Se kép, se hang

Már második napja tervezek írni az örvényesi szabadstrandról, és az útjaimról oda s vissza, de ez a sorozatos napozás-edzés kombináció teljesen lemerít így a nap végére. Olyan vagyok fejben most is, mint egy darab cserepes növény... De itt egy fél liter kóla előttem, hátha segít helyreállítani, amit még lehet.

Reggeli edzés a Balatonnál

Az már önmagában elég irreális, hogy reggeli 8 óra 15 perckor én nem hogy ébren, de még bringán is legyek. Főleg ilyen hideg, szeles időben, mint amilyen ma volt. Aztán mégis megtörtént, a Balatonszepezd-Balatonfüred viszonylatban. Ha durva filozofikus síkra szeretném terelni ezt a blogbejegyzést, azt is mondhatnám, hogy nahát, ha egy ilyen irreális esemény bekövetkezik, akkor akár bármely más irreális esemény is bekövetkezhet, tehát van ok a bizakodásra. De ez a gondolat messzire vezetne, gyorsan merülő akksival rendelkező laptopról nem is merülnék bele.

Szóval ülök a fent említett bringán, tekerek a jövőbeli közepes mértékű izomtudat reményében, próbálom a fejemet a nyakamon tartani a szélvihar ellenére, nézegetem a tájat, amikor egyszer csak azt veszem észre, hogy lefújt a szél a bicikliútról. De komolyan. Egy balos széllökés következtében gyorsan az út melletti füves részen találtam magam. Gyors helyzetfelismerésemnek köszönhetően hamar, és esés nélkül visszavezettem a gépet a megfelelő helyre, majd röhögtem magamon egy sort. Onnantól már alig adódott nehézség, leszámítva három keményebb emelkedőt. Ezek közül az egyik belesétálós volt, a másik kettő meg olyan, hogy némi nyögéssel le lehetett küzdeni. Aztán már tényleg lehetett tájat nézni, (közben meg átgondolni és feldolgozni az előző napokat), hoztam is ide némi bemutatóanyagot a festői szépségű Örvényes külterületéről:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ez volt a hátam mögött. Mielőtt megfordultam lefotózni.

Mellettem az öböl, vagy mi.

Ez pedig a menetirány. Mit mondjak, élőben szebb volt.

Sajnos több helyen nem állhattam meg fotózni, mert  időre tekertem, délelőtt 10-re már a füredi közparkban volt programom, de az már egy másik történet. :) Ide még annyi tartozhat, hogy délután egy majdnem négyórás bealvással sikerült kompenzálnom a reggeli megpróbáltatásokat, valamint megvan az izomtudat is.

Nyaralás

Tegnap megérkeztem.

Ma ezt láttam:

Holnap jön a vízvezetékszerelő.

Vége

A mai nap több jelentős dolog is történt.

Először is elvesztettem egy reményt.

Aztán meg ünnepélyesen lezártuk az évet. A szokásosnál rosszabbul viseltem, főleg a leghosszabb szónoklatot, pedig különben nem vagyok nagy ellensége az értekezleteknek. A kaja meg a végén... hááát... elég gáz volt, mármint nem ízben, hanem kinézetileg, meg nem illett az alkalomhoz egyáltalán, de pont ugyanez a menü azt hiszem, már volt egyszer, hozzászokhattam volna. Mondjuk szerintem inkább ne lenne, ha csak ilyenre "fussa" kreativitásból vagy igényességből.

Aztán jöttem haza, és eszembe jutott egy pár dolog, már megint. Az egyik az volt, hogy mennyire elfáradtam, és milyen kár, hogy nem a munkától, hanem a saját életemtől, mer' onnan úgysem tudok szabadságra menni.

A másik meg az, hogy idén sem megyek olyan igazi, külföldre elutazós nyaralásra, mint már nagyon sok éve, és ettől egy kicsit szomorú lettem. Nem önmagában a külföld miatt, hanem mert amit nekem az ilyen nyaralások jelenten(én)ek, az hiányzik nagyon. Persze Balaton lesz, és még néhány más rövidebb jövés-menés is, és próbálom is megtölteni tartalommal, hogy minél kevesebbszer jusson eszembe, hogy ezt így minek, mert most nem tudnék rá válaszolni.

Tegnap beszabadultam egy könyvesboltba (nem tudom, említettem-e már, hogy ha milliomos lennék, 3 üzletet szeretnék magamnak: egy zöldség-gyümölcs boltot, egy fitnesz-termet, és legfőképp egy könyvesboltot, ezt már ügyesen kitaláltam nagyon régen :) ), ott olvastam egy könyv hátulján egy idézetet, valami ilyesmi volt: "Úgy érezte, nem bírja tovább. - de tévedett."

(És szólok, hogy mától 24, új évaddal, na legalább...)

Csomag

 Baj van, komoly baj. Eddig ugye nagyon el akartam innen menni, végre márciusban az akarat mellett megszületett az elköteleződés is, és nem is volt már igazán semmi, ami miatt maradni akartam volna. És most az van, hogy hazajöttem az újabb  remek, jó értelemben vett mélységekkel teli osztálykirándulásról, és az utóbbi két, munkás hétvége alapján most megint látok perspektívát a maradásban.

Újra dönteni kell majd.

Feldolgozás folyamatban, a táska kipakolásra vár...

Az én utam a vonaton

Alsóörs

 

Káptalanfüred

 

Balatonalmádi

 

 

 

Balatonfűzfő

 

Balatonkenese

 

 

 

 

 

Balatonkenese üdülőtelep

Balatonakarattya

Csajág

Füle

Polgárdi

 

 

 

 

 

Szabadbattyán

 

Székesfehérvár

Menekülés a nagyvárosból

Ú, de durva, egész májusban 3 (ezzel a magas információtartalmúval 4) darab bejegyzést sikerült összehoznom. A blog indulásakor ennél egy kicsit többre számítottam, de most ez van.

Meg az is van, hogy itt ülök a Balaton partján, a most még szabadstrandon (holnaptól kezdődik az idény, lesz majd belépő is), és van madárcsicsergés meg nyugalom, meg mondjuk 3 ember az egész strandon. (Ebből az egyik a biztonsági őr, aki viszont nyugalmamat megzavarva úgy negyed órán át "szórakoztatott" az előbb. Az előbb majdnem ugyanolyan szó, mint az ebből különben, csak egészen apró különbség fedezhető fel köztük.)

És aztán meg hétvégén megint megyek élményakadémiás osztálykirándulásra trénerasszisztensnek, mint a múlt hétvégén, amikor a csapatépítő expedíció keretében hajnalig az erdőben bolyongtunk, és az nagyon jó volt nekem, a gyerekeknek nemkülönben, szóval várom már a hétvégét is, meg a mondat végét is, amire most már lehet számítani, itt is van: .

Magyarázkodás

Egyébként történnek ám dolgok, és több gondolatom van, mint amit itt az utóbbi időben közzé tettem, csak ezek két kategória valamelyikébe esnek:
1.) Némiképp fájdalmasak. 
2.) A várhatóan nyáron kezdődő projektről szólnak, vagy legalábbis annak fényében látom őket, lelkesen és/vagy lelkiismeret-furdalással terhelve. Erre a nyári  projektre már célozgattam MarionJones kapcsán, és maradjunk is még ezen a szinten, konkrétabbat ide nem írnék jelenleg.

Mondjuk most hétvégén volt valami, ami egyikbe sem tartozott, meg is örökítettem volna, és hát nem éppen akkor robbant le a blogger.com? Hát de.
Szóval így. 

Idézet

Ezt találtam nemrég:

 

 

“Sometimes when we think we're keeping a secret, the secret is actually keeping us.” (Frank Warren)

  Remélem, egyszer majd megszabadulok az enyémtől.

 

Vasárnapi nyűglődés :-)

Gyümölcsnapot tartok éppen. Eddig elfogyott egy alma, négy szem eper, egy körte és egy banán. Ez mind szép és jó,  ezen a ponton viszont elviselhetetlenné vált az éhség, kénytelen voltam lenyomni egy zacskó sós földimogyorót. Végülis valahol az is gyümölcs, nem?

Erről a képről (ami nem is tudom, hogyan keveredhetett ide) jut eszembe, múlt héten hamburgeres pizzát ettem. Isteni volt, attól tartok, megint fogok rendelni belőle.

Valamint boldog munka ünnepét mindenkinek!

Egy tavaszi séta

Az előző bejegyzésekben sok volt a szöveg, és kevés a kép, ezért most javítok egy kicsit az arányon. Megmutatom, milyen az én utam a vasútállomástól hazáig. Friss élmények alapján!

Klasszikus városszéli kiskocsma italbolt, törzsközönségétől óvják a felelősségteljes szülők a gyermekeiket. Ezért én sem jártam még bent.

Ez az utca vezet Közép-Kelet Európa legnagyobb rizshántolójától egészen addig az utcáig, ahol egy jobb kanyarral irányt változtatok. Külső szemlélő szemével nézve valószínűleg semmi érdekes nincs a képen.

Na, ezt az utcát emlegettem az imént. Szerintem jó régen írtam már le ezt a szót, mármint hogy imént, ide a blogba talán még sosem. De majd rákeresek.

Vannak ilyen durva kanyarok, és néha még autók is járnak. Nekik szól a sebességkorlátozás, gondolom, nem nekem. Ezt a részt eléggé szeretem. Nem írom le, hogy miért, nehogy megint túl sok legyen a szöveg.

Ez már a következő keresztutca. Nem erre megyünk tovább, hanem pont a másik irányba, viszont ez itt egy nevezetes épület. A sárga. Oda jártam egy időben cserkészkedni szombatonként, ha jól emlékszem. Mármint az épületre jól emlékszem, az időpont az, ami kérdéses.

Mivel ez a rész annak idején még városszélének minősíttetett, ezért biciklivel jöttem többnyire. Mondjuk ezt nem teljesen értem, mert most meg egyáltalán nem volt messze tőlünk. Rejtély!

Szóval erre indulunk tovább. 

Ha menet közben egyszer csak jobbra fordítjuk fejünket, ezt az épületet láthatjuk. Persze csak ha a megfelelő pillanatban forgolódunk, nagyon fontos az időzítés! Ez is egy vendéglátóipari egység. És mennyi drót megy itt összevissza odafent... De ennek nincs jelentősége.

Az utcánk sarkához érkeztünk, balra megyünk majd tovább. De előbb vegyük észre a természet és a mesterséges környezet (úgymint: KRESZ tábla) csodálatos összhangját! Nagyszerű kompozíció.

A kis fehér ház a kép jobb oldalán régen hangszerbolt volt, de nem hiszem, hogy bárki is idetalált volna. Át is költöztek a város másik felébe, a buszállomás közelébe, ott vannak emberek is.

És végül: ez az az utca, ahol felnőttem. Na jó, igazából jártam másfelé is. Persze nem ilyen volt az utca a kezdet kezdetén, mert például évekig csak földúton jártunk, rázott is a Trabant, mint a rosseb. A bicikli meg főleg! Aztán annyira fejlődött a város, hogy egyszer csak lebetonozták. Nem a biciklit.

Szóval így értem haza a hétvégén. De aztán még elmentem sétálni, és oda is vittem a fényképezőgépet, és nem féltem használni. Lehet, hogy egy szép napon azokat a képeket is megosztom veletek, kedves olvasók. Addig pihenjetek!

És egy másik kiégés, 2. rész: szakaszok

És mivel az ígéret szép szó, ha megtartják, ezért a burnout szindróma meghatározása és a hajlamosító tényezők megemlítése után most közzéteszem a szakaszok rövid leírását, és azt is, hogy mit lehet kezdeni a  felmerülő problémákkal a coachingban. Elnézést kérek azoktól, akik ismeretlenül is hitetlenek a coachinggal kapcsolatban, hát nekik ez most kemény menet lesz. :)  Egyébként nem azért hagyom benne a coachingos részt,  mert lusta voltam kitörölni a "szakdolgozatból", hanem főleg azért, mert nagy szerelem nekem ez a módszer, bármelyik oldalán is legyek. Ha nagy leszek, főállású coach leszek. :)

Szóval akkor itt vannak a kiégés szakaszai. Mondanám, hogy enjoy, de talán nem illik ide teljes mértékben...

Ha az előzetes információk alapján kiégésre gyanakszunk, kiemelt figyelmet kell fordítani a bizalom kiépítésére, mert sokszor ezzel a helyzettel együtt jár a támogatás elutasítása, a probléma tagadása. Ez főleg azokban az esetekben fordul elő, amikor a coachee nem saját akaratából, hanem vezetői utasításra vesz részt a coachingban. Mivel  a kiégés különböző szakaszaiban más-más jellemző a dolgozóra, ezért nagyon fontos a diagnózis fázisában a kiégettség mértékének feltérképezése. Ez – és természetesen az ehhez kapcsolódó beszélgetések – alapján kijelölhető a fő cél. Ebben, az irány szakaszban is segít, ha a coach ismeri a kiégés folyamatát, mert ugyanaz a cél lehet előrevivő vagy elérhetetlen, ezáltal demotiváló, attól függően, hogy az ügyfél melyik szakaszában van a folyamatnak. 

Ónody (2001) a kiégés folyamatának 12 lépcsőjét írta le. Az egyes szakaszok határai elmosódottak, hosszuk, az élmények intenzitása személyiség- és helyzetfüggő. A lépések a következők:

1. A bizonyítani akarástól a bizonyítási kényszerig. Megjelenik a törekvés a tökéletes munkavégzésre. A környezet ezt támogatja, így igazából semmiféle visszajelzés nem érkezik arról, hogy veszélyes úton jár a segítő. Lassan kialakul az az érzés, hogy nem lehet megállni, egyre jobban és jobban kell csinálni.

Az ebben a szakaszban levő személyek ritkán fordulnak segítségért a kiégéssel kapcsolatban, hiszen itt még nem jelentkeznek a negatív hatások.

2. Fokozott erőfeszítés. A bizonyítási kényszer állapota. A feladatokat egyre sürgetőbbnek, és csak saját hatáskörben elintézhetőnek érzi a dolgozó. Egyre fáradtabb, így munkájának hatékonysága csökkenhet.

Ilyenkor felmerül a delegálás kérdése. Összeszedhetjük, hogy milyen hiedelmek vezetik a coachee-t, például befejezendő mondatok segítségével. Néhány lehetséges változat erre:  

- Tanulmányaim során megtudtam, hogy a jó segítő/tanár ....

- A kollégáim/főnökeim/beosztottjaim/barátaim szerint a jó segítő ....

- Minden feladatot nekem kell elvégeznem, mert ...

- Most nem pihenhetek, mert ...

- Amikor egyedül végzek el feladatokat, a kollégáim azt gondolják rólam, hogy ....

Az ezekre adott válaszok elemzésével több továbbhaladási lehetőség is felmerülhet, melyek közül a coachee kiválasztja a neki éppen legmegfelelőbbet.

3. A személyes igények elhanyagolása. Egyre több személyes ügy marad elintézetlenül, egyre többször visz haza munkát. A saját érzelmek, kapcsolatok kezdenek háttérbe szorulni, a humorérzéke is gyakran elhagyja a segítőt.

Az előző szakasznál leírtak itt is alkalmazhatók. Ezeken kívül fontos foglalkozni a kapcsolatokkal, hiszen azok is jelentős feltöltődési források. A "szociális atom" különféle módokon használható: pl. múltbeli kapcsolathálózat felrajzolása szemben a jelenlegi helyzettel vagy egy jövőbelivel, a kapcsolatok ábrázolása erősség szerint; mit lehet tenni, hogy a kapcsolatok a vágyott irányba fejlődjenek, mik ennek a ’költségei’ és ’nyereségei’.

4. A személyes igények és konfliktusok elfojtása. A saját ügyek elintézetlenségének tudata megkopik, lassan nincsenek is saját igények. Jelentkezik a testi kimerültség, de ezt tagadja és nem tudja elfogadni a személy.

Tevékenység-aktivitási naplót írathatunk az ügyféllel. Ha nem házi feladatként adjuk, hanem helyben írja, akkor a napló tartalmán kívül az elkészítés módja (szünetek, a coachee arckifejezései, kommentárok) is alapja lehet a szakszerű visszajelzésnek. Segítheti a tudatosítást a perspektívaváltás: mit szólna ehhez a naplóhoz egy munkatársként, saját családtagjaként, egy életmódtanácsadóként, stb. Amennyiben sikerült a tudatosítás, akkor a lazítási lehetőségek kidolgozásával lehet folytatni.  

5. Az értékrend átalakulása. A sok lemondás nyomán megváltozik az értékrend. A baráti kör beszűkül, egyre kevesebb tér jut a szakmán kívülről származó információknak.

Az értékrend változását például címerrajzzal lehet szemléltetni. Ebből kiindulva aztán explicitté is tehetők az értékek egy listába szedve. A lista egyes elemein végighaladva eldöntheti a coachee, hogy melyek azok, amelyek hozzásegítik a korábban kijelölt célhoz, és melyek hátráltatóak. Ugyanígy összegyűjthetők egy példakép (feltételezett) értékrendjének elemei. A különbségek elemzésével alternatívák sora tárul majd fel.

6. A fellépő problémák tagadása. A munka bekerül az élet középpontjába, minden aköré szerveződik. A baráti kör, a beszélgetések már csak terhet jelentenek a segítőnek, így igyekszik leépíteni azokat. Minden egyéb érdeklődés elvész, a gondolatvilág beszűkül, az intolerancia első jelei mutatkoznak.

A coaching folyamat minden bizonnyal az ebben a szakaszban tartó ügyféllel tartogatja a legnagyobb kihívást a coach számára. Mivel a mások számára nyilvánvaló gondokat a coachee szóban tagadja, ezért itt nagy jelentőségük van a különböző projektív technikáknak, analógiáknak. Az ezekből kiinduló beszélgetések során kiemelten fontos, hogy a coach figyeljen és a helyzethez illően reflektáljon a coachee legkisebb elszólásaira, érdekes fogalmazásmódjaira.

7. Visszahúzódás. A másokkal való kapcsolattartás, érzelem- és gondolatcsere szinte teljesen megszűnik. Már nem reménykedik a változásban, megjelenhet a 'totális kiszállás' vágya is. Jelen van a félelem, mert azt még érzékeli, hogy az elmagányosodás felé halad.

Amikor nincs már remény a coachee szerint, akkor meg lehet nézni, hogy hol az a pont, ahol feladja, mi jelenti a legnagyobb nehézséget. A „megszakítás gomb” alkalmazásával ki lehet lépni a negatív spirálból. Nem csak a kilépésre kell időt szánni, hanem az alternatív útvonalak kidolgozására, az új kapcsolatok kiépítésének módjára is. Szerepjátékok segítségével  a coachee számára elfogadható – de némi kihívást jelentő -  lépésekkel csökkenthető a félelem. A kisebb sikerek pedig újra megnyitják a reménykedés útját.

A teljesség kedvéért álljon itt az öt legsúlyosabb fázisa is a kiégésnek; azonban ezek kezelése már nem a coach kompetenciájába tartozik. Ilyen esetekben erősen javasolható egy  pszichológussal/pszichiáterrel folyó terápia megkezdése.  

8. Magatartásváltozás. Az ebben a szakaszban levő segítő már érzéketlen a szeretetre, az aggódásra, kritikaként értékel minden olyan jelzést, amiből a féltés szól. Ekkor különféle szereket kezdhet el használni. Változásait a szélsőségesség jellemzi.

9. Deperszonalizáció. Súlyos esetben saját belső világával is elveszti a kapcsolatot, testét idegennek érezheti.

10. Belső üresség. Ezt az állapotot hosszú távon nem lehet elviselni. Pánikrohamok, intenzív szorongások kísérhetik.

11. Depresszió. Az élet egyre nagyobb tehernek tűnik, eluralkodik az értelmetlenség érzése. A fáradtság már állandóan jelenlevő tapasztalat. A személy legszívesebben egész nap ágyban maradna.

12. Teljes kiégettség. Egyértelmű pszichés és szomatikus veszélyeztetettség, szakszerű segítség nélkül nem lehet kilábalni belőle.

Bármely szakaszban is legyen a burnoutos ügyfél, a sikeres megküzdés, és a továbblépés az esetleges elakadásokból csak akkor lehetséges, ha a coach  fejben tartja a kliense számára fontos tényezőket:

„- a folyamatot sikerrel élje meg;

-         érezze a támogatást;

-         érzelmi támogatás, nem hagyták egyedül;

-         érezze, hogy személyisége jó irányban változik és fejlődik;

-         ismét tanult valamit;

-         a beszélgetés légköre aktív és motiváló” (Vogelauer, 2002, p.57.).

Mint minden coaching folyamatban, itt is a coaching partner személyes erőforrásaiból kiindulva építjük fel a kliens egy új viszonyulását a környezetéhez, önmagához. A kiégés természetéből adódóan különösen fontos a coach támogató szerepe abban, hogy a coachee egy más oldalról közelíthessen a munkájához, esetleg adott esetben új karrierlehetőséget keressen. A coaching legnagyobb haszna – a kitűzött cél elérésén túl -  a saját belső ’támogatási rendszer’ megtalálása, kialakítása.

Irodalomjegyzék (már tudjátok, a tudományosság miatt):

Ónody, S. (2001) Kiégési tünetek (burnout szindróma) keletkezése és megoldási lehetőségei. Új Pedagógiai Szemle, 2001. május

Vogelauer, W. (2002) Coaching a gyakorlatban. Vezetők szakszerű tanácsadása és támogatása. KJK-KERSZÖV Jogi és Üzleti Kiadó, Budapest. p. 57.

És egy másik kiégés, 1. rész: meghatározása, tünetei, hajlamosító tényezők

Tekintettel a nagy érdeklődésre, íme egy kis ismeretterjesztés a kiégésről, egy korábbi művem alapján. De most egy másik fajtáról, mert a konnektorosról már nem tudnék többet írni!  Valószínűleg két részben, hogy ne terhelődjön túl az író olvasó.

A segítő foglalkozásúak legnagyobb veszélye a kiégés, más néven burnout szindróma.  Maga a kifejezés a műszaki tudományokból ered, az energiaforrások kifáradását jelölték vele. Rogers (1979/1988) úgy gondolta, hogy a segítő kapcsolat meghatározható úgy, mint egy olyan viszony, melyben legalább az egyik félnek az a célja, hogy a másikból előhívja a benne rejlő lehetőségeket, és hogy a másikat személyes fejlődésre, jobb funkcionálásra ösztönözze. Ezek alapján ilyen kapcsolatban dolgoznak például  a tanárok, orvosok, pszichológusok és a coachok, vezetők is.

A burnout Pálfi (2003, p.20.) meghatározása szerint "krónikus emocionális megterhelések, stresszek nyomán fellépő fizikai, emocionális, mentális kimerülés állapota, mely a reménytelenség és inkompetencia érzésével, célok és ideálok elvesztésével jár, s melyet a saját személyre, a munkára, illetve másokra vonatkozó negatív attitűdök jellemeznek." Csaknem minden munkakörben előfordul (pl. akár gyári munkásoknál vagy irodai vezetőknél), de a legfenyegetettebbek az egészségügyben dolgozók (orvosok, nővérek, fogorvosok és más egészségügyi szakemberek), az oktatással foglalkozók (tanárok, oktatók, előadók) és más segítő foglalkozásúak, akik munkájuk során elsősorban emberekkel kerülnek kapcsolatba (pszichológusok, szociális munkások.)

A kiégés tünetei szerteágazóak. Egyre súlyosbodó krónikus állapotról van szó, amely kezdetben nehezen ismerhető fel, mert sokszor olyanoknál jelentkezik, akik elég erősek gyenge pontjaik hatékony elrejtésében. Fokozatos teljesítménybeli hanyatlással, kisebb hibákkal veszi kezdetét, szaporodnak a munkahelyi konfliktusok a kollégákkal és a főnökökkel egyaránt. A burnout-os dolgozót rossz hangulat, fáradtság, sértődékenység, önbizalom-csökkenés, frusztráltság, társaságtól való visszavonulás jellemzi, és igyekszik elkerülni munkahelyét vagy munkatársait. Érzéketlenné és cinikussá válik, morbid vicceket eszel ki munkatársai kárára, mentálisan kimerül. Pszichoszomatikus betegségek is kialakulnak, sokan fej- és hátfájásról, emésztőrendszeri problémákról és idegességről panaszkodnak. (Freundenberger, 1989) 

Coachként fontos ismerni a kiégésre hajlamosító tényezőket is, hiszen ezek egy részének megváltoztatására a coachee lépéseket tehet, a nehezen módosíthatók esetében pedig gondolkodásbeli átstrukturálással javítható a coachee közérzete. A segítő foglalkozások számos olyan jellemzővel bírnak, amelyek kiemelten veszélyesek lehetnek a lelki egészség megőrzése szempontjából. Mivel emberekkel való foglalkozásról van szó, a munka eredményét illetően nagy bizonytalansággal kell számolni, hiszen nem csak a segítőtől függ a hatékonyság, hanem a kliens/tanítvány hozzájárulásától, részvételétől is. Ezen túl, az sem pontosan meghatározható, hogy a munkafolyamat adott kimenetele sikeresnek tekinthető-e egyáltalán. Az eredményesség kritériumai sok esetben hiányoznak, az objektív visszajelzések hiánya pedig nyomasztóan hathat az emberre. 

Regelson (1989) a segítő foglalkozásúakra jellemzően leselkedő veszélyeket több pontban foglalta össze. Ezek olyan tényezők, amelyek nagyban hozzájárulnak a munkával való elégedetlenség érzésének kialakulásához. Bár Regelson tanulmányában az amerikai orvostársadalmat vizsgálta, megállapításainak nagy része a hazai állapotokra, és más ágazatokra is igaz.

Elsőként az egészségügyben tapasztalható gazdasági körülményekre tér ki. Egyre növekszik a bürokratikus feladatok száma. Ez oda vezet, hogy egyre nehezebb a dolgozóknak úgy tekinteni a munkájukra, mint ami önmagában megelégedést biztosít. A közalkalmazottként dolgozó segítők többségének alacsony jövedelemszintje is ebbe az irányba vezet.

A második veszélyforrás a kollégák közötti viszonyok minősége. Ezeket a kapcsolatokat sok esetben féltékenység, szakmai versengés és hatalmi harcok jellemzik. Emiatt nehezen alakíthatók ki igazi barátságok a munkahelyen,  noha a pozitív légkörnek és a munkával való elégedettségnek ez is feltétele lenne. A féltékenység gátat szabhat a szakmai fejlődésnek is, mivel a túl sikeressé váló kollégák egyre jobban kirekesztődnek a többiek közül. Más esetekben viszont nem is ismerik egymás tevékenységét a munkatársak.

Ezzel némiképp összefügg a harmadik veszélyforrás: az elismerés hiánya. Sokan úgy vélik, a társadalom már nem tekinti eléggé hasznosnak a segítők által végzett munkát. Magyarországon tovább rontja a helyzetet az anyagi elismerés hiánya. 

Fekete (1991) megemlíti még az elismeréssel aránytalanul hosszú munkaidőt és az extrém felelősséget és mentális igénybevételt mint kiégéshez vezető veszélyforrásokat. A nagy leterheltség miatt nincs idő a kliensekkel kapcsolatos, érzelmileg igen intenzív események és érzelmek feldolgozására. Kevesen találnak lehetőséget a nagy szakmai kihívásoktól való eltávolodásra és kikapcsolódásra, így növekszik a kimerülés esélye. A kemény munka ellenére kicsi az esély az előmenetelre, a közalkalmazottak karrierlehetőségei korlátozottak. Gyakran maguk a munkahelyül szolgáló intézmények sem képesek megfelelő támogatási rendszert nyújtani az alkalmazottaknak, a rendelkezésre álló anyagi feltételek és az eszközökkel való ellátottság nem elegendőek a kielégítő munkavégzéshez.    

Holnap folytatjuk a kiégés szakaszaival! Addig is itt az irodalomjegyzék, ami a  magas szintű tudományosságot bizonyítja :)   :

Fekete, S. (1991) Segítő foglalkozásúak kockázatai - Helfer szindróma és burnout jelenség. Psychiatria Hungarica, 6(1): 17-29.

Freundenberger, H.J. (1989) Burnout: Past, Present and Future Concerns. In: Wessels, D.T. (ed.), Professional Burnout in Medicine and the Helping Professions, The Haworth Press, New York. pp. 1-11.

Pálfi, F. (2003) A kiégés jelenségének vizsgálata ápolók körében. Normák és értékek az egészségügyben. Ápolásmenedzsment, 2003.dec.16. 20-24.

Regelson, W. (1989) Physician "Burnout". In: Wessels, D.T. (ed.), Professional Burnout in Medicine and the Helping Professions, The Haworth Press, New York. pp. 39-49.

Rogers, C.R. (1979/1988) A személy-központú megközelítés alapjai, In: Illyés, S. és Ritoók, P. (szerk.) (1988) A nevelési és pályaválasztási tanácsadás pszichológiája. Szemelvény-gyűjtemény, ELTE, Budapest, 535-559.

Kiégés

Tegnap végre ideért a villanyszerelő brigád, és másfél óra megfeszített munkával ezt sikerült kiszedniük a falból:

Azt mondta az egyik szaki, hogy ha megtisztítom a koromtól, még lehet használni. De azt hiszem, inkább nem fogom.

A szekrény is megpörkölődött kicsinykét, de azt nem fotóztam le, mert nem akartam megzavarni a jómunkásembereket. Egyébként azt hittem, megkönnyebbülök majd, ha orvosolják a bajt Ehelyett azt mondták, hogy valószínűleg a többi konnektor is ugyanazzal a hibával van beszerelve, mint ez volt, szóval a többi helyen is lehet számítani némi lángolásra majd valamikor. Lehet, hogy 10 év múlva, lehet, hogy holnap. Hát mit mondjak, szeretek itthon lenni, mióta ezt tudom.

A szomorú tény tehát az, hogy a kiégés bármikor előfordulhat.

Egyébként erről írtam a szakdolgozatomat is. Vagy valami hasonlóról. :)

Átváltozások

I.

Mint már említettem korábban, vannak dolgok, amiktől más emberek leszünk. Lássuk hát, hogy mivé lettem alig több, mint három nap alatt.

Lettem:
- kenguru Ausztráliában,
- vándor az Ákos nevű varázsló és az ő hű békája társaságában,
- hajóskapitány Johnny Depp, Ábrahám varázsló, Julius Cézár, Selena Gomez és Hanna Montana mellett, 
- óriásmadáron repülő kincskereső az Au nevű varázsló, 100 éves barátja és afrikai pajtásai kíséretében,
- strázsamester Arthur király udvarában,
- raktáros egy boltban,
- arcfestő és sminkes a ladyképző intézetben,
- egy feltörekvő rocksztár nagyanyja,
- Shrek,
- stylist egy alakuló popegyüttesnél,
- jegyvásárló egy moziban,
- díjátadó az MTV Music Awards-on,
- motorcsónakon étterembe érkező kosárlabda-játékos,
- médiaszemélyiség az együttes feloszlását bejelentő sajtótájékoztatón,
kb. ebben a sorrendben.

És lettem még sok más is, ami kívülről nem látszik, de érezni nagyon lehet.

II.

Három napig eszembe sem jutott az elutazásom előtti éjszaka szép lángokkal kiégett konnektor, amiből - villamosságtannal kapcsolatos sejtéseim alapján (melyek nem feltétlenül egyeznek a valósággal) - akár még bármi is lehetett volna. (Az aggódóknak ezúton üzenem: holnap jön a villanyszerelő.)

Elköltözni sem akartam már annyira. (Persze remélhetőleg azért csak fogok, de ez most nem az a kínzó érzés már.)

III.

Próbálom elkerülni az érzelgősség látszatát, de hát csak így tudom mondani, mert máshogy meg nem tudom: még a tábor szellemében ma olyan nyugodt szeretettel mentem be dolgozni, mint már nagyon régen. Gondolom, ennek köszönhetően a tanulásmódszertanon kb. kétszer annyit nevettünk, mint máskor, és más szép pillanatok is voltak. És értem én, hogy sokévi munka után sokan miért úgy viszonyulnak a többiekhez (mindenféle korosztályt beleértve), ahogyan, mert most a második félévben én is leszálló ágban voltam néha ezen a téren, mégis azt gondolom, nagyon megérné ezt a táboros szellemiséget bevinni az iskolába. Nyilván nem a programokra gondolok ezalatt, hanem a háttérre. És azt kívánom, hogy mindenki megtalálja a saját, hétköznapi rutinokból kizökkentő programját; ez a tábor például jó (nagyon jó) erre (is), de persze lehet más is simán. 

IV.
A narancssárga karkötőm mellé kaptam egy pirosat is. Úgy szeretek rájuk nézni... :)

Ízajánló: Sun rice cocos

Már önmagában a csokoládé és a puffasztott rizs összeházasítása is egy korszakalkotó ötlet volt, hálás szívvel emlékezem meg az ötletgazdákról, amikor csak engedi éppen aktuális diétám. 

No de hogy mindehhez még kókusz(ra emlékeztető minden bizonnyal valamilyen műanyag ízaroma) is kerüljön a kompozícióba... hát, zseniális, komolyan mondom, zse-ni-á-lis! 

(Egyébként ma nem engedte a diétám a kilengést. Teljesen titokban csináltam.)

Életjel

Adok egy kis életjelet, mert biztos mindhárom olvasóm nagyon hiányol már... ;-)

 Tele, tök, hócipő, van - ezek keringtek a gondolataimban mindenféle variációban az utóbbi két hétben. Számolom a napokat egy-egy jónak ígérkező, és ezzel együtt feltöltő programig. Ma este például volt egy remek coaching továbbképzés, elkapott a szokásos flow érzés, ezzel kihúzom jövő hétig. Akkor élményterápiázni megyek, több napra, annak a hatása remélhetőleg kitart május végéig (főleg, hogy lesz még addig egy tavaszi szünet is), amikoris újabb löketet kaphatok majd néhány outdoor tréningen tevékenykedve. Ez a terv. És aztán meg már bármi lehet...

... ... ...

Délután hasított belém a felismerés, hogy MarionJones-t sem vihetem majd magammal, el kell még rendezni az ő sorsát is. Furcsa, hogy 12 év után nem ott lesz, ahol én, és valaki más neveli majd... Remélem, nagyon fog vigyázni rá.

Háttérkép

 Mostanában ez a háttérképem a fő számítógépemen:

A bal oldali épület volt az általános iskolám alsó tagozata. Az első két évben a földszinten, valahol középtájon "laktunk", nagy harmadikosként és negyedikesként pedig kiérdemeltünk egy emeleti termet, pont a korábbi felett. 

Ebben a parkban remekül lehetett gesztenyét gyűjteni, és figyelni a szép fényviszonyokat. Csak ritkán jöttünk ide, mert vagy az iskola udvarán fociztunk, (a szünetekben) vagy az épület másik oldalán fekvő parkba mentünk hintázni, fogócskázni, frizbizni, vagy csak úgy bandázni (délután). Szóval ez inkább olyan "ünnepi" park volt.

Ha már szóba került a bandázás, arra ez volt még egy remek hely, de ez már iskolán kívül:

A főtér, csak így simán. 

 Akinek biciklije volt, mind itt gyülekezett, aztán tekertünk mindenfelé a városban. Vagy csak ültünk, és beszélgettünk. Én először a testvéremmel és baráti körével, (biztos roppant boldog volt ő ettől,) aztán úgy 3. osztálytól már a saját pajtikkal "lógtam", gyanítom, hogy mindenkinek jobb volt így. :)

És a legjobb meg már akkor volt, amikor Igazán Nagyok lettünk (talán hatodikosok vagy hetedikesek), és nem csak a városban száguldoztunk, hanem a környékbeli falvakba is eljutottunk. Amikor meg elfáradtunk, csak ledobtuk a bringát az út szélére, és a jó puha, meleg réten fekve megváltottuk a világot. Ezt mondjuk leginkább nyáron, vagy amikor már kezdett nyár szag terjengeni a levegőben.

No de visszatérve a főtérre, így néz ki a másik végéről szemlélve:

A kép jobb szélén látható a "torony", melynek két fő jellegzetessége volt. És most, hogy belegondoltam, rájöttem, hogy van még ma is. 

Egy: a város legszelesebb 10 méteres szakasza található mögötte, amit nem lehet elkerülni, ha a piacra akar menni az ember. Márpedig akar, mert az is a város központi helyei közé tartozik. Szóval sapka, sál.

Kettő: a "torony" ad helyet a híres Torony Presszónak, már a neve is sokat sejtet, manapság időgépként is működik. Igazi szocreál létesítmény, már több mint 25 éve. Az én időmben (hehe...) remekjó vanília- és csokifagyit lehetett itt kapni, emlékszem még 5 Ft-os árakra is, bár akkor azért még nagyon-nagyon ifjú lehettem. 

Ezen a részen, ahol ez a kép készült, nem szerettem bringázni, mert volt egy pár magasabb útpadka, amiktől féltem. Azóta akadálymentesítették a terepet, szoktam is irigykedni napjaink bicikliseire. :)

Ha már az iskola alsó tagozatáról volt kép, legyen itt a felső is:

Valamikor akkoriban adták át, amikor én elkezdtem az iskolát, tehát úgy 1986 környékén. Nagy szám volt, mert akkor már egy piszokkal építettek hozzá egy sportcsarnokot is, tényleg jól néz ki az egész  komplexum belülről. Van az iskolának egy jó nagy udvara is, akkora, hogy elér egészen a következő utcáig. Hej, mennyi minden történt ott...

Ezen az úton jártunk át az alsóból ebédelni minden nap. Érdekes, csak a sétákra emlékszem, arra nem, hogy kicsiként a felsős ebédlőben ettem volna valaha is. Dehát másképp nem lehetett... 

Bal oldalon van annak a parknak egy apró részlete, ahol napközisként töltöttük a tanulási idő előtti időszakot, de erről már írtam fent. 

És ez meg már a mi utcánk:

Na ez a piros kerítés, ami egészen a kép közepéig húzódik, ez az iskolaudvar kerítése. Építészetileg remekül kitalálták a szerkezetét: a kiálló alapot, amely viszonylag kényelmes ülőhelyként is funkcionál(t) a hazatérés előtt még kicsit beszélgetni óhajtó diákoknak, valamint a rácsot, amely betekintést enged(ett) a sportos fiatalemberek délutáni edzéseibe. Bár a mi évfolyamunkon a jópasik inkább kosárlabdáztak, azt meg bent, a sportcsarnokban lehetett, szóval ez némiképp szívás volt nekünk.

 Viszont itt is lehet gesztenyét gyűjteni, sőt, akár hazáig is rugdosni azt. Amikor ezt tettem, akár 7-8 perc is kellett, hogy hazaérjek.

 
Minél régebben élek Pesten, annál jobban érzem, hogy vidéki gyerek vagyok. És már nem bííírom itt sokáig.

Ajándék

Szerintem ezt fogom kapni a következő születésnapomra magamtól. Imagine, believe, achieve.