen volt az utca a kezdet kezdetén, mert például évekig csak földúton jártunk, rázott is a Trabant, mint a rosseb. A bicikli meg főleg! Aztán annyira fejlődött a város, hogy egyszer csak lebetonozták. Nem a biciklit.

Szóval így értem haza a hétvégén. De aztán még elmentem sétálni, és oda is vittem a fényképezőgépet, és nem féltem használni. Lehet, hogy egy szép napon azokat a képeket is megosztom veletek, kedves olvasók. Addig pihenjetek!

És egy másik kiégés, 2. rész: szakaszok

És mivel az ígéret szép szó, ha megtartják, ezért a burnout szindróma meghatározása és a hajlamosító tényezők megemlítése után most közzéteszem a szakaszok rövid leírását, és azt is, hogy mit lehet kezdeni a  felmerülő problémákkal a coachingban. Elnézést kérek azoktól, akik ismeretlenül is hitetlenek a coachinggal kapcsolatban, hát nekik ez most kemény menet lesz. :)  Egyébként nem azért hagyom benne a coachingos részt,  mert lusta voltam kitörölni a "szakdolgozatból", hanem főleg azért, mert nagy szerelem nekem ez a módszer, bármelyik oldalán is legyek. Ha nagy leszek, főállású coach leszek. :)

Szóval akkor itt vannak a kiégés szakaszai. Mondanám, hogy enjoy, de talán nem illik ide teljes mértékben...

Ha az előzetes információk alapján kiégésre gyanakszunk, kiemelt figyelmet kell fordítani a bizalom kiépítésére, mert sokszor ezzel a helyzettel együtt jár a támogatás elutasítása, a probléma tagadása. Ez főleg azokban az esetekben fordul elő, amikor a coachee nem saját akaratából, hanem vezetői utasításra vesz részt a coachingban. Mivel  a kiégés különböző szakaszaiban más-más jellemző a dolgozóra, ezért nagyon fontos a diagnózis fázisában a kiégettség mértékének feltérképezése. Ez – és természetesen az ehhez kapcsolódó beszélgetések – alapján kijelölhető a fő cél. Ebben, az irány szakaszban is segít, ha a coach ismeri a kiégés folyamatát, mert ugyanaz a cél lehet előrevivő vagy elérhetetlen, ezáltal demotiváló, attól függően, hogy az ügyfél melyik szakaszában van a folyamatnak. 

Ónody (2001) a kiégés folyamatának 12 lépcsőjét írta le. Az egyes szakaszok határai elmosódottak, hosszuk, az élmények intenzitása személyiség- és helyzetfüggő. A lépések a következők:

1. A bizonyítani akarástól a bizonyítási kényszerig. Megjelenik a törekvés a tökéletes munkavégzésre. A környezet ezt támogatja, így igazából semmiféle visszajelzés nem érkezik arról, hogy veszélyes úton jár a segítő. Lassan kialakul az az érzés, hogy nem lehet megállni, egyre jobban és jobban kell csinálni.

Az ebben a szakaszban levő személyek ritkán fordulnak segítségért a kiégéssel kapcsolatban, hiszen itt még nem jelentkeznek a negatív hatások.

2. Fokozott erőfeszítés. A bizonyítási kényszer állapota. A feladatokat egyre sürgetőbbnek, és csak saját hatáskörben elintézhetőnek érzi a dolgozó. Egyre fáradtabb, így munkájának hatékonysága csökkenhet.

Ilyenkor felmerül a delegálás kérdése. Összeszedhetjük, hogy milyen hiedelmek vezetik a coachee-t, például befejezendő mondatok segítségével. Néhány lehetséges változat erre:  

- Tanulmányaim során megtudtam, hogy a jó segítő/tanár ....

- A kollégáim/főnökeim/beosztottjaim/barátaim szerint a jó segítő ....

- Minden feladatot nekem kell elvégeznem, mert ...

- Most nem pihenhetek, mert ...

- Amikor egyedül végzek el feladatokat, a kollégáim azt gondolják rólam, hogy ....

Az ezekre adott válaszok elemzésével több továbbhaladási lehetőség is felmerülhet, melyek közül a coachee kiválasztja a neki éppen legmegfelelőbbet.

3. A személyes igények elhanyagolása. Egyre több személyes ügy marad elintézetlenül, egyre többször visz haza munkát. A saját érzelmek, kapcsolatok kezdenek háttérbe szorulni, a humorérzéke is gyakran elhagyja a segítőt.

Az előző szakasznál leírtak itt is alkalmazhatók. Ezeken kívül fontos foglalkozni a kapcsolatokkal, hiszen azok is jelentős feltöltődési források. A "szociális atom" különféle módokon használható: pl. múltbeli kapcsolathálózat felrajzolása szemben a jelenlegi helyzettel vagy egy jövőbelivel, a kapcsolatok ábrázolása erősség szerint; mit lehet tenni, hogy a kapcsolatok a vágyott irányba fejlődjenek, mik ennek a ’költségei’ és ’nyereségei’.

4. A személyes igények és konfliktusok elfojtása. A saját ügyek elintézetlenségének tudata megkopik, lassan nincsenek is saját igények. Jelentkezik a testi kimerültség, de ezt tagadja és nem tudja elfogadni a személy.

Tevékenység-aktivitási naplót írathatunk az ügyféllel. Ha nem házi feladatként adjuk, hanem helyben írja, akkor a napló tartalmán kívül az elkészítés módja (szünetek, a coachee arckifejezései, kommentárok) is alapja lehet a szakszerű visszajelzésnek. Segítheti a tudatosítást a perspektívaváltás: mit szólna ehhez a naplóhoz egy munkatársként, saját családtagjaként, egy életmódtanácsadóként, stb. Amennyiben sikerült a tudatosítás, akkor a lazítási lehetőségek kidolgozásával lehet folytatni.  

5. Az értékrend átalakulása. A sok lemondás nyomán megváltozik az értékrend. A baráti kör beszűkül, egyre kevesebb tér jut a szakmán kívülről származó információknak.

Az értékrend változását például címerrajzzal lehet szemléltetni. Ebből kiindulva aztán explicitté is tehetők az értékek egy listába szedve. A lista egyes elemein végighaladva eldöntheti a coachee, hogy melyek azok, amelyek hozzásegítik a korábban kijelölt célhoz, és melyek hátráltatóak. Ugyanígy összegyűjthetők egy példakép (feltételezett) értékrendjének elemei. A különbségek elemzésével alternatívák sora tárul majd fel.

6. A fellépő problémák tagadása. A munka bekerül az élet középpontjába, minden aköré szerveződik. A baráti kör, a beszélgetések már csak terhet jelentenek a segítőnek, így igyekszik leépíteni azokat. Minden egyéb érdeklődés elvész, a gondolatvilág beszűkül, az intolerancia első jelei mutatkoznak.

A coaching folyamat minden bizonnyal az ebben a szakaszban tartó ügyféllel tartogatja a legnagyobb kihívást a coach számára. Mivel a mások számára nyilvánvaló gondokat a coachee szóban tagadja, ezért itt nagy jelentőségük van a különböző projektív technikáknak, analógiáknak. Az ezekből kiinduló beszélgetések során kiemelten fontos, hogy a coach figyeljen és a helyzethez illően reflektáljon a coachee legkisebb elszólásaira, érdekes fogalmazásmódjaira.

7. Visszahúzódás. A másokkal való kapcsolattartás, érzelem- és gondolatcsere szinte teljesen megszűnik. Már nem reménykedik a változásban, megjelenhet a 'totális kiszállás' vágya is. Jelen van a félelem, mert azt még érzékeli, hogy az elmagányosodás felé halad.

Amikor nincs már remény a coachee szerint, akkor meg lehet nézni, hogy hol az a pont, ahol feladja, mi jelenti a legnagyobb nehézséget. A „megszakítás gomb” alkalmazásával ki lehet lépni a negatív spirálból. Nem csak a kilépésre kell időt szánni, hanem az alternatív útvonalak kidolgozására, az új kapcsolatok kiépítésének módjára is. Szerepjátékok segítségével  a coachee számára elfogadható – de némi kihívást jelentő -  lépésekkel csökkenthető a félelem. A kisebb sikerek pedig újra megnyitják a reménykedés útját.

A teljesség kedvéért álljon itt az öt legsúlyosabb fázisa is a kiégésnek; azonban ezek kezelése már nem a coach kompetenciájába tartozik. Ilyen esetekben erősen javasolható egy  pszichológussal/pszichiáterrel folyó terápia megkezdése.  

8. Magatartásváltozás. Az ebben a szakaszban levő segítő már érzéketlen a szeretetre, az aggódásra, kritikaként értékel minden olyan jelzést, amiből a féltés szól. Ekkor különféle szereket kezdhet el használni. Változásait a szélsőségesség jellemzi.

9. Deperszonalizáció. Súlyos esetben saját belső világával is elveszti a kapcsolatot, testét idegennek érezheti.

10. Belső üresség. Ezt az állapotot hosszú távon nem lehet elviselni. Pánikrohamok, intenzív szorongások kísérhetik.

11. Depresszió. Az élet egyre nagyobb tehernek tűnik, eluralkodik az értelmetlenség érzése. A fáradtság már állandóan jelenlevő tapasztalat. A személy legszívesebben egész nap ágyban maradna.

12. Teljes kiégettség. Egyértelmű pszichés és szomatikus veszélyeztetettség, szakszerű segítség nélkül nem lehet kilábalni belőle.

Bármely szakaszban is legyen a burnoutos ügyfél, a sikeres megküzdés, és a továbblépés az esetleges elakadásokból csak akkor lehetséges, ha a coach  fejben tartja a kliense számára fontos tényezőket:

„- a folyamatot sikerrel élje meg;

-         érezze a támogatást;

-         érzelmi támogatás, nem hagyták egyedül;

-         érezze, hogy személyisége jó irányban változik és fejlődik;

-         ismét tanult valamit;

-         a beszélgetés légköre aktív és motiváló” (Vogelauer, 2002, p.57.).

Mint minden coaching folyamatban, itt is a coaching partner személyes erőforrásaiból kiindulva építjük fel a kliens egy új viszonyulását a környezetéhez, önmagához. A kiégés természetéből adódóan különösen fontos a coach támogató szerepe abban, hogy a coachee egy más oldalról közelíthessen a munkájához, esetleg adott esetben új karrierlehetőséget keressen. A coaching legnagyobb haszna – a kitűzött cél elérésén túl -  a saját belső ’támogatási rendszer’ megtalálása, kialakítása.

Irodalomjegyzék (már tudjátok, a tudományosság miatt):

Ónody, S. (2001) Kiégési tünetek (burnout szindróma) keletkezése és megoldási lehetőségei. Új Pedagógiai Szemle, 2001. május

Vogelauer, W. (2002) Coaching a gyakorlatban. Vezetők szakszerű tanácsadása és támogatása. KJK-KERSZÖV Jogi és Üzleti Kiadó, Budapest. p. 57.

És egy másik kiégés, 1. rész: meghatározása, tünetei, hajlamosító tényezők

Tekintettel a nagy érdeklődésre, íme egy kis ismeretterjesztés a kiégésről, egy korábbi művem alapján. De most egy másik fajtáról, mert a konnektorosról már nem tudnék többet írni!  Valószínűleg két részben, hogy ne terhelődjön túl az író olvasó.

A segítő foglalkozásúak legnagyobb veszélye a kiégés, más néven burnout szindróma.  Maga a kifejezés a műszaki tudományokból ered, az energiaforrások kifáradását jelölték vele. Rogers (1979/1988) úgy gondolta, hogy a segítő kapcsolat meghatározható úgy, mint egy olyan viszony, melyben legalább az egyik félnek az a célja, hogy a másikból előhívja a benne rejlő lehetőségeket, és hogy a másikat személyes fejlődésre, jobb funkcionálásra ösztönözze. Ezek alapján ilyen kapcsolatban dolgoznak például  a tanárok, orvosok, pszichológusok és a coachok, vezetők is.

A burnout Pálfi (2003, p.20.) meghatározása szerint "krónikus emocionális megterhelések, stresszek nyomán fellépő fizikai, emocionális, mentális kimerülés állapota, mely a reménytelenség és inkompetencia érzésével, célok és ideálok elvesztésével jár, s melyet a saját személyre, a munkára, illetve másokra vonatkozó negatív attitűdök jellemeznek." Csaknem minden munkakörben előfordul (pl. akár gyári munkásoknál vagy irodai vezetőknél), de a legfenyegetettebbek az egészségügyben dolgozók (orvosok, nővérek, fogorvosok és más egészségügyi szakemberek), az oktatással foglalkozók (tanárok, oktatók, előadók) és más segítő foglalkozásúak, akik munkájuk során elsősorban emberekkel kerülnek kapcsolatba (pszichológusok, szociális munkások.)

A kiégés tünetei szerteágazóak. Egyre súlyosbodó krónikus állapotról van szó, amely kezdetben nehezen ismerhető fel, mert sokszor olyanoknál jelentkezik, akik elég erősek gyenge pontjaik hatékony elrejtésében. Fokozatos teljesítménybeli hanyatlással, kisebb hibákkal veszi kezdetét, szaporodnak a munkahelyi konfliktusok a kollégákkal és a főnökökkel egyaránt. A burnout-os dolgozót rossz hangulat, fáradtság, sértődékenység, önbizalom-csökkenés, frusztráltság, társaságtól való visszavonulás jellemzi, és igyekszik elkerülni munkahelyét vagy munkatársait. Érzéketlenné és cinikussá válik, morbid vicceket eszel ki munkatársai kárára, mentálisan kimerül. Pszichoszomatikus betegségek is kialakulnak, sokan fej- és hátfájásról, emésztőrendszeri problémákról és idegességről panaszkodnak. (Freundenberger, 1989) 

Coachként fontos ismerni a kiégésre hajlamosító tényezőket is, hiszen ezek egy részének megváltoztatására a coachee lépéseket tehet, a nehezen módosíthatók esetében pedig gondolkodásbeli átstrukturálással javítható a coachee közérzete. A segítő foglalkozások számos olyan jellemzővel bírnak, amelyek kiemelten veszélyesek lehetnek a lelki egészség megőrzése szempontjából. Mivel emberekkel való foglalkozásról van szó, a munka eredményét illetően nagy bizonytalansággal kell számolni, hiszen nem csak a segítőtől függ a hatékonyság, hanem a kliens/tanítvány hozzájárulásától, részvételétől is. Ezen túl, az sem pontosan meghatározható, hogy a munkafolyamat adott kimenetele sikeresnek tekinthető-e egyáltalán. Az eredményesség kritériumai sok esetben hiányoznak, az objektív visszajelzések hiánya pedig nyomasztóan hathat az emberre. 

Regelson (1989) a segítő foglalkozásúakra jellemzően leselkedő veszélyeket több pontban foglalta össze. Ezek olyan tényezők, amelyek nagyban hozzájárulnak a munkával való elégedetlenség érzésének kialakulásához. Bár Regelson tanulmányában az amerikai orvostársadalmat vizsgálta, megállapításainak nagy része a hazai állapotokra, és más ágazatokra is igaz.

Elsőként az egészségügyben tapasztalható gazdasági körülményekre tér ki. Egyre növekszik a bürokratikus feladatok száma. Ez oda vezet, hogy egyre nehezebb a dolgozóknak úgy tekinteni a munkájukra, mint ami önmagában megelégedést biztosít. A közalkalmazottként dolgozó segítők többségének alacsony jövedelemszintje is ebbe az irányba vezet.

A második veszélyforrás a kollégák közötti viszonyok minősége. Ezeket a kapcsolatokat sok esetben féltékenység, szakmai versengés és hatalmi harcok jellemzik. Emiatt nehezen alakíthatók ki igazi barátságok a munkahelyen,  noha a pozitív légkörnek és a munkával való elégedettségnek ez is feltétele lenne. A féltékenység gátat szabhat a szakmai fejlődésnek is, mivel a túl sikeressé váló kollégák egyre jobban kirekesztődnek a többiek közül. Más esetekben viszont nem is ismerik egymás tevékenységét a munkatársak.

Ezzel némiképp összefügg a harmadik veszélyforrás: az elismerés hiánya. Sokan úgy vélik, a társadalom már nem tekinti eléggé hasznosnak a segítők által végzett munkát. Magyarországon tovább rontja a helyzetet az anyagi elismerés hiánya. 

Fekete (1991) megemlíti még az elismeréssel aránytalanul hosszú munkaidőt és az extrém felelősséget és mentális igénybevételt mint kiégéshez vezető veszélyforrásokat. A nagy leterheltség miatt nincs idő a kliensekkel kapcsolatos, érzelmileg igen intenzív események és érzelmek feldolgozására. Kevesen találnak lehetőséget a nagy szakmai kihívásoktól való eltávolodásra és kikapcsolódásra, így növekszik a kimerülés esélye. A kemény munka ellenére kicsi az esély az előmenetelre, a közalkalmazottak karrierlehetőségei korlátozottak. Gyakran maguk a munkahelyül szolgáló intézmények sem képesek megfelelő támogatási rendszert nyújtani az alkalmazottaknak, a rendelkezésre álló anyagi feltételek és az eszközökkel való ellátottság nem elegendőek a kielégítő munkavégzéshez.    

Holnap folytatjuk a kiégés szakaszaival! Addig is itt az irodalomjegyzék, ami a  magas szintű tudományosságot bizonyítja :)   :

Fekete, S. (1991) Segítő foglalkozásúak kockázatai - Helfer szindróma és burnout jelenség. Psychiatria Hungarica, 6(1): 17-29.

Freundenberger, H.J. (1989) Burnout: Past, Present and Future Concerns. In: Wessels, D.T. (ed.), Professional Burnout in Medicine and the Helping Professions, The Haworth Press, New York. pp. 1-11.

Pálfi, F. (2003) A kiégés jelenségének vizsgálata ápolók körében. Normák és értékek az egészségügyben. Ápolásmenedzsment, 2003.dec.16. 20-24.

Regelson, W. (1989) Physician "Burnout". In: Wessels, D.T. (ed.), Professional Burnout in Medicine and the Helping Professions, The Haworth Press, New York. pp. 39-49.

Rogers, C.R. (1979/1988) A személy-központú megközelítés alapjai, In: Illyés, S. és Ritoók, P. (szerk.) (1988) A nevelési és pályaválasztási tanácsadás pszichológiája. Szemelvény-gyűjtemény, ELTE, Budapest, 535-559.

Kiégés

Tegnap végre ideért a villanyszerelő brigád, és másfél óra megfeszített munkával ezt sikerült kiszedniük a falból:

Azt mondta az egyik szaki, hogy ha megtisztítom a koromtól, még lehet használni. De azt hiszem, inkább nem fogom.

A szekrény is megpörkölődött kicsinykét, de azt nem fotóztam le, mert nem akartam megzavarni a jómunkásembereket. Egyébként azt hittem, megkönnyebbülök majd, ha orvosolják a bajt Ehelyett azt mondták, hogy valószínűleg a többi konnektor is ugyanazzal a hibával van beszerelve, mint ez volt, szóval a többi helyen is lehet számítani némi lángolásra majd valamikor. Lehet, hogy 10 év múlva, lehet, hogy holnap. Hát mit mondjak, szeretek itthon lenni, mióta ezt tudom.

A szomorú tény tehát az, hogy a kiégés bármikor előfordulhat.

Egyébként erről írtam a szakdolgozatomat is. Vagy valami hasonlóról. :)

Átváltozások

I.

Mint már említettem korábban, vannak dolgok, amiktől más emberek leszünk. Lássuk hát, hogy mivé lettem alig több, mint három nap alatt.

Lettem:
- kenguru Ausztráliában,
- vándor az Ákos nevű varázsló és az ő hű békája társaságában,
- hajóskapitány Johnny Depp, Ábrahám varázsló, Julius Cézár, Selena Gomez és Hanna Montana mellett, 
- óriásmadáron repülő kincskereső az Au nevű varázsló, 100 éves barátja és afrikai pajtásai kíséretében,
- strázsamester Arthur király udvarában,
- raktáros egy boltban,
- arcfestő és sminkes a ladyképző intézetben,
- egy feltörekvő rocksztár nagyanyja,
- Shrek,
- stylist egy alakuló popegyüttesnél,
- jegyvásárló egy moziban,
- díjátadó az MTV Music Awards-on,
- motorcsónakon étterembe érkező kosárlabda-játékos,
- médiaszemélyiség az együttes feloszlását bejelentő sajtótájékoztatón,
kb. ebben a sorrendben.

És lettem még sok más is, ami kívülről nem látszik, de érezni nagyon lehet.

II.

Három napig eszembe sem jutott az elutazásom előtti éjszaka szép lángokkal kiégett konnektor, amiből - villamosságtannal kapcsolatos sejtéseim alapján (melyek nem feltétlenül egyeznek a valósággal) - akár még bármi is lehetett volna. (Az aggódóknak ezúton üzenem: holnap jön a villanyszerelő.)

Elköltözni sem akartam már annyira. (Persze remélhetőleg azért csak fogok, de ez most nem az a kínzó érzés már.)

III.

Próbálom elkerülni az érzelgősség látszatát, de hát csak így tudom mondani, mert máshogy meg nem tudom: még a tábor szellemében ma olyan nyugodt szeretettel mentem be dolgozni, mint már nagyon régen. Gondolom, ennek köszönhetően a tanulásmódszertanon kb. kétszer annyit nevettünk, mint máskor, és más szép pillanatok is voltak. És értem én, hogy sokévi munka után sokan miért úgy viszonyulnak a többiekhez (mindenféle korosztályt beleértve), ahogyan, mert most a második félévben én is leszálló ágban voltam néha ezen a téren, mégis azt gondolom, nagyon megérné ezt a táboros szellemiséget bevinni az iskolába. Nyilván nem a programokra gondolok ezalatt, hanem a háttérre. És azt kívánom, hogy mindenki megtalálja a saját, hétköznapi rutinokból kizökkentő programját; ez a tábor például jó (nagyon jó) erre (is), de persze lehet más is simán. 

IV.
A narancssárga karkötőm mellé kaptam egy pirosat is. Úgy szeretek rájuk nézni... :)

Ízajánló: Sun rice cocos

Már önmagában a csokoládé és a puffasztott rizs összeházasítása is egy korszakalkotó ötlet volt, hálás szívvel emlékezem meg az ötletgazdákról, amikor csak engedi éppen aktuális diétám. 

No de hogy mindehhez még kókusz(ra emlékeztető minden bizonnyal valamilyen műanyag ízaroma) is kerüljön a kompozícióba... hát, zseniális, komolyan mondom, zse-ni-á-lis! 

(Egyébként ma nem engedte a diétám a kilengést. Teljesen titokban csináltam.)

Életjel

Adok egy kis életjelet, mert biztos mindhárom olvasóm nagyon hiányol már... ;-)

 Tele, tök, hócipő, van - ezek keringtek a gondolataimban mindenféle variációban az utóbbi két hétben. Számolom a napokat egy-egy jónak ígérkező, és ezzel együtt feltöltő programig. Ma este például volt egy remek coaching továbbképzés, elkapott a szokásos flow érzés, ezzel kihúzom jövő hétig. Akkor élményterápiázni megyek, több napra, annak a hatása remélhetőleg kitart május végéig (főleg, hogy lesz még addig egy tavaszi szünet is), amikoris újabb löketet kaphatok majd néhány outdoor tréningen tevékenykedve. Ez a terv. És aztán meg már bármi lehet...

... ... ...

Délután hasított belém a felismerés, hogy MarionJones-t sem vihetem majd magammal, el kell még rendezni az ő sorsát is. Furcsa, hogy 12 év után nem ott lesz, ahol én, és valaki más neveli majd... Remélem, nagyon fog vigyázni rá.

Háttérkép

 Mostanában ez a háttérképem a fő számítógépemen:

A bal oldali épület volt az általános iskolám alsó tagozata. Az első két évben a földszinten, valahol középtájon "laktunk", nagy harmadikosként és negyedikesként pedig kiérdemeltünk egy emeleti termet, pont a korábbi felett. 

Ebben a parkban remekül lehetett gesztenyét gyűjteni, és figyelni a szép fényviszonyokat. Csak ritkán jöttünk ide, mert vagy az iskola udvarán fociztunk, (a szünetekben) vagy az épület másik oldalán fekvő parkba mentünk hintázni, fogócskázni, frizbizni, vagy csak úgy bandázni (délután). Szóval ez inkább olyan "ünnepi" park volt.

Ha már szóba került a bandázás, arra ez volt még egy remek hely, de ez már iskolán kívül:

A főtér, csak így simán. 

 Akinek biciklije volt, mind itt gyülekezett, aztán tekertünk mindenfelé a városban. Vagy csak ültünk, és beszélgettünk. Én először a testvéremmel és baráti körével, (biztos roppant boldog volt ő ettől,) aztán úgy 3. osztálytól már a saját pajtikkal "lógtam", gyanítom, hogy mindenkinek jobb volt így. :)

És a legjobb meg már akkor volt, amikor Igazán Nagyok lettünk (talán hatodikosok vagy hetedikesek), és nem csak a városban száguldoztunk, hanem a környékbeli falvakba is eljutottunk. Amikor meg elfáradtunk, csak ledobtuk a bringát az út szélére, és a jó puha, meleg réten fekve megváltottuk a világot. Ezt mondjuk leginkább nyáron, vagy amikor már kezdett nyár szag terjengeni a levegőben.

No de visszatérve a főtérre, így néz ki a másik végéről szemlélve:

A kép jobb szélén látható a "torony", melynek két fő jellegzetessége volt. És most, hogy belegondoltam, rájöttem, hogy van még ma is. 

Egy: a város legszelesebb 10 méteres szakasza található mögötte, amit nem lehet elkerülni, ha a piacra akar menni az ember. Márpedig akar, mert az is a város központi helyei közé tartozik. Szóval sapka, sál.

Kettő: a "torony" ad helyet a híres Torony Presszónak, már a neve is sokat sejtet, manapság időgépként is működik. Igazi szocreál létesítmény, már több mint 25 éve. Az én időmben (hehe...) remekjó vanília- és csokifagyit lehetett itt kapni, emlékszem még 5 Ft-os árakra is, bár akkor azért még nagyon-nagyon ifjú lehettem. 

Ezen a részen, ahol ez a kép készült, nem szerettem bringázni, mert volt egy pár magasabb útpadka, amiktől féltem. Azóta akadálymentesítették a terepet, szoktam is irigykedni napjaink bicikliseire. :)

Ha már az iskola alsó tagozatáról volt kép, legyen itt a felső is:

Valamikor akkoriban adták át, amikor én elkezdtem az iskolát, tehát úgy 1986 környékén. Nagy szám volt, mert akkor már egy piszokkal építettek hozzá egy sportcsarnokot is, tényleg jól néz ki az egész  komplexum belülről. Van az iskolának egy jó nagy udvara is, akkora, hogy elér egészen a következő utcáig. Hej, mennyi minden történt ott...

Ezen az úton jártunk át az alsóból ebédelni minden nap. Érdekes, csak a sétákra emlékszem, arra nem, hogy kicsiként a felsős ebédlőben ettem volna valaha is. Dehát másképp nem lehetett... 

Bal oldalon van annak a parknak egy apró részlete, ahol napközisként töltöttük a tanulási idő előtti időszakot, de erről már írtam fent. 

És ez meg már a mi utcánk:

Na ez a piros kerítés, ami egészen a kép közepéig húzódik, ez az iskolaudvar kerítése. Építészetileg remekül kitalálták a szerkezetét: a kiálló alapot, amely viszonylag kényelmes ülőhelyként is funkcionál(t) a hazatérés előtt még kicsit beszélgetni óhajtó diákoknak, valamint a rácsot, amely betekintést enged(ett) a sportos fiatalemberek délutáni edzéseibe. Bár a mi évfolyamunkon a jópasik inkább kosárlabdáztak, azt meg bent, a sportcsarnokban lehetett, szóval ez némiképp szívás volt nekünk.

 Viszont itt is lehet gesztenyét gyűjteni, sőt, akár hazáig is rugdosni azt. Amikor ezt tettem, akár 7-8 perc is kellett, hogy hazaérjek.

 
Minél régebben élek Pesten, annál jobban érzem, hogy vidéki gyerek vagyok. És már nem bííírom itt sokáig.

Ajándék

Szerintem ezt fogom kapni a következő születésnapomra magamtól. Imagine, believe, achieve.

Sítábori emlékek, 2.

A múlt heti sítáborból feltétlenül ki kell emelnem a gőzgombóc (úgyis mint germknödel) jelenségét. Ő az, a maga gerlitzeni valójában, tényleg teljesen így nézett ki:

Forrás: Flickr

 Első találkozásunk a kezdő pálya aljánál található Prinz hüttében történt (egyébként teljesen megértem a szövegszerkesztőt, hogy aláhúzza itt pirossal a hütte szót, nekem is roppant mód ellenszenves). Akkor még csak messziről szemléltük egymást. Ám másnapra kiderítettem róla mindent, vagy legalábbis minden fontosat: a nevét és az árát. Sokba fájt nekem, majd másodjára is. De a vaníliás krém és a mák mindent vitt. Még az összhangot némiképp megbontó belső szilvalekvárt is feledtették. Szerintem barack ízűvel még sokkal fííínomabb lehetett volna a képződmény - igaz, akkor nem tudtam volna ennyinél megállni.

Gasztroizéknek itt egy recept. Állítólag félkész, gyorsfagyasztott állapotban is lehet kapni, de komolyan mondom, én még csak nem is hallottam róla mindezidáig. Több mint 31 év eltelt így... - micsoda pazarlása az időnek ez!

Hm, hiányzik a sítábor.

Sítábor, 2011. február 26.- március 3.

Most szövegileg többre nem vagyok képes, de majd a képek szövegelnek helyettem. Annyit azért elárulhatok, hogy azt hiszem, eléggé megszerettem ezt a síelés dolgot. :)

Felvonó I: A kezdő pálya tetejére megyünk

Kilátás a felvonóból I. : a kezdő pálya

Tájkép a 3. napon: nem elmosódott a kép, csak nagy a köd

Felvonó II.: balra a középhaladó pálya, ott is suhantunk

A jobb térdem és a síléceim a felvonón

Néha azért láttunk is. Bár színeket ritkán.

Adatok - 2011.02.22.

Reggel megejtettem a heti mérlegelést. Ráállok az eszközre, aszondja, hogy 68.0. Hoppá. No, végre itt a Nagy Áttörés, gondoltam, csak egy kicsit furcsa volt, hogy ezen a héten pont nem ettem zsírégető(nek hazudott) diétát, inkább nagyrészt házi süteményeken és egyéb szénhidrátokon éltem. A nagy örömködés után még egyszer látni kívántam ezt a számot, ezért megint mérlegre álltam: 68.8. Azannya. Hát, egy mérés nem mérés, a jelek szerint kettő sem, ezért még megpróbáltam néhányszor, de a 68-as értéket már nem sikerült előcsalogatnom, maradt stabilan a 68.8.  

Az egyéb mérések eredménye is centire ugyanaz, mint 1, 2 és akármennyi hete, valamint a kezdetekkor, ezért arra az elhatározásra jutottam, hogy a külföldi kiküldetésem után nem az eddigi szénhidrátcsökkentett étrendből rendelek majd, hanem abból, amelyikkel tavaly 8 kilót fogytam. És jó drága.  

Fejlemények 41.-50.

41. megtudni, hogy milyen a vércsoportom
 

Nem tudom azóta sem. Ha egyszer szükségem lesz rá, úgyis kiderítik, gondolom, mert most annyit nem ér meg, hogy kifeküdjek (szó szerint) a vérvételtől.

42. autóstoppal utazni

Na, ezt egyedül biztosan nem fogom kipróbálni. Viszont ha lenne velem egy bátor ember, úgy nem lenne jelentős kifogásom ellene. Mondjuk az milyen jó lenne, így kijutni a Camino kezdőpontjára... bár lehet, hogy ez már túl kalandos az én koromban. :)

43. 100 képeslapot kapni a postcrossing-on keresztül (23/100)
 

A postcrossing lényege az, hogy a világ minden táján a sok kis képeslapgyűjtő ember megadja a postai címét a rendszernek, majd ha kéri, megkapja korlátozott számú más felhasználó címét. Amint a nekik küldött képeslapok megérkeznek a címzettekhez, a küldő is jogosulttá válik arra, hogy mások lapot küldjenek neki. Na most én ebben a körforgásban 97 elküldött és pont 100 kapott képeslapnál tartok. Összesen 32 országból érkezett lap hozzám, a legtöbben a finnek és az amerikaiak vannak, a legexkluzívabb pedig minden bizonnyal a tuvalui darab. A gyűjteményem egy része megtekinthető itt. A többi része az asztalomon várja a beszkennelést, néhány más igen fontos dokumentum alatt rejtőzve.

44. kipróbálni a triatlont

Ehhez két dolog kellene még: egy jó bicikli és valamivel gyorsabb úszástudás. Biciklit talán még lehetne kölcsönözni is, de az úszás... hát az csak ilyen laza lubickolós szinten van, mint már említettem is ebben a bejegyzésben. Mondjuk a futásban sosem zavart, ha a mezőny végén érek be, de triatlonban valószínűleg akkora lenne a lemaradás bármelyik távon, hogy már a célkaput is lebontanák, mire eljutnék odáig. Az meg azért ciki.

45. játszani egy pszichodráma játékban
 

A 2000 és 2004 közötti időszakban nagy játékos voltam, abban az értelemben, hogy (a jelenlegihez képest legalábbis) sokat jártam pszichodrámára, és amellett, hogy mások játékaiban szereplő lehettem, volt több saját témájú játékom is. (Még a futást is a PD hatására kezdtem el. :) ) 

Végig csináltam a 250 órás saját élményű önismereti részt, aztán elvégeztem a kb. 100 órás pszichodráma asszisztensi képzést. Azt kell mondjam, hogy ezek így együtt több tudást adtak szakmailag is, mint az egyetem 4 éve. És a legfontosabb, amit megtanul a pszichodrámázó, - a sok különböző egyéni történetből levonható tanulságokon túl -, az a szempontváltás képessége, felbecsülhetetlen a világ megértésében. Azt hiszem, ez  a módszer örök szerelem marad, téma is mindig van (egyébként ez utóbbi mindenkire igaz), mindjárt ki is nézek magamnak egy jó kis workshopot a tavaszi időszakra. Játszani jó.

46. megérteni a relativitás-elméletet úgy, hogy akár másnak is el tudjam magyarázni

 

Ez is egyike azoknak a pontoknak, amelyeket a leírásuk után szinte azonnal el is felejtettem. Pedig intellektuális kihívásnak biztosan jó lett volna. Kezdésnek íme egy szófelhő (vagy minek hívják) Einstein művéből, (erről az oldalról):

47. elmenni 4-szer bulizni

Nagy partyarcnak tűnhetek, hogy egy 2,5 éves időtartamra 4 darab bulit terveztem bevállalni. :) És valóban... Azt hiszem, ebből pont egyet sikerült teljesíteni, többre legalábbis nem emlékszem. 

48. újra beszélni egy régi jóbaráttal

Azzal a régi jóbaráttal, akire gondoltam, sajnos nem találkoztam. Viszont egy másikkal, akivel már az egyetemen gyűjtöttük be egymást, csak aztán eltűntünk, na vele összefutottam egyszer, amikor hazafelé tartottam a bányából. Aznap úgy másfél órával tovább tartott az út. :) No de erre a fent említett haverinára továbbra is kíváncsi lennék, vagy 10 éve láttam utoljára. Vagy 15.

49. minden évszakban megnézni egy napkeltét
50. minden évszakban megnézni egy naplementét

Bár nem tudatosan, de a naplemente megtekintéseket minden bizonnyal abszolváltam, ebben nincs is sok kihívás. Na de egy napkelte! Ahhoz aztán igazán korán kell kelni, olyat meg nem szoktam. Ennek ellenére a téli valószínűleg megvolt. És most, hogy jobban belegondoltam, már emlékszem őszire és tavaszira is, mert amikor a főiskolára jártam, gyakran indultam sötétben itthonról. Most már csak egy nyári emléket kellene találnom. Á, meg is van: nyári ügyelet a bányában, kora reggel. Mondjuk ezek mind olyanok, hogy a "műsor" közben valami mást csináltam, nem csak úgy ültem és szemlélődtem. Az azért más műfaj, majd kipróbálom úgy is, ha lesz hozzá kellő motiváció.

 

Tehát akkor lássuk együtt:
41. megtudni, hogy milyen a vércsoportom
42. autóstoppal utazni
43. 100 képeslapot kapni a postcrossing-on keresztül (100/100)
44. kipróbálni a triatlont
45. játszani egy pszichodráma játékban
46. megérteni a relativitás-elméletet úgy, hogy akár másnak is el tudjam magyarázni
47. elmenni 4-szer bulizni
48. újra beszélni egy régi jóbaráttal
49. minden évszakban megnézni egy napkeltét
50. minden évszakban megnézni egy naplementét

 

Jó nekünk

Éppen képeket kerestem gugli barátunkkal, amikor ráakadtam erre itt:

Tökéletesen kifejezi, amit ma egész nap éreztem egy közös óra megtartása, egy másik megtervezése, egy értekezlet, és egy teljesen más jellegű, új szakmai projekt beindítása közben, több különböző emberrel kapcsolatban: it's fun to work together. :)

Álom

Úgy szeretnék már egyszer egy jót aludni... időben és békésen.

Fejlemények 31.-40.

31. megkeresni 5 geoládát (0/5)

Még a régi szép időkben voltam egyszer geoládázni 066 és krisz_ kollégával illetve kolleginával. Ha megkínoznának, sem tudnám megmondani, hol jártunk, viszont hideg volt és korán sötétedett. Ennek ellenére nagyon tetszett a kirándulás, és továbbra is fenntartom, hogy szeretnék megkeresni 5 geoládát. Majd ha nagy leszek és gazdag, veszek is egy ilyen keresős kütyüt, addig viszont bátran jelentkezzen mindenki, akinek van saját és elvinne magával.

32. összeírni 50 dolgot, amitől jól érzem magam
 

Lehet, hogy elkezdtem egy ilyen listát, de ötvenet biztosan nem gyűjtöttem össze. Mostanában valószínűleg nem is fogok. Viszont van egy másik lista, amin dolgozom (néha): 90 dolog, amit el akarok érni. Ez 3 részre osztható, mégpedig: 30 things I wanna be, 30 things I wanna do, 30 things I wanna have. Bocs az angolért, csak így írta a "szakirodalom" (sajnos már nem emlékszem, honnan van, talán ez is Canfield), és jobban is hangzik így, mint fordításban. Az első részhez most 15 db van felírva, a másodikhoz 8, a harmadikhoz 12, tehát ezen is lehet még dolgozni. Utána már szinte gyerekjáték lesz a megvalósítás. :)

33. megtanulni spanyolul B1 szinten
 

Majdhogynem folyamatban a dolog, ugyanis  jópár hónapja vettem egy szép, színes, jó kis nyomdaszagú  spanyol nyelvkönyvet és szókártyákat. A szókártyák felét megtanultam, és a nyelvkönyvből átvettem az első három leckét. Ezen a ponton a cd-lejátszóm lerobbant, így a tanulás megrekedt, mert hát ugye hanganyag nélkül hogyan is lehetne nyelvet tanulni. Különben biztos lehetne, csak valószínűleg volt jobb más dolgom is. Szóval most kb. úgy áll a spanyol tudásom, hogy egyszerűbb szövegeket lassan olvasva kb. 50 %-ban megértek, ez valószínűleg a francia tudásomnak köszönhető nagyrészt.

Továbbra is vonz a spanyol nyelv, és a Camino-n :) majd hasznát vehetném, tehát mindenféleképpen érdemes lenne még néhány munkaórát áldozni a projektre.  

34. felfrissíteni elsősegélynyújtási ismereteimet

No, ez nem tudom, honnan jutott eszembe majdnem három éve. Aztán persze el is felejtettem, egészen 2009 őszéig, amikor részt vettem az outdoor tréner képzésen. (Most vettem észre, hogy a linkelt honlapon én is megjelenek, amint erősssen koncentrálok a feladatra, a 2009 novemberi képek között kell keresni., jobb oldalon. :) ) Naszóval mivel ez a műfaj nem teljesen veszélytelen, és a legnagyobb odafigyelés mellett is becsúszhat néha egy-egy baleset, jó (lenne) otthon lenni az elsősegélynyújtásban. Szerintem most újult erővel fogok utánaolvasni (egészen addig, míg el nem ájulok, nem bííírom ugyanis a fájdalomnak még a gondolatát sem). 

35. masszázsra menni
 

Megvolt. Jó kis műfaj ez, mást nem is tudok most mondani. Esetleg még annyit, hogy egy időben én is szerettem volna megtanulni szakszerűen masszírozni, de annyi minden más van még, amit szívesen tanulnék, hogy ez lassan lecsúszott a listáról.

36. bejelentkezni _arra_ a vizsgálatra
37. el is menni a vizsgálatra
 

No ezt a kettőt egyben tárgyalom, merthogy az első nem teljesült, következésképp a második sem. Nagyon nagy bátorság kellett volna hozzá. Egyszer összeszedtem, kerestem egy megfelelőnek tűnő szakembert, már majdnem fel is hívtam, amikor kiderült, hogy két (azóta már csak egy) csatolt része is oda jár naponta, ahova én, ezt meg így nem akartam. Azóta pihen az elhatározás, most sem érzek hozzá elég erőt.

38. karácsonyfát állítani
 

Egyszer volt karácsonyfám itthon, de gyanítom, hogy az még ennek a listának a megírása előtt volt. Illetve kétszer. A harmadikat már nem érte meg a kis szobafenyő, pedig igazán kedveltem őt. Azóta csak ünnepi világítás van, az viszont 14 hónapja egyfolytában. Jó, de csak az adventi időszakban és karácsonykor kapcsoltam be. Most már tényleg le kéne szedni.

39. minden héten főzni (azaz _nem_ melegíteni) egyszer valamit, 8 egymást követő héten (0/8)

Höhöhö. Csak a gond van a főzéssel. Főleg a kísérőprogramok (úgymint bevásárlás és elmosogatás) tartanak vissza, meg hát... de ezt inkább hadd ne fejtsem ki, fájó pontja életemnek. Jelenleg nagyon finom ételeket rendelek, ebédet és vacsorát is hoznak, szóval nem is aktuális a kérdés. Viszont nemrég megint rátaláltam a Hot plate nevű csodaeszközre, ebben azért vannak még lehetőségek későbbre.  

40. írni egy programot C++ nyelven, működőt

Ez még a - most már mondhatom, hogy - megboldogult főiskolás időszakhoz kapcsolódott. Valahogyan ötösre abszolváltam a C++ programozás nevű tantárgyat, de nincs emlékem arról, hogy konkrétan programot kellett volna ott írni. Valószínűleg csak egy elméleti vizsga volt, szóval szerintem nem írtam C++ -os programot, működőt. És nincs benne az ötéves tervben sem.

Mára ennyi, itt az összesítés (az áthúzott pont teljesítve, a dőlt betűs folyamatban, a vastag betűs továbbra is tervben, a többi meg a többi.): 

31. megkeresni 5 geoládát (0/5)
32. összeírni 50 dolgot, amitől jól érzem magam
33. megtanulni spanyolul B1 szinten
34. felfrissíteni elsősegélynyújtási ismereteimet
35. masszázsra menni
36. bejelentkezni _arra_ a vizsgálatra
37. el is menni a vizsgálatra
38. karácsonyfát állítani
39. minden héten főzni (azaz _nem_ melegíteni) egyszer valamit, 8 egymást követő héten (0/8)
40. írni egy programot C++ nyelven, működőt

Adatok - 2011.02.08.

Több mint egy hónap után jelenleg a következő a helyzet (mint eddig nagyjából mindig...):

Mell: 98 cm   

Derék: 82/89 cm  

Csípő: 101 cm 

Comb: 48/58 cm

Nem valami fergeteges fejlődés... Most már nagyon azt sejtem, hogy valamit nem jól csinálok. Bár ezen a héten fogytam 20 dekát, hát úgy tűnik, ezt is meg kell becsülni.

És ami a sportot illeti: januárban kétszer (khmm) futottam, összesen 9,5 km-t. Emellett volt még 16 bringázás (363 km, 12 óra 5 perc alatt), 1 túra (ezt 10 km-nek és 4 órának számoltam el) és 12 rövidebb súlyzózás. 

Februárra változtattam: a súlyzózást felváltotta egy elég kemény 25 perces köredzés (itt megtekinthető egy rövid részlete), amit igyekszem hetente 4-szer kombinálni szobabiciklivel vagy futással. Ha ez sem használ, a kardomba dőlök, komolyan má'... Egyébként a lábaimon már érzem, hogy feszesebbek lettek, csak mondjuk azokkal eddig sem volt bajom. És kezdenek alakulni a vállizmaim is, ez tetszik. :)

Bárcsak...

A listás sorozatot megszakítva most feltétlenül el kell mondanom: annnnyira hiányzik ez itt mind:

Fejlemények 21.-30.

Megtörtént a szokásos heti testsúly- és kerületmérés, hát olyan eredmények születtek, hogy inkább a listám elemzésével haladok tovább, pedig ez sem lesz egy könnyű menet...

21. elmenni egy 6é futásra

Ezt korábban igazán jó bulinak tartottam. Most nem izgat fel annyira, főleg ebben a nagyon sok mínuszfokos időben, de azért egy próbát talán még megérne. Nyáron. Amennyiben működik még a kezdeményezés.

22. megírni a szakdolgozatot angolból

Ajjaj, kemény dolog ez. Hát persze, hogy halogatom, fölösleges is beszólni érte, észlelem a helyzet súlyosságát, higgyétek el. :)  A témaválasztást rontottam el első körben, aztán volt még egy-két más is, de azok vesszenek a sötét múlt homályába. Szóval már nem is tudom, pontosan milyen megfontolásból, de irodalmi témát írtam be a papírra, én, aki az ilyen elemzéseket nagyrészt szóf*sásnak tartom, és mindig is a nyelvészet meg a nyelvtanítás módszertana érdekelt... komolyan, nem értem. Lehet, hogy valami olyasmi áll a háttérben, hogy kellett volna még valamilyen tanegységet végezni a módszertanos témához. No mindegy most már, az a lényeg, hogy ebben a félévben feltétlenül el kell mennem új témát választani. Szeptemberben egy tanulási stílusokhoz kapcsolódót találtam, az pont jó is lett volna, aztán eltököltem az időt. Szerintem valakinek jönnie kellene velem, aztán bátoríthatna továbbra is, amíg győzi türelemmel. Mert van nekem egy jól fejlett üreslap-fóbiám is.

23. államvizsgázni angolból

Ez ugye az előzőnek a függvénye, de nagyjából tizedakkora kihívásnak tartom. Azt már megtanultam, hogy bármit meg tudok tanulni, de tényleg, szóval ezzel nem lesz gond. Ha egyszer már odajutok...

24. szaunázni 3-szor (0/3)

Legutóbb a nemtudomhogyhívják uszodában szaunáztam, ott, ahol az emeletről kellett lemenni a nagymedencébe, ami igencsak hűvös vízzel volt tele. Ezért olyan nagyon sok időt nem is töltöttünk benne, inkább fent a szaunában vártuk meg, hogy a leánkák megtanuljanak úszni, na ez sem mostanában történt, viszont jó vót. :) Előtte meg Finnországban szaunáztam 1997 őszén, amikor az iskolai énekkarral pont arra jártunk. Ott nem medence volt, hanem igazi tó, uszkve 6 fokos vízzel, majdnem 15 másodpercig bírtam benne meglenni, viszont az is jó vót. Azt hiszem, ez az összes jelentős szaunázós élményem, tehát rám férne néhány új. 

25. megtanulni gyorsúszni

 Ez sem történt még meg, a régi jó fejkiemelős öreg néni stílusban úszom, mióta megtanultam a püspökladányi strandon a 80-as évek közepén. Pedig valószínűleg hasznos tudás lehet a gyorsúszás, majd még gondolkodom rajta.

26. résztvenni egy futóversenyen szervezőként vagy frissítőszemélyzetként

Ááá, végre valami, ami összejött! A 2009-es Ultrabalatonon  az Edzésonline káptalanfüredi frissítőállomásán segítettem sepi sporttársnak, igazán remek volt! Hajnalban tekertem át a balatonfüredi rezidenciánkról, akkor majd' lefagytam a gépről, de később valamelyest javult a helyzet. Vizet és kólát töltöttünk, paradicsomot és banánt vágtunk, szurkoltunk lelkesen, mindezt ipari mennyiségben. Nagyon megérte, próbáljátok ki egyszer ti is!

27. önkéntes munkát vállalni

Egyrészt ugye vehetjük önkénteskedésnek az előző pontban említett frissítést is, de van egy újabb is: az a tábor, ahova nem a félősök mennek. :) És hogy hogy kerültem én oda? Az úgy volt, hogy amikor ezt a listát írtam, még inkább valami telefonos segélyvonalas vagy hospice-es munkában gondolkodtam. Aztán 2009 őszén belecsöppentem az Outward Bound-nál egy élménypedagógiai képzésbe, amibe rögvest bele is szerettem (és a rajongás azóta sem múlik). No ennek az élménypedagógiának a közeli rokona az élményterápia, amin ez a tábor alapul. Amint ezt megtudtam, jelentkeztem is azonnal, ők meg felvettek. (Érdekes kérdés lehet különben, hogy az ember mikor "hallja meg a hívást" - más témákban is akár. Én is már évek óta tudtam egyébként erről a táborról, egy régi jóbarát járt is rendszeresen, azt' nekem meg csak most vezetett erre az utam.) Nagyjából leírhatatlan, hogy miket kaptam ettől a 10 naptól. Azért majd egyszer mégis megpróbálom, most legyen elég annyi, hogy külön posztot érdemel. :)

És úgy általában az önkénteskedésről...  kedvenc sikergurum (hehe), Jack Canfield a sikerhez vezető út egyik fontos elemének tartja. És szerintem is az, mindegy, hogy hogyan definiáljuk a sikert. Sok más mellett az a lényege az önkéntes munkának, hogy más emberek leszünk tőle. Ezért sajnálom nagyon, ha egy iskolában (ööö... valamelyik képzeletbeliben, persze) különböző kifogásokkal elzárkóznak tőle. Pedig valami közös munkát sem nagyobb meló megszervezni, mint mondjuk egy tanulmányi versenyt (amitől viszont nem leszünk más emberek, ez is tapasztalat).

 

28. szánkózni

Ezt a pontot most decemberben sikerült kipipálni, hosszas utazás után, még a Királyréten is túl.  Kemény hideg volt, ezért rajtunk kívül nem is merészkedett ki senki, aminek az lett a következménye, hogy nem járták le előttünk a havat, így nagyrészt szánkózhatatlan volt. Néhány szakaszon azért lecsúsztunk, de meg kellett állapítanom, hogy nem szeretem én a száguldást, főleg ha a pálya egy autóutat keresztez. Egy darab, jóindulattal másfél személyes szánkóra préselődtünk fel ketten, előfordult, hogy le már egyedül érkeztem. :) No nem baj, egynek jó volt (úgy egyébként is), az ötletgazda meg külön díjazandó a kreativitásáért. Utólag azért fájt egy kicsit.

29. elvinni valakit a Rögtönzések színházába

Ha színház, akkor csak ez, vagy valami hasonló! Az előre megírt daraboknál nekem sokkal izgalmasabb, és a legtöbbször érzelmileg mélyebb is, ha valakinek a saját történetét adják elő. Móka, kacagás, könnyek, sóhajok. Egy időben elég gyakran jártam, és mindig nagy élmény volt. Kivéve az ismerkedős részt, mert én ilyen félénk típus vagyok :) , és mert addig sem a társulat játszik. Kétszer az én történetemet is előadták, az egyik az első maratonom volt :) , a másik meg itt nem publikus. Az utóbbi két évben viszont nem jutottam el hozzájuk, de írjon bátran ímélt, aki szeretné, ha elvinném! Megoldjuk. :)

Egyébként ez az improvizációs műfaj izgatja a fantáziámat rendesen, jó lenne kipróbálni magam benne, de ehhez már tényleg Nagyon Nagy Bátorság kellene... :)   

30. megünnepelni a 30. születésnapomat

Ez is megvolt, jó kis hajfestős bulival. A hajfestés direkt történt, előre megfontolt szándékkal (mondjuk nem az én szándékommal, de ez apró részlet :) ),  nem azért, mert annyira eldurvult a buli. Viszont nem ittam meg azt a pezsgőt, amit még a 17. születésnapomra kaptam egy másik régi jóbaráttól, és megígértem neki, hogy majd a harmincadikon legyűröm az egészet. Remélem, nem haragszik meg érte. 

És itt az életkor kapcsán szintén tudnék elmélkedni úgy 4-5 monitornyi mennyiségben az idő múlásáról, tervekről és lehetőségekről, de legyen majd ez is inkább egy külön bejegyzés, már így is sokat írtam, és meg is éheztem.

 



Összegezve:
21. elmenni egy 6é futásra
22. megírni a szakdolgozatot angolból
23. államvizsgázni angolból
24. szaunázni 3-szor (0/3)
25. megtanulni gyorsúszni
26. résztvenni egy futóversenyen szervezőként vagy frissítőszemélyzetként
27. önkéntes munkát vállalni
28. szánkózni
29. elvinni valakit a Rögtönzések színházába
30. megünnepelni a 30. születésnapomat