2011. augusztus 22., hétfő

Szob - Kismaros biciklitúra, 2011.08.21.

Nos hát, túl vagyok a táboron, ami tényleg csodákat tett, és az az én nagy szerencsém, hogy nem csak a kiskorúaknak, hanem - többek közt - nekem is, ilyen ez az élményterápia, csoda egy dolog, de tényleg! Így hát a nyári hullámvasút egy viszonylag magas pontján zárom a szezont, és már tudok igazán örülni az új fényképezőgépnek is. Ezért amint túlestem a tábori kóron, el is vittem kirándulni. A tegnapi Szob - Kismaros biciklitúrának kettős célja volt: egyrészt ugye további barátkozás a géppel és a természetfotózás műfajával, másrészt pedig aktív napozás, lábügyi barnulás. Ez utóbbi eredményét most nem publikálom, személyesen tekinthetik meg a nagyon érdeklődők, de annyit mondhatok, elégedett vagyok vele. :)  Viszont hogy legyen valami tartalma is ennek a posztnak, akkor nyilván a barátkozásról kell most közzétennem valamit. És úgy is lesz!
Azt rögtön le is szögezném, hogy a következő képek mind afféle kísérleti célból készültek, és szerencsére bőven van még hova fejlődnöm. (Meg a felszerelésnek is...) Szívesen veszem a konstruktív kritikákat! 

Az első megálló rögtön Szob és Szob alsó között volt, mintegy másfél kilométerrel a kiindulási ponttól. Igazából azért, mert már nagyon éhes voltam. De ha már úgyis hátizsákot bontottam, elővettem a gépet is, és játszadoztam egy kicsit a mélységélességgel, mert még nem volt olyan gépem, ami tudott volna ilyesmit. Szóval ez az első ilyen páros:
Ez pedig az a kép, amiről hosszas gondolkodás után sem tudom eldönteni, hogy tetszik-e. Itt a középső részen volt a fókusz, és azt gondoltam, jó lesz a köves rész homályosabbnak is, de valahogy mégsem az igazi. Talán túl sok a köves rész? Na mindegy, egyébként sem annyira éles, amennyire szeretném.

Aztán - már jóllakva - tovább tekertem, egészen a kedvenc részemig, az új bicikliútig. Ez kb. Szob alsó magasságában lehet:
A jobb oldali az előre vezető út (na ezt sem gondoltam, hogy leírom valaha...), a bal meg ahonnan jöttem. A bal mintha egy kicsit sötét lenne (és még mindig a képekről van szó!).

Aztán megint az élességgel szórakoztam, a korlátot választva tanulmányi alanynak: 
 Ez majdnem teljesen tetszik, csak lehet, hogy az éles rész, a repedés túlságosan jobbra került.

Na mindegy. A következő alany a biciklim volt, és ott úgy beállítottam valamit, hogy az egész kép szétégett, mint az ááállat. Pedig micccsoda kompozíció lett volna, kérem...! :) Viszont a bukósisakom színe jól mutat, azért is teszem ide a képet. :)

De lépjünk is túl ezen gyorsan, már csak azért is, mert következik a kedvencem. Ezt akár háttérképnek is betenném, ha nem fűzne erős érzelmi kötődés a jelenlegihez.

És egyszer csak sajnos véget ért ez a jó kis erdős rész, és kiértem erre a virágos rétre:

Valahol itt születtek ezek az alkotások is:
A virágos-kerekesből sokkal jobbat is ki lehetett volna hozni jobb beállításokkal (pl. a virágok között is van, amelyik nekem zavaróan életlen), de mondjuk elsőre 'jóvanaz', a beállításokat meg majd gyakorlom, ígérem. A bike service pedig tényleg ott van 8,5 km múlva, csak nagyon kell figyelni, ha észre akarja venni az ember.

Na, még a Nagymarosnál készült képek közül mutatnék meg egy párat, aztán legyen elég nektek ennyi :) .
Íme a látkép:


És a bicikli-tanulmány, nekem ezek közül a középső a leginkább bejövős:




A történethez hozzátartozik, hogy ezen a ponton ettem egy málnás jégkrémet, aztán  több kép már nem is nagyon készült, mert nagyon rákoncentráltam arra, hogy megtaláljam Kismarost. A térkép alapján ugyanis sokkal közelebbinek gondoltam. Így amikor már vagy negyed órája tekertem, távol mindenféle lakott területtől, kezdtem belenyugodni, hogy benéztem a letérő utat. És akkor egyszer csak ott volt előttem a Duna utca, majd Kismaros vasútállomás, ahonnan ismét a MÁV színvonalas szolgáltatásait vettem igénybe. 

Szép volt, jó volt, visszatérek, ha eljön az őszi színek szezonja.
2011. augusztus 3., szerda

Balatoni túrák I. - Az örvényesi szabadstrand

Engedve a nagy nyomásnak, elárulok most néhány dolgot az örvényesi szabadstrandról.
Kezdjük rögtön azzal, hogy Balatonfüred (és Tihany!) felől érkezve balra kell lefordulni a bicikliútról a táblával megjelölt helyen. Két szakaszon is meg lehet ezt tenni, a viszonylag kevéssé ismerős turista nyilván az első adandó alkalommal fogja. Na, ami ez után következik, az (majdnem) mindennél durvább: kavicsos, poros bekötőút, ráz, mint a fene, ha nem jön szembe senki, akkor sem egy leányálom. Ha meg jön, a turista szemét becsukja, bátran áthajt a porfelhőn, aztán majd lemossa magáról, ha beért a híres Vadkacsa szabadstrandra (élő buli szombat esténként amúgy, és hogy hol? hát a Vadkacsa büfében!). 
A másik út viszonylag konszolidáltabb, mondhatni aszfaltozott, de kb. másfél plusz kilométert jelent, és kétszer át kell kelni hozzá a forgalmas úton (ami azt hiszem, a 71-es nevet viseli). Ezt használja a turista a második látogatásától kezdve.


Maga a strand meglepően jól kiépített, már ahhoz képest, hogy ingyenes. Én csak egy egyszerű partszakaszra számítottam, ehelyett vannak például dísznövények, sportpályák és biciklitárolók is. Ezen a képen a figyelmes szemlélő észreveheti az én bringámat is, ha nem kicsinyítettem volna le így a képet, akkor magam is meg tudnám mondani, hogy melyik az a kettő közül.








Ez a kép, itt jobbra, na ez a technikai jellegű épületeket mutatja. És elrejtőztem rajta én is a kedvenc fürdőshortomban!







Minden strandon vannak hangoskodó életvidám, labdázó gyermekek is, kis édesek, na, ez a hely sem kivétel.






És ha már strandról beszélünk, akkor legyen egy kép a vízfelületről is. Ez nem részlet, ez az egész, ami a strandhoz tartozik. Két oldalról nádas, szemből úszómesteri csónak határolja, úszóizomlázért nem ide érdemes jönni.


Mindent összevetve: aránylag jó hely ez.
2011. augusztus 1., hétfő

Kárpótlás...?

Vettem egy új fényképezőgépet. Majd ha már tudok vele jó, a géphez méltó minőségű képeket csinálni, megmutatom, hogy milyet. 
Nem volt olcsó, napokig gondolkodtam, hogy megérdemlem-e egyáltalán. Még most sem tudom eldönteni. Sok szempontból nem, emiatt kicsit szégyellem is magam. Más szempontból viszont igen, illetve ez pontosabb úgy, hogy "legalább ez legyen nekem". Mondjuk nem tölti be az űrt. Viszont hozhat új lehetőségeket.
Nem ez a legjobb nyaram eddig. De hátra van még a tábor, ami még csodákat tehet.
2011. július 9., szombat

Se kép, se hang

Már második napja tervezek írni az örvényesi szabadstrandról, és az útjaimról oda s vissza, de ez a sorozatos napozás-edzés kombináció teljesen lemerít így a nap végére. Olyan vagyok fejben most is, mint egy darab cserepes növény... De itt egy fél liter kóla előttem, hátha segít helyreállítani, amit még lehet.
2011. július 1., péntek

Reggeli edzés a Balatonnál

Az már önmagában elég irreális, hogy reggeli 8 óra 15 perckor én nem hogy ébren, de még bringán is legyek. Főleg ilyen hideg, szeles időben, mint amilyen ma volt. Aztán mégis megtörtént, a Balatonszepezd-Balatonfüred viszonylatban. Ha durva filozofikus síkra szeretném terelni ezt a blogbejegyzést, azt is mondhatnám, hogy nahát, ha egy ilyen irreális esemény bekövetkezik, akkor akár bármely más irreális esemény is bekövetkezhet, tehát van ok a bizakodásra. De ez a gondolat messzire vezetne, gyorsan merülő akksival rendelkező laptopról nem is merülnék bele.

Szóval ülök a fent említett bringán, tekerek a jövőbeli közepes mértékű izomtudat reményében, próbálom a fejemet a nyakamon tartani a szélvihar ellenére, nézegetem a tájat, amikor egyszer csak azt veszem észre, hogy lefújt a szél a bicikliútról. De komolyan. Egy balos széllökés következtében gyorsan az út melletti füves részen találtam magam. Gyors helyzetfelismerésemnek köszönhetően hamar, és esés nélkül visszavezettem a gépet a megfelelő helyre, majd röhögtem magamon egy sort. Onnantól már alig adódott nehézség, leszámítva három keményebb emelkedőt. Ezek közül az egyik belesétálós volt, a másik kettő meg olyan, hogy némi nyögéssel le lehetett küzdeni. Aztán már tényleg lehetett tájat nézni, (közben meg átgondolni és feldolgozni az előző napokat), hoztam is ide némi bemutatóanyagot a festői szépségű Örvényes külterületéről:
         
Ez volt a hátam mögött. Mielőtt megfordultam lefotózni.

Mellettem az öböl, vagy mi.

Ez pedig a menetirány. Mit mondjak, élőben szebb volt.
Sajnos több helyen nem állhattam meg fotózni, mert  időre tekertem, délelőtt 10-re már a füredi közparkban volt programom, de az már egy másik történet. :) Ide még annyi tartozhat, hogy délután egy majdnem négyórás bealvással sikerült kompenzálnom a reggeli megpróbáltatásokat, valamint megvan az izomtudat is.


2011. június 27., hétfő

Nyaralás

Tegnap megérkeztem.

Ma ezt láttam:














Holnap jön a vízvezetékszerelő.
2011. június 22., szerda

Vége

A mai nap több jelentős dolog is történt.
Először is elvesztettem egy reményt.
Aztán meg ünnepélyesen lezártuk az évet. A szokásosnál rosszabbul viseltem, főleg a leghosszabb szónoklatot, pedig különben nem vagyok nagy ellensége az értekezleteknek. A kaja meg a végén... hááát... elég gáz volt, mármint nem ízben, hanem kinézetileg, meg nem illett az alkalomhoz egyáltalán, de pont ugyanez a menü azt hiszem, már volt egyszer, hozzászokhattam volna. Mondjuk szerintem inkább ne lenne, ha csak ilyenre "fussa" kreativitásból vagy igényességből.

Aztán jöttem haza, és eszembe jutott egy pár dolog, már megint. Az egyik az volt, hogy mennyire elfáradtam, és milyen kár, hogy nem a munkától, hanem a saját életemtől, mer' onnan úgysem tudok szabadságra menni.
A másik meg az, hogy idén sem megyek olyan igazi, külföldre elutazós nyaralásra, mint már nagyon sok éve, és ettől egy kicsit szomorú lettem. Nem önmagában a külföld miatt, hanem mert amit nekem az ilyen nyaralások jelenten(én)ek, az hiányzik nagyon. Persze Balaton lesz, és még néhány más rövidebb jövés-menés is, és próbálom is megtölteni tartalommal, hogy minél kevesebbszer jusson eszembe, hogy ezt így minek, mert most nem tudnék rá válaszolni.

Tegnap beszabadultam egy könyvesboltba (nem tudom, említettem-e már, hogy ha milliomos lennék, 3 üzletet szeretnék magamnak: egy zöldség-gyümölcs boltot, egy fitnesz-termet, és legfőképp egy könyvesboltot, ezt már ügyesen kitaláltam nagyon régen :) ), ott olvastam egy könyv hátulján egy idézetet, valami ilyesmi volt: "Úgy érezte, nem bírja tovább. - de tévedett."

(És szólok, hogy mától 24, új évaddal, na legalább...)
2011. június 5., vasárnap

Csomag

 Baj van, komoly baj. Eddig ugye nagyon el akartam innen menni, végre márciusban az akarat mellett megszületett az elköteleződés is, és nem is volt már igazán semmi, ami miatt maradni akartam volna. És most az van, hogy hazajöttem az újabb  remek, jó értelemben vett mélységekkel teli osztálykirándulásról, és az utóbbi két, munkás hétvége alapján most megint látok perspektívát a maradásban.

Újra dönteni kell majd.

Feldolgozás folyamatban, a táska kipakolásra vár...
2011. június 3., péntek

Az én utam a vonaton

Alsóörs 
Káptalanfüred 


Balatonalmádi

   
Balatonfűzfő 

Balatonkenese     
Balatonkenese üdülőtelep

Balatonakarattya

Csajág

Füle
Polgárdi     

Szabadbattyán 

Székesfehérvár
2011. május 31., kedd

Menekülés a nagyvárosból

Ú, de durva, egész májusban 3 (ezzel a magas információtartalmúval 4) darab bejegyzést sikerült összehoznom. A blog indulásakor ennél egy kicsit többre számítottam, de most ez van.

Meg az is van, hogy itt ülök a Balaton partján, a most még szabadstrandon (holnaptól kezdődik az idény, lesz majd belépő is), és van madárcsicsergés meg nyugalom, meg mondjuk 3 ember az egész strandon. (Ebből az egyik a biztonsági őr, aki viszont nyugalmamat megzavarva úgy negyed órán át "szórakoztatott" az előbb. Az előbb majdnem ugyanolyan szó, mint az ebből különben, csak egészen apró különbség fedezhető fel köztük.)

És aztán meg hétvégén megint megyek élményakadémiás osztálykirándulásra trénerasszisztensnek, mint a múlt hétvégén, amikor a csapatépítő expedíció keretében hajnalig az erdőben bolyongtunk, és az nagyon jó volt nekem, a gyerekeknek nemkülönben, szóval várom már a hétvégét is, meg a mondat végét is, amire most már lehet számítani, itt is van: .
2011. május 16., hétfő

Magyarázkodás

Egyébként történnek ám dolgok, és több gondolatom van, mint amit itt az utóbbi időben közzé tettem, csak ezek két kategória valamelyikébe esnek:
1.) Némiképp fájdalmasak. 
2.) A várhatóan nyáron kezdődő projektről szólnak, vagy legalábbis annak fényében látom őket, lelkesen és/vagy lelkiismeret-furdalással terhelve. Erre a nyári  projektre már célozgattam MarionJones kapcsán, és maradjunk is még ezen a szinten, konkrétabbat ide nem írnék jelenleg.

Mondjuk most hétvégén volt valami, ami egyikbe sem tartozott, meg is örökítettem volna, és hát nem éppen akkor robbant le a blogger.com? Hát de.
Szóval így. 
2011. május 8., vasárnap

Idézet

Ezt találtam nemrég:

 
 
“Sometimes when we think we're keeping a secret, the secret is actually keeping us.” (Frank Warren)

  Remélem, egyszer majd megszabadulok az enyémtől.
 
2011. május 1., vasárnap

Vasárnapi nyűglődés :-)

Gyümölcsnapot tartok éppen. Eddig elfogyott egy alma, négy szem eper, egy körte és egy banán. Ez mind szép és jó,  ezen a ponton viszont elviselhetetlenné vált az éhség, kénytelen voltam lenyomni egy zacskó sós földimogyorót. Végülis valahol az is gyümölcs, nem?

Erről a képről (ami nem is tudom, hogyan keveredhetett ide) jut eszembe, múlt héten hamburgeres pizzát ettem. Isteni volt, attól tartok, megint fogok rendelni belőle.

Valamint boldog munka ünnepét mindenkinek!
2011. április 25., hétfő

Egy tavaszi séta

Az előző bejegyzésekben sok volt a szöveg, és kevés a kép, ezért most javítok egy kicsit az arányon. Megmutatom, milyen az én utam a vasútállomástól hazáig. Friss élmények alapján!



Klasszikus városszéli kiskocsma italbolt, törzsközönségétől óvják a felelősségteljes szülők a gyermekeiket. Ezért én sem jártam még bent.









Ez az utca vezet Közép-Kelet Európa legnagyobb rizshántolójától egészen addig az utcáig, ahol egy jobb kanyarral irányt változtatok. Külső szemlélő szemével nézve valószínűleg semmi érdekes nincs a képen.









Na, ezt az utcát emlegettem az imént. Szerintem jó régen írtam már le ezt a szót, mármint hogy imént, ide a blogba talán még sosem. De majd rákeresek.











Vannak ilyen durva kanyarok, és néha még autók is járnak. Nekik szól a sebességkorlátozás, gondolom, nem nekem. Ezt a részt eléggé szeretem. Nem írom le, hogy miért, nehogy megint túl sok legyen a szöveg.










Ez már a következő keresztutca. Nem erre megyünk tovább, hanem pont a másik irányba, viszont ez itt egy nevezetes épület. A sárga. Oda jártam egy időben cserkészkedni szombatonként, ha jól emlékszem. Mármint az épületre jól emlékszem, az időpont az, ami kérdéses.
Mivel ez a rész annak idején még városszélének minősíttetett, ezért biciklivel jöttem többnyire. Mondjuk ezt nem teljesen értem, mert most meg egyáltalán nem volt messze tőlünk. Rejtély!





Szóval erre indulunk tovább. 

Ha menet közben egyszer csak jobbra fordítjuk fejünket, ezt az épületet láthatjuk. Persze csak ha a megfelelő pillanatban forgolódunk, nagyon fontos az időzítés! Ez is egy vendéglátóipari egység. És mennyi drót megy itt összevissza odafent... De ennek nincs jelentősége.







Az utcánk sarkához érkeztünk, balra megyünk majd tovább. De előbb vegyük észre a természet és a mesterséges környezet (úgymint: KRESZ tábla) csodálatos összhangját! Nagyszerű kompozíció.
A kis fehér ház a kép jobb oldalán régen hangszerbolt volt, de nem hiszem, hogy bárki is idetalált volna. Át is költöztek a város másik felébe, a buszállomás közelébe, ott vannak emberek is.






És végül: ez az az utca, ahol felnőttem. Na jó, igazából jártam másfelé is. Persze nem ilyen volt az utca a kezdet kezdetén, mert például évekig csak földúton jártunk, rázott is a Trabant, mint a rosseb. A bicikli meg főleg! Aztán annyira fejlődött a város, hogy egyszer csak lebetonozták. Nem a biciklit.





Szóval így értem haza a hétvégén. De aztán még elmentem sétálni, és oda is vittem a fényképezőgépet, és nem féltem használni. Lehet, hogy egy szép napon azokat a képeket is megosztom veletek, kedves olvasók. Addig pihenjetek!
2011. április 20., szerda

És egy másik kiégés, 2. rész: szakaszok

És mivel az ígéret szép szó, ha megtartják, ezért a burnout szindróma meghatározása és a hajlamosító tényezők megemlítése után most közzéteszem a szakaszok rövid leírását, és azt is, hogy mit lehet kezdeni a  felmerülő problémákkal a coachingban. Elnézést kérek azoktól, akik ismeretlenül is hitetlenek a coachinggal kapcsolatban, hát nekik ez most kemény menet lesz. :)  Egyébként nem azért hagyom benne a coachingos részt,  mert lusta voltam kitörölni a "szakdolgozatból", hanem főleg azért, mert nagy szerelem nekem ez a módszer, bármelyik oldalán is legyek. Ha nagy leszek, főállású coach leszek. :)
Szóval akkor itt vannak a kiégés szakaszai. Mondanám, hogy enjoy, de talán nem illik ide teljes mértékben...

Ha az előzetes információk alapján kiégésre gyanakszunk, kiemelt figyelmet kell fordítani a bizalom kiépítésére, mert sokszor ezzel a helyzettel együtt jár a támogatás elutasítása, a probléma tagadása. Ez főleg azokban az esetekben fordul elő, amikor a coachee nem saját akaratából, hanem vezetői utasításra vesz részt a coachingban. Mivel  a kiégés különböző szakaszaiban más-más jellemző a dolgozóra, ezért nagyon fontos a diagnózis fázisában a kiégettség mértékének feltérképezése. Ez – és természetesen az ehhez kapcsolódó beszélgetések – alapján kijelölhető a fő cél. Ebben, az irány szakaszban is segít, ha a coach ismeri a kiégés folyamatát, mert ugyanaz a cél lehet előrevivő vagy elérhetetlen, ezáltal demotiváló, attól függően, hogy az ügyfél melyik szakaszában van a folyamatnak. 

Ónody (2001) a kiégés folyamatának 12 lépcsőjét írta le. Az egyes szakaszok határai elmosódottak, hosszuk, az élmények intenzitása személyiség- és helyzetfüggő. A lépések a következők:
1. A bizonyítani akarástól a bizonyítási kényszerig. Megjelenik a törekvés a tökéletes munkavégzésre. A környezet ezt támogatja, így igazából semmiféle visszajelzés nem érkezik arról, hogy veszélyes úton jár a segítő. Lassan kialakul az az érzés, hogy nem lehet megállni, egyre jobban és jobban kell csinálni.
Az ebben a szakaszban levő személyek ritkán fordulnak segítségért a kiégéssel kapcsolatban, hiszen itt még nem jelentkeznek a negatív hatások.
2. Fokozott erőfeszítés. A bizonyítási kényszer állapota. A feladatokat egyre sürgetőbbnek, és csak saját hatáskörben elintézhetőnek érzi a dolgozó. Egyre fáradtabb, így munkájának hatékonysága csökkenhet.
Ilyenkor felmerül a delegálás kérdése. Összeszedhetjük, hogy milyen hiedelmek vezetik a coachee-t, például befejezendő mondatok segítségével. Néhány lehetséges változat erre:  
- Tanulmányaim során megtudtam, hogy a jó segítő/tanár ....
- A kollégáim/főnökeim/beosztottjaim/barátaim szerint a jó segítő ....
- Minden feladatot nekem kell elvégeznem, mert ...
- Most nem pihenhetek, mert ...
- Amikor egyedül végzek el feladatokat, a kollégáim azt gondolják rólam, hogy ....
Az ezekre adott válaszok elemzésével több továbbhaladási lehetőség is felmerülhet, melyek közül a coachee kiválasztja a neki éppen legmegfelelőbbet.
3. A személyes igények elhanyagolása. Egyre több személyes ügy marad elintézetlenül, egyre többször visz haza munkát. A saját érzelmek, kapcsolatok kezdenek háttérbe szorulni, a humorérzéke is gyakran elhagyja a segítőt.
Az előző szakasznál leírtak itt is alkalmazhatók. Ezeken kívül fontos foglalkozni a kapcsolatokkal, hiszen azok is jelentős feltöltődési források. A "szociális atom" különféle módokon használható: pl. múltbeli kapcsolathálózat felrajzolása szemben a jelenlegi helyzettel vagy egy jövőbelivel, a kapcsolatok ábrázolása erősség szerint; mit lehet tenni, hogy a kapcsolatok a vágyott irányba fejlődjenek, mik ennek a ’költségei’ és ’nyereségei’.
4. A személyes igények és konfliktusok elfojtása. A saját ügyek elintézetlenségének tudata megkopik, lassan nincsenek is saját igények. Jelentkezik a testi kimerültség, de ezt tagadja és nem tudja elfogadni a személy.
Tevékenység-aktivitási naplót írathatunk az ügyféllel. Ha nem házi feladatként adjuk, hanem helyben írja, akkor a napló tartalmán kívül az elkészítés módja (szünetek, a coachee arckifejezései, kommentárok) is alapja lehet a szakszerű visszajelzésnek. Segítheti a tudatosítást a perspektívaváltás: mit szólna ehhez a naplóhoz egy munkatársként, saját családtagjaként, egy életmódtanácsadóként, stb. Amennyiben sikerült a tudatosítás, akkor a lazítási lehetőségek kidolgozásával lehet folytatni.  
5. Az értékrend átalakulása. A sok lemondás nyomán megváltozik az értékrend. A baráti kör beszűkül, egyre kevesebb tér jut a szakmán kívülről származó információknak.
Az értékrend változását például címerrajzzal lehet szemléltetni. Ebből kiindulva aztán explicitté is tehetők az értékek egy listába szedve. A lista egyes elemein végighaladva eldöntheti a coachee, hogy melyek azok, amelyek hozzásegítik a korábban kijelölt célhoz, és melyek hátráltatóak. Ugyanígy összegyűjthetők egy példakép (feltételezett) értékrendjének elemei. A különbségek elemzésével alternatívák sora tárul majd fel.
6. A fellépő problémák tagadása. A munka bekerül az élet középpontjába, minden aköré szerveződik. A baráti kör, a beszélgetések már csak terhet jelentenek a segítőnek, így igyekszik leépíteni azokat. Minden egyéb érdeklődés elvész, a gondolatvilág beszűkül, az intolerancia első jelei mutatkoznak.
A coaching folyamat minden bizonnyal az ebben a szakaszban tartó ügyféllel tartogatja a legnagyobb kihívást a coach számára. Mivel a mások számára nyilvánvaló gondokat a coachee szóban tagadja, ezért itt nagy jelentőségük van a különböző projektív technikáknak, analógiáknak. Az ezekből kiinduló beszélgetések során kiemelten fontos, hogy a coach figyeljen és a helyzethez illően reflektáljon a coachee legkisebb elszólásaira, érdekes fogalmazásmódjaira.
7. Visszahúzódás. A másokkal való kapcsolattartás, érzelem- és gondolatcsere szinte teljesen megszűnik. Már nem reménykedik a változásban, megjelenhet a 'totális kiszállás' vágya is. Jelen van a félelem, mert azt még érzékeli, hogy az elmagányosodás felé halad.
Amikor nincs már remény a coachee szerint, akkor meg lehet nézni, hogy hol az a pont, ahol feladja, mi jelenti a legnagyobb nehézséget. A „megszakítás gomb” alkalmazásával ki lehet lépni a negatív spirálból. Nem csak a kilépésre kell időt szánni, hanem az alternatív útvonalak kidolgozására, az új kapcsolatok kiépítésének módjára is. Szerepjátékok segítségével  a coachee számára elfogadható – de némi kihívást jelentő -  lépésekkel csökkenthető a félelem. A kisebb sikerek pedig újra megnyitják a reménykedés útját.

A teljesség kedvéért álljon itt az öt legsúlyosabb fázisa is a kiégésnek; azonban ezek kezelése már nem a coach kompetenciájába tartozik. Ilyen esetekben erősen javasolható egy  pszichológussal/pszichiáterrel folyó terápia megkezdése.  
8. Magatartásváltozás. Az ebben a szakaszban levő segítő már érzéketlen a szeretetre, az aggódásra, kritikaként értékel minden olyan jelzést, amiből a féltés szól. Ekkor különféle szereket kezdhet el használni. Változásait a szélsőségesség jellemzi.
9. Deperszonalizáció. Súlyos esetben saját belső világával is elveszti a kapcsolatot, testét idegennek érezheti.
10. Belső üresség. Ezt az állapotot hosszú távon nem lehet elviselni. Pánikrohamok, intenzív szorongások kísérhetik.
11. Depresszió. Az élet egyre nagyobb tehernek tűnik, eluralkodik az értelmetlenség érzése. A fáradtság már állandóan jelenlevő tapasztalat. A személy legszívesebben egész nap ágyban maradna.
12. Teljes kiégettség. Egyértelmű pszichés és szomatikus veszélyeztetettség, szakszerű segítség nélkül nem lehet kilábalni belőle.

Bármely szakaszban is legyen a burnoutos ügyfél, a sikeres megküzdés, és a továbblépés az esetleges elakadásokból csak akkor lehetséges, ha a coach  fejben tartja a kliense számára fontos tényezőket:
„- a folyamatot sikerrel élje meg;
-         érezze a támogatást;
-         érzelmi támogatás, nem hagyták egyedül;
-         érezze, hogy személyisége jó irányban változik és fejlődik;
-         ismét tanult valamit;
-         a beszélgetés légköre aktív és motiváló” (Vogelauer, 2002, p.57.).
Mint minden coaching folyamatban, itt is a coaching partner személyes erőforrásaiból kiindulva építjük fel a kliens egy új viszonyulását a környezetéhez, önmagához. A kiégés természetéből adódóan különösen fontos a coach támogató szerepe abban, hogy a coachee egy más oldalról közelíthessen a munkájához, esetleg adott esetben új karrierlehetőséget keressen. A coaching legnagyobb haszna – a kitűzött cél elérésén túl -  a saját belső ’támogatási rendszer’ megtalálása, kialakítása.

Irodalomjegyzék (már tudjátok, a tudományosság miatt):

Ónody, S. (2001) Kiégési tünetek (burnout szindróma) keletkezése és megoldási lehetőségei. Új Pedagógiai Szemle, 2001. május
Vogelauer, W. (2002) Coaching a gyakorlatban. Vezetők szakszerű tanácsadása és támogatása. KJK-KERSZÖV Jogi és Üzleti Kiadó, Budapest. p. 57.

2011. április 19., kedd

És egy másik kiégés, 1. rész: meghatározása, tünetei, hajlamosító tényezők

Tekintettel a nagy érdeklődésre, íme egy kis ismeretterjesztés a kiégésről, egy korábbi művem alapján. De most egy másik fajtáról, mert a konnektorosról már nem tudnék többet írni!  Valószínűleg két részben, hogy ne terhelődjön túl az író olvasó.


A segítő foglalkozásúak legnagyobb veszélye a kiégés, más néven burnout szindróma.  Maga a kifejezés a műszaki tudományokból ered, az energiaforrások kifáradását jelölték vele. Rogers (1979/1988) úgy gondolta, hogy a segítő kapcsolat meghatározható úgy, mint egy olyan viszony, melyben legalább az egyik félnek az a célja, hogy a másikból előhívja a benne rejlő lehetőségeket, és hogy a másikat személyes fejlődésre, jobb funkcionálásra ösztönözze. Ezek alapján ilyen kapcsolatban dolgoznak például  a tanárok, orvosok, pszichológusok és a coachok, vezetők is.
A burnout Pálfi (2003, p.20.) meghatározása szerint "krónikus emocionális megterhelések, stresszek nyomán fellépő fizikai, emocionális, mentális kimerülés állapota, mely a reménytelenség és inkompetencia érzésével, célok és ideálok elvesztésével jár, s melyet a saját személyre, a munkára, illetve másokra vonatkozó negatív attitűdök jellemeznek." Csaknem minden munkakörben előfordul (pl. akár gyári munkásoknál vagy irodai vezetőknél), de a legfenyegetettebbek az egészségügyben dolgozók (orvosok, nővérek, fogorvosok és más egészségügyi szakemberek), az oktatással foglalkozók (tanárok, oktatók, előadók) és más segítő foglalkozásúak, akik munkájuk során elsősorban emberekkel kerülnek kapcsolatba (pszichológusok, szociális munkások.)

A kiégés tünetei szerteágazóak. Egyre súlyosbodó krónikus állapotról van szó, amely kezdetben nehezen ismerhető fel, mert sokszor olyanoknál jelentkezik, akik elég erősek gyenge pontjaik hatékony elrejtésében. Fokozatos teljesítménybeli hanyatlással, kisebb hibákkal veszi kezdetét, szaporodnak a munkahelyi konfliktusok a kollégákkal és a főnökökkel egyaránt. A burnout-os dolgozót rossz hangulat, fáradtság, sértődékenység, önbizalom-csökkenés, frusztráltság, társaságtól való visszavonulás jellemzi, és igyekszik elkerülni munkahelyét vagy munkatársait. Érzéketlenné és cinikussá válik, morbid vicceket eszel ki munkatársai kárára, mentálisan kimerül. Pszichoszomatikus betegségek is kialakulnak, sokan fej- és hátfájásról, emésztőrendszeri problémákról és idegességről panaszkodnak. (Freundenberger, 1989) 

Coachként fontos ismerni a kiégésre hajlamosító tényezőket is, hiszen ezek egy részének megváltoztatására a coachee lépéseket tehet, a nehezen módosíthatók esetében pedig gondolkodásbeli átstrukturálással javítható a coachee közérzete. A segítő foglalkozások számos olyan jellemzővel bírnak, amelyek kiemelten veszélyesek lehetnek a lelki egészség megőrzése szempontjából. Mivel emberekkel való foglalkozásról van szó, a munka eredményét illetően nagy bizonytalansággal kell számolni, hiszen nem csak a segítőtől függ a hatékonyság, hanem a kliens/tanítvány hozzájárulásától, részvételétől is. Ezen túl, az sem pontosan meghatározható, hogy a munkafolyamat adott kimenetele sikeresnek tekinthető-e egyáltalán. Az eredményesség kritériumai sok esetben hiányoznak, az objektív visszajelzések hiánya pedig nyomasztóan hathat az emberre. 
Regelson (1989) a segítő foglalkozásúakra jellemzően leselkedő veszélyeket több pontban foglalta össze. Ezek olyan tényezők, amelyek nagyban hozzájárulnak a munkával való elégedetlenség érzésének kialakulásához. Bár Regelson tanulmányában az amerikai orvostársadalmat vizsgálta, megállapításainak nagy része a hazai állapotokra, és más ágazatokra is igaz.
Elsőként az egészségügyben tapasztalható gazdasági körülményekre tér ki. Egyre növekszik a bürokratikus feladatok száma. Ez oda vezet, hogy egyre nehezebb a dolgozóknak úgy tekinteni a munkájukra, mint ami önmagában megelégedést biztosít. A közalkalmazottként dolgozó segítők többségének alacsony jövedelemszintje is ebbe az irányba vezet.
A második veszélyforrás a kollégák közötti viszonyok minősége. Ezeket a kapcsolatokat sok esetben féltékenység, szakmai versengés és hatalmi harcok jellemzik. Emiatt nehezen alakíthatók ki igazi barátságok a munkahelyen,  noha a pozitív légkörnek és a munkával való elégedettségnek ez is feltétele lenne. A féltékenység gátat szabhat a szakmai fejlődésnek is, mivel a túl sikeressé váló kollégák egyre jobban kirekesztődnek a többiek közül. Más esetekben viszont nem is ismerik egymás tevékenységét a munkatársak.
Ezzel némiképp összefügg a harmadik veszélyforrás: az elismerés hiánya. Sokan úgy vélik, a társadalom már nem tekinti eléggé hasznosnak a segítők által végzett munkát. Magyarországon tovább rontja a helyzetet az anyagi elismerés hiánya. 
Fekete (1991) megemlíti még az elismeréssel aránytalanul hosszú munkaidőt és az extrém felelősséget és mentális igénybevételt mint kiégéshez vezető veszélyforrásokat. A nagy leterheltség miatt nincs idő a kliensekkel kapcsolatos, érzelmileg igen intenzív események és érzelmek feldolgozására. Kevesen találnak lehetőséget a nagy szakmai kihívásoktól való eltávolodásra és kikapcsolódásra, így növekszik a kimerülés esélye. A kemény munka ellenére kicsi az esély az előmenetelre, a közalkalmazottak karrierlehetőségei korlátozottak. Gyakran maguk a munkahelyül szolgáló intézmények sem képesek megfelelő támogatási rendszert nyújtani az alkalmazottaknak, a rendelkezésre álló anyagi feltételek és az eszközökkel való ellátottság nem elegendőek a kielégítő munkavégzéshez.    

Holnap folytatjuk a kiégés szakaszaival! Addig is itt az irodalomjegyzék, ami a  magas szintű tudományosságot bizonyítja :)   :

Fekete, S. (1991) Segítő foglalkozásúak kockázatai - Helfer szindróma és burnout jelenség. Psychiatria Hungarica, 6(1): 17-29.
Freundenberger, H.J. (1989) Burnout: Past, Present and Future Concerns. In: Wessels, D.T. (ed.), Professional Burnout in Medicine and the Helping Professions, The Haworth Press, New York. pp. 1-11.
Pálfi, F. (2003) A kiégés jelenségének vizsgálata ápolók körében. Normák és értékek az egészségügyben. Ápolásmenedzsment, 2003.dec.16. 20-24.
Regelson, W. (1989) Physician "Burnout". In: Wessels, D.T. (ed.), Professional Burnout in Medicine and the Helping Professions, The Haworth Press, New York. pp. 39-49.
Rogers, C.R. (1979/1988) A személy-központú megközelítés alapjai, In: Illyés, S. és Ritoók, P. (szerk.) (1988) A nevelési és pályaválasztási tanácsadás pszichológiája. Szemelvény-gyűjtemény, ELTE, Budapest, 535-559.
2011. április 14., csütörtök

Kiégés

Tegnap végre ideért a villanyszerelő brigád, és másfél óra megfeszített munkával ezt sikerült kiszedniük a falból:

Azt mondta az egyik szaki, hogy ha megtisztítom a koromtól, még lehet használni. De azt hiszem, inkább nem fogom.
A szekrény is megpörkölődött kicsinykét, de azt nem fotóztam le, mert nem akartam megzavarni a jómunkásembereket. Egyébként azt hittem, megkönnyebbülök majd, ha orvosolják a bajt Ehelyett azt mondták, hogy valószínűleg a többi konnektor is ugyanazzal a hibával van beszerelve, mint ez volt, szóval a többi helyen is lehet számítani némi lángolásra majd valamikor. Lehet, hogy 10 év múlva, lehet, hogy holnap. Hát mit mondjak, szeretek itthon lenni, mióta ezt tudom.

A szomorú tény tehát az, hogy a kiégés bármikor előfordulhat.
Egyébként erről írtam a szakdolgozatomat is. Vagy valami hasonlóról. :)
2011. április 11., hétfő

Átváltozások

I.
Mint már említettem korábban, vannak dolgok, amiktől más emberek leszünk. Lássuk hát, hogy mivé lettem alig több, mint három nap alatt.
Lettem:
- kenguru Ausztráliában,
- vándor az Ákos nevű varázsló és az ő hű békája társaságában,
- hajóskapitány Johnny Depp, Ábrahám varázsló, Julius Cézár, Selena Gomez és Hanna Montana mellett, 
- óriásmadáron repülő kincskereső az Au nevű varázsló, 100 éves barátja és afrikai pajtásai kíséretében,
- strázsamester Arthur király udvarában,
- raktáros egy boltban,
- arcfestő és sminkes a ladyképző intézetben,
- egy feltörekvő rocksztár nagyanyja,
- Shrek,
- stylist egy alakuló popegyüttesnél,
- jegyvásárló egy moziban,
- díjátadó az MTV Music Awards-on,
- motorcsónakon étterembe érkező kosárlabda-játékos,
- médiaszemélyiség az együttes feloszlását bejelentő sajtótájékoztatón,
kb. ebben a sorrendben.

És lettem még sok más is, ami kívülről nem látszik, de érezni nagyon lehet.

II.
Három napig eszembe sem jutott az elutazásom előtti éjszaka szép lángokkal kiégett konnektor, amiből - villamosságtannal kapcsolatos sejtéseim alapján (melyek nem feltétlenül egyeznek a valósággal) - akár még bármi is lehetett volna. (Az aggódóknak ezúton üzenem: holnap jön a villanyszerelő.)
Elköltözni sem akartam már annyira. (Persze remélhetőleg azért csak fogok, de ez most nem az a kínzó érzés már.)

III.
Próbálom elkerülni az érzelgősség látszatát, de hát csak így tudom mondani, mert máshogy meg nem tudom: még a tábor szellemében ma olyan nyugodt szeretettel mentem be dolgozni, mint már nagyon régen. Gondolom, ennek köszönhetően a tanulásmódszertanon kb. kétszer annyit nevettünk, mint máskor, és más szép pillanatok is voltak. És értem én, hogy sokévi munka után sokan miért úgy viszonyulnak a többiekhez (mindenféle korosztályt beleértve), ahogyan, mert most a második félévben én is leszálló ágban voltam néha ezen a téren, mégis azt gondolom, nagyon megérné ezt a táboros szellemiséget bevinni az iskolába. Nyilván nem a programokra gondolok ezalatt, hanem a háttérre. És azt kívánom, hogy mindenki megtalálja a saját, hétköznapi rutinokból kizökkentő programját; ez a tábor például jó (nagyon jó) erre (is), de persze lehet más is simán. 

IV.
A narancssárga karkötőm mellé kaptam egy pirosat is. Úgy szeretek rájuk nézni... :)
 

Blog Template by YummyLolly.com