Alakulás

Súlyban igencsak közelítek a hetvenhez, és ez majdnem ugyanannyira rossz, mint amennyire jó vonattal  közelíteni Hatvanhoz, ezért a hétvégén azonnali hatállyal kemény intézkedéseket rendeltem el. Próbálok rájönni, hogy miért pont most, de nem tudom... biztos ráklikkeltem valami hülye honlapra, ami megmotivált. :)

Szóval némi hozzáolvasás után tegnap reggel elkezdtem a híres és/vagy hírhedt narancsos diétát. A legszimpatikusabb az volt benne, hogy véééégre már nem nekem kell kitalálni, hogy mit egyek. Merugye ott volt a híres és/vagy kevésbé hírhedt 90 napos is néhány éve, ami hatékony volt, dehát abban kreatívkodni kellett, az evés meg nem ér nekem annyi mentális energiát. És az is tetszett ebben a narancsosban, hogy rövid, így csak belátható ideig kell tűrni az esetleg felmerülő nehézségeket. Namost itt a második nap végén azt kell mondjam, hogy eddig nem merült fel nehézség. Semmi éhezés, gyengeség, fejfájás vagy gyomorfájdalom, ami néhány sorstársnál - a fórumos beszámolók alapján - jelentkezett. Jó, mondjuk egy pohár tejfölt egyszerre megenni, na aaaz azért durva. 

Azért, hogy ne a jól formált izmaimból (hehe) fogyjak, beszereztem még némi fehérjepótló készítményt. Hobbiból több okból sem innám, például a light cola finomabb is, feleannyiért de egy próbát megért. Egyébként átverés áldozata lettem a boltban, mert az eladó srác azt mondta, hogy almás ízesítésű is van, én meg jól azt választottam, és csak később derült ki, hogy az igazából almás-lime-os!! De legalább már tudom, honnan a kesernyés mellékíz. Kéne még sok vizet is innom, de az - munkanapokon legalábbis - esélytelen.

Az étrend mellé újra beiktattam egy találkozót Jilliannel. Gyúrunk, vazze. Meglepően jól bírtam, mára pedig összejött egy kis izomláz is. Tekerni is fogok majdnem minden nap, ha már úgyis itt van ez a remek jó szobabringa.

Mindezek eredményeképp az első napot már fél kiló mínusszal zártam, van is örvendezés. Még azt kell majd kitalálnom a diéta végéig, hogy hogyan tartsam meg az eredményt. Azt tervezem, hogy könnyedén. :)

És a hétvégén volt még egy kis alakulás smink ügyben is (höhö), de úgy látom, már így is túl hosszúra nyúlt ez a poszt, szóval arról saaajnos már nem írhatok.

Napi közhelytár

Az ember a kisujját nyújtja, aztán meg már az egész karja kellene - ebbe sajnos most elég szépen beleszaladtam. Ilyenkor kicsit összeszorul a gyomor, és valószínűleg az idő lesz majd, ami megoldja. Csak hát addig... 

Kis lépés az emberiségnek,...

...nagy lépés nekem.

No, nem a Holdra léptem, mert akkor fordítva kellene mondanom, hanem megírtam a leendő szakdolgozatomnak a vázlatát, és elküldtem az angol szakra. Valakinek. Mármint tudom, hogy kinek, csak nem biztos, hogy ő az, akinek kell. Ez nem is lenne baj, ha sok-sok időm lenne, mert a végén csak eljutna a megfelelő emberhez, viszont durva határidő van. A legjobb variáció szerint is péntekig le kell adni a konzulens által már aláírt formanyomtatványt, de ugye addig még találkozni is kellene vele. Hát reménykedjünk.

Most pedig elmegyek útlevelet csináltatni. Remélem, csinos lesz az ujjlenyomatom.

Egy lap a böngészőben...

...nagyon nyitva van már itt egy ideje. Az van ráírva, hogy "How to Apply...". Átolvastam a többi kapcsolódó lapot is, név szerint "why wo...", "who are...", "jobs av...", "activity...", "pay: ro...", "staff pr...", és végül megint oda jutottam, ahonnan kezdtem, szóval hogy "how to apply...".
Szerintem hamarosan kezdek vele valamit. :)

Inclusion, Day 7 & 8

A reggeli bemelegítős drakula játék után elkezdődött az ötletelés az állami gondozott fiatalok számára tervezendő programról. Délután mozi My name is Khan, and I'm not a terrorist címmel, vicces és elgondolkodtató is volt egyben, megtekintése zsebkendővel mindenféleképpen ajánlott. Esti program: portugál, török, olasz és szlovén kultúrest sok nemzeti jellegű kajával. És egyébként is túl jól vagyunk tartva itt, a fogadóban, a havi csokiadagomat is rég túlléptem már. 

Valamint:

Másnap megérkeztek vendégeink a gyermekotthonból, kivétel nélkül mindenki nagyon cuki (höhö) volt, beleértve a mi tréningünk résztvevőit is. A nap további része az általuk tervezett és vezetett programmal telt, mindannyiunk megelégedésére. A "mieink" az első hét nap inputját nagyszerűen átfordították outputba, öröm volt látni, még a tekintetük is megváltozott. Valószínűleg az enyém is, de erre mondjuk számítottam is. :) 

Este búcsúbuli, mert a jordánoknak már holnap haza kell indulniuk. Slideshow az eddigi fényképekből, a képválogatással én szívtam, a zenével pedig a trénerpajtások. De megérte...

Szóval olyan volt ez a nap, hogy wow, nagyjából ennyi az, amit szavakkal most ki tudok fejezni. Azt hiszem, irigyelném magam, ha nem itt lennék. :)

Inclusion, Day 5 & 6

Most powerful position - komoly játék a sérülékenység erejéről, na ez sem volt semmi... Este szépséges coaching zárás egy rakás pozitív visszajelzéssel. Utána jordán és palesztin kultúrest, nem a könnyedebb fajtából. Egy nap alatt többet tanultam, mint máskor két hét alatt. Ebből sejthetjük, hogy  többek között miért  is szeretem az experiential és/vagy outdoor educationt. Egyre erősebben sejtem, hogy ez az én utam.

Valamint:

A Jákob, a nagybetűs. Egyszer majd én is megmászom, de most asszisztensként csak a többiek küzdelmeit néztem végig, meg a beülők és sisakok felvételében segítettem. Így is tanulságos, a mai meghatódás-kvóta is teljesítve. Egyébként ez igaz minden eddigi napra ezen a tréningen. 

A mai kultúrest romániai részében végrevégre megint ehettem zakuszkát, a francia rész pedig csoportos kánkánozásba fulladt.
Hát így...

Inclusion, Day 3 & 4

Egyiptomi kultúrest zenével, diavetítéssel, egyiptomi kajákkal, népviselettel, kellemes "idegenvezetőkkel".

Valamint:

A Fal - a legkeményebb outdoor kirekesztős szimuláció ever, nagy érzelmekkel, csodaszép lezárással.

Still feeling really good.

Inclusion, Day 2

A legjobb dolog ma: csoportos coachingot vezetni a nagyon nemzetközi kiscsoportban. Má' eléggé megszerettük egymást.  :)

Nehéz elképzelni, hogy vége lesz egyszer ennek az intenzív együttlétnek...

Azér' estére elég kevés energiám marad, mást nem is mondanék most.

Inclusion, Day 1

Egyiptomiak, palesztinek, izraeliek, szlovének, romániaiak, olasz, jordániaiak, portugálok, magyarok.

Nos, ez már most jobb, mint amire számítottam. Pedig az sem volt kevés.  :)

Várakozások

És akkor most, hogy nagyjából előre ledolgoztam a jövő heti munkanapjaimat (azért egy kicsit majd utólag is kell még), holnap lelépek a Guides on the road to social inclusion névre hallgató "továbbképzésre". Ez egy olyan program, ami miatt még pakolni is örömmel fogok, pedig egyébként úúútálnám nagyon. Mármint a pakolást. Szóval hurrá! :)

Találkozások nekem új emberekkel és kultúrákkal, nemzeti estek, csapatépítés, tapasztalati tanulás, kötélpálya,  sziklamászás, erőszakmentes kommunikáció, mediáció, projekt egy árvaházban - ennek nagyjából a felétől is teljesíteném a havi örömkönny kvótát. (Az árvaházas tevékenykedéstől egyedül is - egyszer majd írok a dologhoz fűződő személyes kötődésemről is.) És most ez fog történni -t fogjuk csinálni tíz napig... hmm... valószínűleg az év élménye lesz ez. Szakmailag feltétlenül.

Imagine, believe, achieve

Szóval van az a jövő évre tervezett álmom, amiről sokan már tudnak is, de azért mégsem írom még ki nyilvánosan. És most érzem azt, hogy aktívan teszek a megvalósulásáért., megyek ide-oda, tanulok új dolgokat, egyszer majd magasra mászom, meg ilyenek. Konkrétan ez a mostani 19 napos munkahetem is erről a megvalósításról (is) szól, amellett, hogy persze többnyire jó móka is. Egyre inkább úgy gondolom, hogy sikerülni fog. Tök jó érzés az, hogy minden nappal egyre közelebb kerülök, és ez nem valami külső tényezőnek, hanem saját magamnak köszönhető.  :-)

Lehet majd még külső tényezős része is a folyamatnak, de ha most ügyesen dolgozom a projekten, befolyásolhatom azt is.

Mai tanulság

Még egy viszonylag jól sikerült nap végén se nézegesse az ember túlságosan hosszasan kortárs ismerősei fényképeit, csak ha tényleg, igazán felkészült rá...

Szob - Kismaros biciklitúra, 2011.08.21.

Nos hát, túl vagyok a táboron, ami tényleg csodákat tett, és az az én nagy szerencsém, hogy nem csak a kiskorúaknak, hanem - többek közt - nekem is, ilyen ez az élményterápia, csoda egy dolog, de tényleg! Így hát a nyári hullámvasút egy viszonylag magas pontján zárom a szezont, és már tudok igazán örülni az új fényképezőgépnek is. Ezért amint túlestem a tábori kóron, el is vittem kirándulni. A tegnapi Szob - Kismaros biciklitúrának kettős célja volt: egyrészt ugye további barátkozás a géppel és a természetfotózás műfajával, másrészt pedig aktív napozás, lábügyi barnulás. Ez utóbbi eredményét most nem publikálom, személyesen tekinthetik meg a nagyon érdeklődők, de annyit mondhatok, elégedett vagyok vele. :)  Viszont hogy legyen valami tartalma is ennek a posztnak, akkor nyilván a barátkozásról kell most közzétennem valamit. És úgy is lesz!

Azt rögtön le is szögezném, hogy a következő képek mind afféle kísérleti célból készültek, és szerencsére bőven van még hova fejlődnöm. (Meg a felszerelésnek is...) Szívesen veszem a konstruktív kritikákat! 

Az első megálló rögtön Szob és Szob alsó között volt, mintegy másfél kilométerrel a kiindulási ponttól. Igazából azért, mert már nagyon éhes voltam. De ha már úgyis hátizsákot bontottam, elővettem a gépet is, és játszadoztam egy kicsit a mélységélességgel, mert még nem volt olyan gépem, ami tudott volna ilyesmit. Szóval ez az első ilyen páros:

Ez pedig az a kép, amiről hosszas gondolkodás után sem tudom eldönteni, hogy tetszik-e. Itt a középső részen volt a fókusz, és azt gondoltam, jó lesz a köves rész homályosabbnak is, de valahogy mégsem az igazi. Talán túl sok a köves rész? Na mindegy, egyébként sem annyira éles, amennyire szeretném.

Aztán - már jóllakva - tovább tekertem, egészen a kedvenc részemig, az új bicikliútig. Ez kb. Szob alsó magasságában lehet:

A jobb oldali az előre vezető út (na ezt sem gondoltam, hogy leírom valaha...), a bal meg ahonnan jöttem. A bal mintha egy kicsit sötét lenne (és még mindig a képekről van szó!).

Aztán megint az élességgel szórakoztam, a korlátot választva tanulmányi alanynak: 

 

 Ez majdnem teljesen tetszik, csak lehet, hogy az éles rész, a repedés túlságosan jobbra került.

Na mindegy. A következő alany a biciklim volt, és ott úgy beállítottam valamit, hogy az egész kép szétégett, mint az ááállat. Pedig micccsoda kompozíció lett volna, kérem...! :) Viszont a bukósisakom színe jól mutat, azért is teszem ide a képet. :)

De lépjünk is túl ezen gyorsan, már csak azért is, mert következik a kedvencem. Ezt akár háttérképnek is betenném, ha nem fűzne erős érzelmi kötődés a jelenlegihez.

És egyszer csak sajnos véget ért ez a jó kis erdős rész, és kiértem erre a virágos rétre:

Valahol itt születtek ezek az alkotások is:

A virágos-kerekesből sokkal jobbat is ki lehetett volna hozni jobb beállításokkal (pl. a virágok között is van, amelyik nekem zavaróan életlen), de mondjuk elsőre 'jóvanaz', a beállításokat meg majd gyakorlom, ígérem. A bike service pedig tényleg ott van 8,5 km múlva, csak nagyon kell figyelni, ha észre akarja venni az ember.

Na, még a Nagymarosnál készült képek közül mutatnék meg egy párat, aztán legyen elég nektek ennyi :) .

Íme a látkép:

És a bicikli-tanulmány, nekem ezek közül a középső a leginkább bejövős:

A történethez hozzátartozik, hogy ezen a ponton ettem egy málnás jégkrémet, aztán  több kép már nem is nagyon készült, mert nagyon rákoncentráltam arra, hogy megtaláljam Kismarost. A térkép alapján ugyanis sokkal közelebbinek gondoltam. Így amikor már vagy negyed órája tekertem, távol mindenféle lakott területtől, kezdtem belenyugodni, hogy benéztem a letérő utat. És akkor egyszer csak ott volt előttem a Duna utca, majd Kismaros vasútállomás, ahonnan ismét a MÁV színvonalas szolgáltatásait vettem igénybe. 

Szép volt, jó volt, visszatérek, ha eljön az őszi színek szezonja.

Balatoni túrák I. - Az örvényesi szabadstrand

Engedve a nagy nyomásnak, elárulok most néhány dolgot az örvényesi szabadstrandról.

Kezdjük rögtön azzal, hogy Balatonfüred (és Tihany!) felől érkezve balra kell lefordulni a bicikliútról a táblával megjelölt helyen. Két szakaszon is meg lehet ezt tenni, a viszonylag kevéssé ismerős turista nyilván az első adandó alkalommal fogja. Na, ami ez után következik, az (majdnem) mindennél durvább: kavicsos, poros bekötőút, ráz, mint a fene, ha nem jön szembe senki, akkor sem egy leányálom. Ha meg jön, a turista szemét becsukja, bátran áthajt a porfelhőn, aztán majd lemossa magáról, ha beért a híres Vadkacsa szabadstrandra (élő buli szombat esténként amúgy, és hogy hol? hát a Vadkacsa büfében!). 

A másik út viszonylag konszolidáltabb, mondhatni aszfaltozott, de kb. másfél plusz kilométert jelent, és kétszer át kell kelni hozzá a forgalmas úton (ami azt hiszem, a 71-es nevet viseli). Ezt használja a turista a második látogatásától kezdve.

Maga a strand meglepően jól kiépített, már ahhoz képest, hogy ingyenes. Én csak egy egyszerű partszakaszra számítottam, ehelyett vannak például dísznövények, sportpályák és biciklitárolók is. Ezen a képen a figyelmes szemlélő észreveheti az én bringámat is, ha nem kicsinyítettem volna le így a képet, akkor magam is meg tudnám mondani, hogy melyik az a kettő közül.

Ez a kép, itt jobbra, na ez a technikai jellegű épületeket mutatja. És elrejtőztem rajta én is a kedvenc fürdőshortomban!

Minden strandon vannak hangoskodó életvidám, labdázó gyermekek is, kis édesek, na, ez a hely sem kivétel.

És ha már strandról beszélünk, akkor legyen egy kép a vízfelületről is. Ez nem részlet, ez az egész, ami a strandhoz tartozik. Két oldalról nádas, szemből úszómesteri csónak határolja, úszóizomlázért nem ide érdemes jönni.

Mindent összevetve: aránylag jó hely ez.

Kárpótlás...?

Vettem egy új fényképezőgépet. Majd ha már tudok vele jó, a géphez méltó minőségű képeket csinálni, megmutatom, hogy milyet. 

Nem volt olcsó, napokig gondolkodtam, hogy megérdemlem-e egyáltalán. Még most sem tudom eldönteni. Sok szempontból nem, emiatt kicsit szégyellem is magam. Más szempontból viszont igen, illetve ez pontosabb úgy, hogy "legalább ez legyen nekem". Mondjuk nem tölti be az űrt. Viszont hozhat új lehetőségeket.

Nem ez a legjobb nyaram eddig. De hátra van még a tábor, ami még csodákat tehet.

Se kép, se hang

Már második napja tervezek írni az örvényesi szabadstrandról, és az útjaimról oda s vissza, de ez a sorozatos napozás-edzés kombináció teljesen lemerít így a nap végére. Olyan vagyok fejben most is, mint egy darab cserepes növény... De itt egy fél liter kóla előttem, hátha segít helyreállítani, amit még lehet.

Reggeli edzés a Balatonnál

Az már önmagában elég irreális, hogy reggeli 8 óra 15 perckor én nem hogy ébren, de még bringán is legyek. Főleg ilyen hideg, szeles időben, mint amilyen ma volt. Aztán mégis megtörtént, a Balatonszepezd-Balatonfüred viszonylatban. Ha durva filozofikus síkra szeretném terelni ezt a blogbejegyzést, azt is mondhatnám, hogy nahát, ha egy ilyen irreális esemény bekövetkezik, akkor akár bármely más irreális esemény is bekövetkezhet, tehát van ok a bizakodásra. De ez a gondolat messzire vezetne, gyorsan merülő akksival rendelkező laptopról nem is merülnék bele.

Szóval ülök a fent említett bringán, tekerek a jövőbeli közepes mértékű izomtudat reményében, próbálom a fejemet a nyakamon tartani a szélvihar ellenére, nézegetem a tájat, amikor egyszer csak azt veszem észre, hogy lefújt a szél a bicikliútról. De komolyan. Egy balos széllökés következtében gyorsan az út melletti füves részen találtam magam. Gyors helyzetfelismerésemnek köszönhetően hamar, és esés nélkül visszavezettem a gépet a megfelelő helyre, majd röhögtem magamon egy sort. Onnantól már alig adódott nehézség, leszámítva három keményebb emelkedőt. Ezek közül az egyik belesétálós volt, a másik kettő meg olyan, hogy némi nyögéssel le lehetett küzdeni. Aztán már tényleg lehetett tájat nézni, (közben meg átgondolni és feldolgozni az előző napokat), hoztam is ide némi bemutatóanyagot a festői szépségű Örvényes külterületéről:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ez volt a hátam mögött. Mielőtt megfordultam lefotózni.

Mellettem az öböl, vagy mi.

Ez pedig a menetirány. Mit mondjak, élőben szebb volt.

Sajnos több helyen nem állhattam meg fotózni, mert  időre tekertem, délelőtt 10-re már a füredi közparkban volt programom, de az már egy másik történet. :) Ide még annyi tartozhat, hogy délután egy majdnem négyórás bealvással sikerült kompenzálnom a reggeli megpróbáltatásokat, valamint megvan az izomtudat is.

Nyaralás

Tegnap megérkeztem.

Ma ezt láttam:

Holnap jön a vízvezetékszerelő.

Vége

A mai nap több jelentős dolog is történt.

Először is elvesztettem egy reményt.

Aztán meg ünnepélyesen lezártuk az évet. A szokásosnál rosszabbul viseltem, főleg a leghosszabb szónoklatot, pedig különben nem vagyok nagy ellensége az értekezleteknek. A kaja meg a végén... hááát... elég gáz volt, mármint nem ízben, hanem kinézetileg, meg nem illett az alkalomhoz egyáltalán, de pont ugyanez a menü azt hiszem, már volt egyszer, hozzászokhattam volna. Mondjuk szerintem inkább ne lenne, ha csak ilyenre "fussa" kreativitásból vagy igényességből.

Aztán jöttem haza, és eszembe jutott egy pár dolog, már megint. Az egyik az volt, hogy mennyire elfáradtam, és milyen kár, hogy nem a munkától, hanem a saját életemtől, mer' onnan úgysem tudok szabadságra menni.

A másik meg az, hogy idén sem megyek olyan igazi, külföldre elutazós nyaralásra, mint már nagyon sok éve, és ettől egy kicsit szomorú lettem. Nem önmagában a külföld miatt, hanem mert amit nekem az ilyen nyaralások jelenten(én)ek, az hiányzik nagyon. Persze Balaton lesz, és még néhány más rövidebb jövés-menés is, és próbálom is megtölteni tartalommal, hogy minél kevesebbszer jusson eszembe, hogy ezt így minek, mert most nem tudnék rá válaszolni.

Tegnap beszabadultam egy könyvesboltba (nem tudom, említettem-e már, hogy ha milliomos lennék, 3 üzletet szeretnék magamnak: egy zöldség-gyümölcs boltot, egy fitnesz-termet, és legfőképp egy könyvesboltot, ezt már ügyesen kitaláltam nagyon régen :) ), ott olvastam egy könyv hátulján egy idézetet, valami ilyesmi volt: "Úgy érezte, nem bírja tovább. - de tévedett."

(És szólok, hogy mától 24, új évaddal, na legalább...)

Csomag

 Baj van, komoly baj. Eddig ugye nagyon el akartam innen menni, végre márciusban az akarat mellett megszületett az elköteleződés is, és nem is volt már igazán semmi, ami miatt maradni akartam volna. És most az van, hogy hazajöttem az újabb  remek, jó értelemben vett mélységekkel teli osztálykirándulásról, és az utóbbi két, munkás hétvége alapján most megint látok perspektívát a maradásban.

Újra dönteni kell majd.

Feldolgozás folyamatban, a táska kipakolásra vár...